Nem kerülhettük el, hogy a tél végül rátelepedjen a tájra, szigorúan az uralma alá hajtotta a környezetet és egyre erősödő szorításában minden kőkeményre fagyott. A legtöbb horgász rémálma érkezett el ezzel az időszakkal, a vizekre kemény jégtakaró képződött, ezzel korlátokat szabva a horgászat szerelmeseinek. Nos, ez az időszak is elmúlik, és elérkezik a tavaszi enyhülés, de addig is dacolunk a hideggel, széllel, hóval, és felkeressük a pikkelyes barátainkat.


Ők szórakoztattak


Délelőtt érkeztünk meg a horgászatunk helyszínéül szolgáló tóra. Az időjárás morcos arcát mutatta, keményen fújt a keleti szél, ami a legkisebb hókristályt is olyan erővel tolta az arcunkba, hogy felért egy védőoltás okozta tűszúrás érzetével. Szaporán fúrtuk át a jeget, hogy egy kicsit beinduljon a vérkeringés a testünkben. A lehetőségek ebben az időszakban kissé korlátozottak, ezért a bodorkákkal kellett beérnünk. Ezek a halak általában nem alkotják a célcsoportot az év többi évszakában, de ilyenkor jólesően vettük tudomásul csekélyke érdeklődésüket a felkínált csalink iránt. A halak az erős szélnek nem voltak kitéve, de a légnyomásváltozás rájuk is hatással volt. Gyengén maszatolva, és igen rapszodikusan táplálkoztak, de ahogy mondani szokták „legalább történt valami".


Egy kisebb
példány

Levi egy tenyérbe
illő példánnyal


Az idő előrehaladtával a szél egyre jobban süvített, így cseppet sem bántuk, hogy Michelin babának öltöztünk. Rajtunk kívül még akadtak mások is, akiket a „csodás" idő horgászatra csábított. A parton egy autó jelent meg, amint közelebb ért felismertem a járművet, Benzár Zsolt barátom igyekezett utat törni magának a havas úton.
- Neki is melege volt a lakásban. – jegyeztem meg társaimnak.
- Csak Zsolt lehet hasonlóan elvetemült, hogy ebben az időben horgászni indul. –nyugtázták barátaim.
Az autóból két állig begombolkozott ember szállt ki, és ütemes léptekben elindult felénk. Amint közelebb értek felismertük a második embert is, Feleki volt az, ő sem tudott otthon maradni. Köszönés után Zsolt végigmérte a felszerelésemet, és viccesen megjegyezte –Te ilyen elavult cuccokkal horgászol, már a 2012-es lékhorgász botokkal kellene víríts.
- Alig léptünk át az újévbe, te miről beszélsz? –néztem rá kérdőn.
- Várj, mindjárt meglátod. –majd hangosan Feleki után kiáltott, aki az autóhoz indult a felszerelés után -Hozd be az enyémet is, ott a csomagtartóban!
Míg a botokat behozta barátunk, Zsolt megvillantotta bakancsát is, amiben a komoly mínuszok ellenére sem fázott meg a lába, pedig már néhány horgászaton viselte a kényelmes lábbelit.
Hamarosan megérkezett a felszerelése és számára is kezdetét vehette a horgászat.
Közben a botjait vizslattam. –Ez a Black Spide Ice Feeder. –és a kezembe nyomta az egyiket. –Jó-jó, olvasni én is megtanultam anno, inkább fogj vele valamit, lássam miként viselkedik. –majd nevetve visszanyújtottam a pálcát. Természetesen tudtam, hogy a magasztosabb csatákra tervezett bot nem fog ellenfelére akadni egy tenyérnyi bodorka személyében, de jól esett ugratni barátomat. Ő sem volt rest: -A legérzékenyebb spiccet tettem most rá, hogy jobban görbüljön a kisebb halak alatt is, így azt hiheted, hogy kapitális halba akadtam, he-he. Közben leengedte a lékbe a csonti-szúnyoglárva kombóval csalizott horgát.
Végigmérve a botot, arra a következtetésre jutottam, hogy a csukák, süllők ellen jobban mutatna, de Zsolt ellentmondást nem tűrően kikapta a lékből az első bodorkáját.
-Ezzel mindent meg lehet fogni. –mondta nevetve.


A „Zsolt horgászik"
 című pillanat

Kukucs

 


Megvan
az első

A „zsákmányt" a
fotógépemnek is megmutatta

 


Nektek van már ilyenetek?

Egy újabb halacska


Idővel a másik varázspálcáját is beélesítette, ami a Rubin Ice feliratot viselte büszkén. Ez a szerszám már jobban illett a tenyérnyinél alig nagyobb halakhoz, habár jobban szemügyre véve világossá vált számomra, hogy egy jobb haltól nem ijedne meg ez a virgács sem. A rövidke horgászbotok az egyszerűségük ellenére eleganciát sugároztak, így már nem csodálkoztam, hogy Zsolt ennyire oda volt értük.
A kis botokhoz méretezett orsók virítottak a nyeleken. Parányi kis kulcstartóknak néztek ki a kis műszerek, de az ilyesfajta horgászat minden követelményeinek megfelelnek, így teljesen együtt volt a szerelék.
A szereléke teljességéhez hozzátartozott a vékonyka damil, és a parányi úszó, ami az antenna búbjáig el volt bújtatva a víz alá. Erre az érzékeny balanszírozásra igencsak szükség volt, ugyanis a lékekben pillanatok alatt képződött a jéghártya, és ha belefagy az antenna, akkor az igencsak óvatos kapásokat nehéz lett volna időben észlelni.


És ilyent
már láttatok?

Könnyű kis játékszer, amire ilyen
körülmények közt szükségünk lehet

 


Ennyire el kellett süllyeszteni az úszót

Téli bodorka

 


Jön már
a következő is

Szórakozni pont megfelelőek

 


Aggódó tekintet


Zsolt egyre jobban belelendült a halfogásba, én meg a fotózásba. Olykor hosszú időre megfeledkeztem a saját szerelékeimről, hiába, már csak ilyen a fotós sorsa. A hideg ellenére jól szórakozott kis társaságunk, Zsolt meg csak magasztalta a botokat, a végén már majdnem ott tartottam, hogy rendelek egy kévére valót, de végül beértem szerényebb mennyiséggel is. Így jár az ember, ha Románia első számú versenyhorgásza megdicsér egy felszerelést, előbb-utóbb sóvárogni kezd utána, hogy neki is olyan legyen, mint a „bajnoknak". Természetesen nem minden a csúcsfelszerelésen múlik, de jól esik olyan összeállítással a vízpartra lépni, aminek a használata örömet okoz az emberfia számára.


Megbecsülendő minden hal, ezt Zsolt is tudja,
hiszen nyert már versenyt ekkora jószágokkal...

A nagyok
így csinálják…

 


…egyszerre kettőt

Áprilisról-májusra

Áprilisról-májusra

2012-05-16 | Forrás: Bodnár Zoltán

Megérkezett az ír tavasz, de az időjárás ismét nem a megszokott hőmérsékletet hozta. Az elmúlt tíz év leghidegebb tavasza van mögöttünk. Szerencsére kaptunk egy hét napsütést március ...


Bevetésen a Black Spider Feeder Runner

Bevetésen a Black Spider Feeder Runner

2012-05-14 | Forrás: Halmos Mihály

Új horgászeszközök tesztelése örömteli, nemes feladat, de az új horgászatok alkalmával a kíváncsiság mellett mindig van bennem némi izgalom is, ami abból az elvárásból adódik, ...


Fehérvárcsurgói Harcsafogó verseny

Fehérvárcsurgói Harcsafogó verseny

2012-05-12 | Forrás: Energofish

A hatalmas érdeklődésre való tekintettel nem egy, hanem két hétvégén rendezték meg a Fehérvárcsurgói Harcsafogó Horgászversenyt, Az első fordulóra április 28-án, a másodikra május ...


Harcsaszezonban

Harcsaszezonban

2012-05-11 | Forrás: Jakó László

Bevallom, mindig kissé pirulok, amikor harcsázásról írok egy olyan portálon, ahol két olyan neves kollégám is tevékenykedik, mint Kovács Adrián és Lukácsi Béla. Nem túlzott szerénység ...


Nagy-dunai jászozás

Nagy-dunai jászozás

2012-05-09 | Forrás: Székely Zoltán

   Már többször megírtam, nem vagyok a balek-tavak lelkes látogatója. A természetes vizeket kedvelem inkább, ahol nehezebb körülmények között ugyan, keményen megküzdve minden egyes vad halért, ...


Halak a csónak alól: vertikális horgászat

Halak a csónak alól: vertikális horgászat

2012-05-07 | Forrás: Szarvas Zoltán

A pergetés egyik legfiatalabb "szakága" a vertikális horgászat. A nagy, mély tavakkal rendelkező országok (főleg Európa északi felén), hatalmas hagyományokkal rendelkeznek ebben a témában. Ennek oka, egyrészről ...


Hozzászólások