Őnös érdekességek
Megjelent: 2014. február 18. | Forrás: EnergoTeam | Írások

A téli limitált horgászlehetőségek között az egyik leginkább kecsegtető a balinok horgászata. A pergetők villámgyors kedvencei leginkább a folyóinkon aktívak, szerencsés körülmény, hogy ezek a vizek fagynak be legkésőbb (és ahhoz már igencsak hidegnek kell lenni).


Téli nyugalom a Tisza-tavon

Az idei tél nehezen akart ideérni, az egész december kiváló időjárással jutalmazta a horgászni vágyókat, s nemcsak a folyók, de a tavaink is nyílt hullámzó felülettel vártak bennünket. Szinte tavaszias volt az időjárás, s ez nemritkán a halakat is olyan viselkedésre motiválta, ami a kemény téli hidegben nem szokása.


Íme összehasonlítva a 5-ös és a 7-es Thrill

Ezúttal a pergetés mellett döntöttünk, cél a Tisza volt, és naná, hogy a balinok.

Érdemes röviden a tiszai őnök éves viselkedéséről néhány mondatot szólni, hisz ez alapvetően meghatározza a helyeket, ahol a balint keresnünk kell, és technikát is, amivel horgászni érdemes rá ebben az időszakban.


Egy új színvariáció az SGH

Ahogy hűlni kezdenek a vizek, a tiszai holtágban egészségesre kajált balinok egyre ritkábban mutatják magukat a vízfelszínen, elkezdődik a mozgásuk a mélyebb vízrétegek felé. Ilyenkor tapasztaljuk azt, hogy a késő őszi langyos, napsütéses délutánokon még vannak felszíni rablások, de a reggeleken már jobbára nem mutatják magukat. Az éjszaka lehűlő vízfelszín már nincs ínyükre, ahogy a küszöknek sem, melyek csapatait követik. A víz hőmérsékletének további csökkenése elkezdi kisebb-nagyobb bandákba verni a balint, és elkezdődik a holtágból ennek a halfajnak a kivándorlása az élő folyó felé. Nagyon nagy valószínűséggel a küszök egy jelentős része is elhagyja az állóvizeket, de mint tudjuk, magának az élő folyónak is jelentős a küsz és egyéb kishal állománya, ami egész télen ki fogja szolgálni élelemmel a balinokat.


Szépen rakja az L&K fonottat az Iris

A Tisza-tó régióban a balinok döntő többsége az élő folyóban, csapatokba állva telel át. Kissé passzívabbak, mint nyáron, de aktívan táplálkoznak a téli hónapokban is. Általában a sekélyebb részeken táboroznak, nem jellemző a 10 méter feletti vizeken a megjelenésük. Sokkal inkább megtalálhatjuk őket partszélben, nagyobb lapályokon, jellemzően olyan pályákon, ahol a táplálékhalak sincsenek messzire.


Időnként télen is lehet kiváló horgászidő

Teljesen egyértelműen és tudatosan nem veri szét a balin a bevermelő kishalakat, mintegy spájzban őrzi azokat és csak a széléről választanak le kisebb rajokat és azokból táplálkoznak. Erre számos radarfelvétel bizonyítékul szolgál. Folyamatosan láthatjuk, hogy a kishal rajokat egyben tartják, pedig időnként több 100 fős balinrajok vannak a közvetlen közelükben. El tudjuk képzelni, hogy milyen rövid idő alatt szét tudná kergetni ennyi balin a apróhadat. De sosem teszik. Mintha tudnák, hogy ez nekik sem érdekük.


Hideg vízben is kapnak a Thrillekre!

Az enyhe téli időjárásban kifejezetten a Salmo Thrill csalikkal szerettünk volna balinokat fogni, hisz ez a remek wobbler nagyon jól dobható, gyorsan lesüllyeszthető a kívánt mélységbe, s mivel teljesen a küszre hajaz, télen is az egyik legjobb balin csali.


5-ös Thrillel az esti szürkületben

Mindenképpen szerettük volna horgászatunk során kipróbálni a nemrégiben megjelent kisebb, 5 cm-es Thrilleket is, de a jól bevált 7-esekkel kezdtük a horgászatot. A Tisza hihetetlenül tiszta volt, legalább 2 méteres volt az átlátszósága. Felmerült bennünk, hogy ez esetleg hátrányos lesz, az egyébként is napsütésesnek ígérkező napon, de szerencsére előzetes aggodalmaink nem igazolódtak.


Érdekes, hogy az 5-össel sem fogtunk kisebb balinokat

Már az első szpoton sikerült halat fogni. Egy nem túl mély , nagyjából 6 méteres szakaszon tettük le a súlyt, ahol a part meni rész szép rézsűvel esett 3-4 méterig, majd onnan lankás mélyüléssel viszonylag egyenletes aljzat mutatkozott. A halakat - helyesen - a part menti esés mélyebb szélébe képzeltük. általában az ilyen folyással párhuzamos törésvonalak, az apróhalak vermelésére is alkalmasak. A folyás sebessége itt még elenyésző , van a közelben sekélyebb és mélyebb szakasz is, tud mozogni a halraj, ha esetleg változnak a körülmények.


"Jó szín ez, kell a változatosság!"

A Thrillt egészen a part szélébe dobtuk, és lassú vontatással, hagyva, hogy jelentősen merüljön, kezdtük el visszahúzni. Ahogy elértük a mélyebb szakaszt, már tempósabb bevontatásra érdemes váltani, és a kapások zöme is ekkor éri a wobblert. Érdekes, hogy a téli időszakban sem kell kifejezetten lassú húzásra átállni. Kell a balinnak a sebesség, és hiába a hideg víz, gyorsaságából csak minimálisat veszít. A rávágásai között is vannak kifejezetten kemények, gondolom ezek lehetnek, melyek oldalról, vagy rézsútosan ellőről érkeznek, de előfordul, lomhább koppintás, vagy egyszerű ránehezedés is. Utóbbiak a hátulról érkező jellemzően nagyobb halak. Az első balin egy régi, OB színű (zöld hátú) 7-esre érkezett meg a maga 1,8 kilójával. A kis 2,10-es Excalibur boton nagyon vehemensen védekezett, persze a fonott L&K zsinórral nem bírhatott. Meglepően szép kezdet.


A jó középméretet fogtuk sorban

Tálán sokak számára meglepő, de ha egy nagyobb rajra bukkanunk, akár 10-20 balin is kijöhet zsinórban, s ezek az időszakok alkalmasak az igazi tesztekre. Ha az egyiket eszi, kell-e neki a másik? Kisebb, vagy a nagyobb teljesít jobban?


A nagy kékségből hozta fel a halat a kis kékség

Persze, hogy előkerültek a Thrillek más színekben is. Horgásztársam egy újdonságnak számító SGH színt tett fel 7-es méretben (fehéres alapszínű, szürkés hátú, piros szemű változat), s azonnal halat is fogott vele. A cserélgetés azért is jó, mert hajlamosak ezek az igen jó szemű balinok hozzászokni, vagy ráunni egy-egy műcsalira. Ezt gyengébb koppintások, meg nem akadt halak jelzik. Aztán meg a kapástalanság.


Szép dupla a felszereléssel

Ilyenkor érdemes méretet, színt váltani, és láss csodát, újra érkeznek kapások és halak.

Több helyen is horgásztunk aznap, kora délután kipróbáltunk egy kifejezetten sekély részt, ahol mindössze 2 méteres lapályon láttunk apróbb halakat mozogni. Állt egy megtermett gém a parton, persze jöttünkre elpályázott, és mindenfelé madarak nyomai, ürülékei, amik azt bizonyítják, hogy rájárnak a kishalakra. Ez bizony alkalmas lehet, hogy a kisebb, 5-ös Thrillt is kipróbáljuk, Csónakból a parttal párhuzamosan, hosszában is remekül dobható volt a hely.


A kis 2,10-es bot sokadjára bizonyított csónakos horgászat során

Az első jó néhány dobás sikertelensége után kissé lejjebb csúsztunk a csónakkal, és ez hozta meg az első 5-ös Thrillre csimpaszkodó balint. (Meg a befelhősödő időjárás.) Egy klasszikusnak mondható színt evett meg, a BMB színkódút, ami nikkeles oldalt és fekete hátat takar. További néhány kisebb balin után a BMG-re váltottam (világoskék hátú) szintén 5-ösből, és azzal is sikerült párat becsapni.


A halak nagy részét tegyük vissza, és akkor lesz jövőre is!

Ebben az időszakban ha a víz kicsit gyorsabb (egész decemberben szinte állt) akkor előtérbe kerülhetnek az kisebb pilkerek és balinólmok is, azokkal a mélyebb vizek nagy behúzási sebesség mellett is meghorgászhatók. Vagy kipróbálhatjuk, amit a Salmo Team Hungary két profija, Kovács Adrián és Lukácsi Béla is szokott alkalmazni, hogy a Thrill elé feltesznek egy kis 10,15 grammos átfúrt ovál ólmot a zsinórra - ezzel könnyítve a Thrill mélyebbre jutását. Egy biztos, ha a balinok elé tudjuk vinni a Thilleket, akkor a kapás nem maradhat el. Érdemes télidőben is kipróbálni!

Forrás: EnergoTeam

SALMO THRILL
3 490 Ft
A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...