A horgászat, többségünk számára csak szórakozás és kellemes időtöltés. Vannak azonban olyan horgászok is – főleg a megszállott pergetők között -, akik szinte már művészi színvonalra fejlesztették ezt a sportot. Filozófiájuk egy mondatban megfogalmazható: Mindig és mindenképpen halat fogni. Igaz, a wobbleres pergetés a halfogás különleges útja, tele titkokkal és nagy álmokkal, de a jó horgász mindig azon töri a fejét, hogy miképpen tudná megfejteni ezen titkokat azért, hogy álmai valóra váljanak. Persze, ilyenkor jönnek az újabb álmok...
A Salmo cég 1991.-ben kezdte meg működését, Piotr Piskorski és RadosĹaw Zaworski vezetése alatt, akik a lengyelországi rendszerváltás után így kívánták gyümölcsöztetni az ichtyológiában és a horgászatban szerzett tudásukat. Mindkettejük passziójává vált a pergető horgászat. A halbiológiában szerzett tudásukon alapuló horgászati eredményeiket szerették volna megosztani a többi „megszállottal". Az indulásnál nem csak azt tervezték, hogy egy wobblerkészítő céggel több legyen a világon, hanem már az első napon kitűzték maguk elé a nagy célt: Elérni a legjobb minőséget. Ennek a filozófiának a pontos követése gyorsan célba juttatta őket. Alig néhány évre volt szükség ahhoz, hogy világhírnévre tegyenek szert.
Két év elteltével már jelen voltak Európa szinte minden piacán, és miután 1995-ben az EFTTEX nemzetközi horgászkiállításon is bemutatták termékeiket, rögtön negyvenre nőtt az országok száma, melyekben jelentős eredményeket mutathattak fel.
A Salmo gyors fejlődését a két lépcsőben történő erőfeszítés segítette. Az első, az új formák és színek bevezetésére irányult, míg a második, ami igazán megnyerte a felhasználók tetszését, az a modelleken belüli teljes színskála létrehozása volt.
Emellett az árak sem szálltak el, a horgászok nagy többsége számára a márka a mai napig elérhető marad. A Salmo világszerte együttműködik a legjobb pergetőhorgászokkal, az új modellek fejlesztésén dolgozva. Az általuk gyártott műcsalik többlépcsős minőségi ellenőrzésen mennek keresztül, biztosítva a lehető legjobb minőséget.
Erre nagy szükség van, hiszen a gyártás több mint 90%-a kézi munkával történik.
A ma már mindenki által ismert – és főleg elismert –, Salmo wobblercsalád, a sokoldalú fejlesztés eredményeképpen -, minden évben több újdonsággal jelenik meg a nemzetközi piacon.
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...
A gyönyörű napsütés ellenére csípős hideg idő fogad, mikor kiérek a kikötőbe és bár csupán néhány méterre parkolom le autómat tőle, a lebukni készülő nap sugaraitól mégsem látom a csónakom. Különleges alkalom a mai, hiszen ebben az évben ez az utolsó. A Ráckevei (Soroksári)-Duna horgászai körében jól ismert és a legkevésbé sem várt évente ismétlődő esemény, amikor december első napjától általános horgászati tilalom lép életbe 20:00 és...