A nyeletőfékes orsó használata
Megjelent: 2007. június 19. | Forrás: EnergoTeam | Tesztek

Szervizes kollégámmal beszélgetve, véletlenül szóba jöttek a nyeletőfékes orsók javításai. Elkeseredetten mesélte, hogy egyre több ilyen orsót kell javítania, pedig az orsók kiváló minőségűek. Egyszerűen a horgászok java része nem tudja, miként is kell használni ezeket. A fő probléma az, hogy össze-vissza húzogatják a fékeket, eltörve azok alkatrészeit. Íme egy kis összefoglaló az orsó helyes használatáról. Vegyük úgy, hogy egy a nyeletőfékes orsó, alapjában véve egy elsőfékes orsó. A zsinórra ható fékerőt ugyanúgy a felső fékcsillaggal kell beállítani, mint egy hagyományos elsőfékes orsón. A hátsó fék – ami egy nagyon gyenge szerkezetű fékrendszer -, csak arra való, hogy a nyeletőfék bekapcsolása után a zsinór szabad lefutását megakadályozza. Ezért folyóvízen kicsit szorítunk rajta, hogy az áramlás ereje ne tudja lehúzni a zsinórt a dobról. Amint ezt egyszer beállítottuk, a legegyszerűbb, ha többé nem nyúlunk a hátsó fékgombhoz. Még egy fontos dolog, a bevágás. Amikor a hal már húzza a zsinórt, bevágás előtt ne felejtsünk el a hajtókaron egy fordulatot előre tekerni, átváltva ezzel a nyeletőfékről a normális használatra.

Radarozz! – Lucky Spear FF918-c
Megjelent: 2024. március 13. | Forrás: Heincz András | Tesztek

A nagyhalas és pergető horgászatban is előnyünkre válik, ha ismerjük a vizet, a benne rejlő akadókat, töréseket, halágyakat, mivel így tudhatjuk hol érdemes keresgélni vagy épp melyik helyet kerüljük el nagy ívben. A meder feltérképezésében nagy segítséget nyújtanak a mára már bárki által elérhető halradarok.  Határ a csillagos ég, szokták mondani, és ez igaz a radarokra is. Találunk néhány 10 ezer forintostól kezdve a sok milliós masináig,...

Wizard MXT Karbon - Megérkezett a legújabb pergető merítő széria
Megjelent: 2023. október 14. | Forrás: Őze Dániel | Tesztek

Egy igazán prémium kivitelű és kifejezetten praktikus pergető háló szortiment jelent meg a Wizard termékeink között, amely produktumot minden pergető horgász szívesen fogja használni, legyen szó csónakos vagy igazi cserkelő horgászatról. Az MXT Karbon merítőháló kifejezetten a ragadozóhalakhoz lett tervezve, és ehhez mérten kiváló minőségű anyagokból készült, hogy megfeleljen a legmagasabb elvárásoknak. 3 féle méretben került...

MFF - A method feeder horgászok szúnyogriasztója!
Megjelent: 2023. június 10. | Forrás: EnergoTeam | Tesztek

Érdekesen csenghet sokaknak a cím, hogy a feeder horgászoknak már külön szúnyogírtót is terveznek, viszont az a mondat is több horgásznál megragadhatott, hogy szúnyogírtós kézzel nem nyúlnak sokan az etetőanyaghoz, mivel a benne lévő vegyszer riasztóan hathat a halakra. Ezen kritérium megoldására jött létre az MFF - vegyszermentes szúnyogriasztó család! Az MFF szúnyogriasztó használatával távolról elkerülnek a szúrós kis ördögök, mert a...

CATMAGNET – Forradalmian új magyar találmány, mely megkönnyíti a harcsahorgászatot
Megjelent: 2022. december 29. | Forrás: Nieto Ramón | Tesztek

Nieto Ramón, szenvedélyes horgász vagyok. Talán négy-öt éves lehettem, amikor nagypapám megtanított horgászni. Emlékszem, hogy az első botjaimat együtt raktuk össze. Nádat szedtünk bottestnek, majd borosdugót faragtunk úszótestnek. Sosem felejtem el, ahogy izgatottan néztem a vizet órákon keresztül és teljesen elvarázsolt a halfogás rituáléja.  A harcsahorgászatnak megvan a maga szépsége, a fogásokon túl is. A horgászat iránti szeretetem...

Teszt: Szúnyogok elleni védelem egyszerűen és eredményesen
Megjelent: 2021. július 29. | Forrás: EnergoTeam | Tesztek

A nyári horgász szezon egyik fontos eleme a szúnyogok elleni védekezés. A vízparton töltött perceket, órákat, estéket alaposan megkeseríthetik a szúnyogok jelenléte. De mit tehetünk ellenünk? Legújabb termékcsaládunk, az MFF márka kínálatában több opciót is kínálunk a vérszívó rovarok megfékezésére. Tesztünkben ezeket mutatjuk be. Az egyik legegyszerűbb és kézenfekvő védekezési módszer a szúnyogriasztó spray. A védelem létrehozásához csak...

Fókuszban: Wizard pergető táskák
Megjelent: 2021. június 18. | Forrás: Lukácsi Béla | Tesztek

A legújabb Wizard pergető táskának 3 praktikus változata van, amelyeknek mindegyiknek megvan a saját helye. Ezt járjuk most egy picit körbe, közben megnézzük mi is fér egy ilyen táskába. Mindhárom táska egyedi megoldásokat rejt, de van bennük közös vonás is. Természetesen a színűk megegyezik, illetve közös bennük az is, hogy egy masszív széles vállpánttal a vállunkra akaszthatjuk. Mindegyik táskán a vállpánt állítható, illetve akár le...