A hónap csalija: Salmo Frisky
Megjelent: 2015. augusztus 03. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Augusztus hónap legjobb csalijának választása nem véletlenül esett Európa legnagyobb wobblergyártójának kétrészes remekére. A gietzrwald-i gyárban 2006-ban debütált Salmo Frisky nagyon rövid idő alatt hódította meg a világ horgászközönségét, Magyarországon is az egyik legkedveltebb, legeredményesebb wobblernek számít.


Salmo Frisky-k bevetésre készen

A crankbaitek csoportjába tartozó Frisky úszó típusai közötti különbség az, hogy míg az SR (Shallow Runner) változat kimondottan felszíni csali, addig a DR (Deep Runner) úszó helyzetből mérsékelten mélyre tör.


7 cm-es Deep Runnerek, melyek 2-3,5 méteres mélység között vezethetők


Széles, hosszú polikarbonát terelőlapjáról jól megkülönböztethető az SR változattól

A Salmo Frisky 5 cm-es SR típusai az 1 méteres zóna ideális csalijai, lassú vezetéssel azonban 0,5 méter alá nem megy. Mélyre törő változata a bevontatás sebességének függvényében 1,5 és 3 méter között terelgethető. A Frisky-k felhajtó ereje nagy, ezt mindenképpen figyelembe kell vennünk a használatuk során.


Az SR típus a jellegzetes tört csőrének köszönhetően a vízfelszín közelében
kínálható fel

Mindkét alaptípus nagy rezonanciával dolgozó, kimondottan nagy amplitudóval rendelkező wobbler. Ingerlő táncát már lassú bevontatásra megkezdi, húzós vízben, sebes folyókon képes túlveretni magát, így főként állóvízen és csatornák, folyók lassú áramlású szakaszain, langóiban ajánlatos a használatuk.


A rövidke farokrész erős bedrótozása révén biztonságosan kapcsolódik
a wobbler testéhez

A Friskyk színválasztéka nem annyira bőséges, mint mondjuk a Hornetek, vagy az Executorok esetében, de a legkedveltebb nappali és éjszakai színváltozatok természetesen az ő esetükben is megtalálhatók. A legnépszerűbb, legtöbbek által preferált RD (Real Dace) mellett az RHP (Real Hot Perch) és visszafogottabb RPH-n túl az SBO (Silver Blue Orange) említhető fogós nappali színeknek. A mesterséges árnyalatok között már kevesebb a választék, a favorit GT (Green Tiger) melett az újonnan megjelenő ORB (Orange Brust) szolgál éjszaka is bevethető alternatívának.


Eredményes nappali színek


A híres GT és egyre népszerűbb ORB változat


Sokan nem is hinnék, hogy a wobbler testén elhelyezett harántcsíkok milyen
jelentőséggel bírnak a ragadozók támadási ingerének kiváltásában


Gyönyörű részletgazdagsággal megrajzolt minta az ORB testén, süllős-csukás színekkel


A fényváltás időszakának és az éjszakai sötét órák kedvence a GT

A Salmo fejlesztői semmit nem bíztak a véletlenre, természetesen a csali horgai is a legmagasabb kritériumnak kell, hogy megfeleljenek. A VMC Black Nickel prémium kategóriás drillingjei minden körülmény között a legjobb akadást képesek elérni.


Az ötös Frisky-k nyolcas méretű hármashorgokkal…


…, míg a hetes változatok 6-os méretekkel vannak gyárilag szerelve

A Frisky felkínálását természetesen a célhalak mérete, tartózkodási helye szabja meg, de tudnunk kell, azt, hogy annak ellenére, hogy könnyű csalival van dolgunk, bizony a Frisky nagy felületű, nagy légellenállású csali, mely a vízben is komoly ellenállást fejt ki bevontatás közben.

A legcélszerűbb, ha a 2,40-2,70, maximum 3 méteres közepes dobósúlytartományba tartozó pergető botok közül választunk, 15-40, vagy a 20-40-es dobótömeg kategória körüli tartományban. A csali intenzív veretését merevebb, gerincesebb botokkal is tökéletesen érezzük, igazság szerint az öt centis, öt grammos Frisky használatához könnyebb bot is megfelelne, a 7 centis 8 grammos csalikhoz már nem.

A fonott zsinór használata egyértelműen javasolt, a 0,08-0,15 mm közötti tartományokból válasszunk.


Hatalmas terelőlemez, mely a mélyebb régiók felé kényszeríti a csalinkat


A Frisky-k esetében is a legelőnyösebb a not-a-knot kapocs használata!

Forrás: Halmos Mihály

SALMO FRISKY
3 590 Ft
A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...