A remény hal meg utoljára
Megjelent: 2011. december 19. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A pergető horgászat is – sok más horgászmódszerhez hasonlóan – tele van útvesztőkkel, titkokkal, megoldásra és beigazolódásra váró teóriákkal. Sokszor egy egész átdobált napot kapás nélkül úszunk meg, s nem nyugodván este is holtfáradtan fekve ágyunkon morfondírozunk a kudarc lehetséges okán. Igen, valószínűleg a kívácsiság, a bele nem törődés mozgatórugója viszi előre az elszánt horgászt a siker felé. A pergetés minden buktató mellett bővelkedik is a szépben, jóban. A ritka pillanatok egyike az, amikor a sokszor és nagy hangsúllyal emlegetett kitartás, a kiforrott praktikák bevetése és alkalmazása akkor hozza meg az eredményt, amikor már teljesen lemondtunk róla. Na ekkor van úgy, hogy az előre elkönyvelt kudarcot a másodperc tört része alatt kergeti feledésbe a bekövetkező csoda…

A késő őszi pergetés olyan dolog, ami első hallásra szíven üti a pergető horgászok java részét. Szinte mindenkinek a színesbe öltözött partok, a letisztult vizek, és a lehűlés hatására intenzívebben kapó ragadozók jutnak eszébe.
Egy igazi hideg őszi, egész napos csónakos pergetésre nagyon vártam már én is a végtelen hosszúságúnak tűnő meleg nyár után. Mérhetetlen izgalommal készülődtem a horgászatra, noha a csurgói tározó halőrétől érkező hírek ezt igazán nem tették akkor indokolttá. Laci bácsi információi szerint ugyanis az optimális vízállás és vízhőmérséklet mellé párosult szép, napos idő ellenére a süllő mellett a csuka és a balin sem mutatkozott gyakran a pergető sporttársak horgán. A szükség nagy úr, márpedig minden porcikám és sejtem azt akarta, hogy holnap a vízen legyek.

Béla barátommal korán reggel találkoztunk a megbeszélt időpontban a Fehérvárcsurgói-víztározó partján. A nap álmosan tornázta egyre feljebb magát az égen, miközben enyhe észak-nyugati szél fodrozta a hatalmas nyílt vízfelületet. Sok felszerelést most sem vittünk magunkkal, fejenként két-két pergetőbot került be a csónakba a hozzájuk illő orsóval. A ladikot egy erőteljes lökéssel indítottuk útjára, társam javaslatára a keleti oldalon húzódó tuskós rész felé vettük az irányt.


A festői szépségű tározó partján ékeskedő Rák-hegy üde őszi színpompája ez alkalommal is megadta a horgászat alaphangulatát


Mivel az evezés nem az én feladatomul esett, út közben botjaim felszerelésével foglalkozhattam. Két pergető pálcát állítottam csatasorba. A 2,40 m hosszú, 30-80 grammos Spin Blade-met 40-es Ryobi Arctica CF-fel párosítottam gumihalazásra, míg lágyabb testvérét, a 2,40-es 10-30-as Spin Blade-t 20-as méretű Ryobi Oasys-al és 0,08-as L&K vékony fonottal balinozni szántam.
A bedőlt fák és víz alatti tuskók szegélyének meghorgászására tőlük optimális távolságra manővereztük a csónakot. Két méteres vízben, nagyon puha talajra eresztettem le a macskázó súlyt. Míg társam a gumihalazó botját szerelte össze, én egy Salmo Thrill wobblerrel a balinokat vetem üldözőbe. A fás rész előtt párhuzamosan húzott wobblerre a sokadik próbálkozás után sem volt érdeklődő. Megfordulva a nyílt víz felé kezdtem el dobálni, de eredményre ez sem vezetett, hiába kerestem az őnöket a vízoszlop minden magasságában, variálva a csali bevontatási sebességét, sehogy sem akart megjönni a kapás. Közben Béla is szűrte a vizet rendesen, különböző plasztikokkal operált, de hiába vetette be minden rutinját, kapás nélkül maradt.


Balinok! Hol vagytok?
A mai napon őket is kerestük


Nem láttuk értelmét annak, hogy a tuskóst tovább vallassuk, ezért hát elhatároztuk, hogy a kincsesi oldal végétől, amilyen hosszan csak tudjuk (és bírjuk) bejárjuk a part előtti jónak vélt 80-100 méteres sávot. Figyelve a parti fenekező pecásokra, jó nagy ívben kikerültük zsinórjaikat, és már súlyoztuk is le a csónakot a következő helyen. A vízmélység nem lehetett több 3 és fél méternél, és valamivel keményebb is volt az aljzat, mint az előző helyen. Szinte egyszerre repültek a meder irányába gumihalaink. Lassan, ingerlően, fel-fellibbentve terelgettem visszafelé a plasztikot úgy, hogy a legvégén a csónak alá is hagytam behullani, hátha pont ott lapul egy-egy jobb süllő. Hiába próbálkoztunk más színnel, más irányba, a part felé dobva és onnan vontatgatva, a hőn remélt koppintás nem akart megjönni. Béla kitartott a plasztikok mellett, felváltva dobált twisterrel és gumihallal egyaránt. A sikertelenség miatt újra a kezembe vettem a Thrill-es botot, se sokadjára sem szánt meg senki odalentről.


Finnyás népség, mi kell ma nektek?
Ennyire nem lehettek étvágytalanok!


Macskázó kötél fel, irány a következő helyre. A parthoz közelebb állítottuk meg a csónakot, mivel itt hosszan húzódott be több méter szélességben egy bokorsor. Tökéletes helynek véltük, mert a bokros részt így minden irányból meg lehetett horgászni, sőt a meder felé is alkalmunk volt kalandozni nehezebb ólomfejű gumikkal.
Az első dobások itt sem hoztak kapásokat. Béla barátom bátran cserélgette kapcsában a gumihalakat és a twistereket továbbra is, én pedig elhatározásra jutottam. Az E.T. Wizard Killer Shad 7 cm-es gumihalát tettem fel zöld-sárga színkombinációban.
-Vagy ez, vagy semmi! – jelentettem ki hangosan, mire társam is felkapta a fejét. Bíztató szavakkal illette döntésemet, miközben fürkészve vette szemügyre a kis plasztikot.


Az E.T. Wizard gumihalakat kézbe véve azonnal
éreztetik minőségbeli hovatartozásukat. Lágy anyaguk
és fogós színösszetételük miatt első osztályú, profi darabok


Tökéletesen lágy, ingerlő mozgása láttán még jobban megerősítette eltökélésemet. Szuper csali ide, vagy oda, a távoli hosszú dobásokkal történő kereső horgászat, és a közeli, parti bokros rész átfésülése egyaránt kapás nélkül hagyott.


Pedig igazán ígéretes pálya volt!


A kapástalanság
ellenére jókedvűek voltunk…


Most már teljesen biztos voltam benne, hogy a mai - ahogyan mi hívjuk - egy kapásos nap lesz „szerencsés" esetben.
Régóta vízen voltunk, jócskán beleszaladtunk már a délutánba. A következő helyet is csendesen közelítettük meg, kis távolságra a parthoz, lépcsős törésekkel szabdalt mély meder felett rögzítettem a csónakot. A három méteres kötélen lógó 15 kilós macskázó súly szinte koppant a kemény mederfenéken. Ez nagyon jó jel volt a számomra. A parttal párhuzamos hosszú dobás során úgy 30 méterre csobbanhatott a csónaktól a plasztikcsali. Bevontatása során érezhetők voltak az ólomfej döccenései az egyenetlen mederben. A második dobás kissé beljebb sikerült az előzőnél. Gyors hajtókat tekeréssel indítottam útjára a gumihalat a fenékről, majd a lefelé libbenő csali mozgását kísértem figyelemmel a 0,10-es Power Braid fonotton. Körülbelül félúton járt a csalim, amikor a lefelé hulló táncát erős, kemény ütéssel szakította meg valaki. A nagyon is eleven kapásba rögtön, késlekedés nélkül lendíthettem bevágásra a feszes nyelet, mely a műveletsor végén kőkemény ellenállásba ütközött. A nem éppen puhának mondható bot hajlása, eleven lüktetése egészen jó halat jelzett odalentről.
Társam az akciót észlelvén rögtön bevontatta hosszú zsinóron kint lévő csaliját, átengedve a terepet a régóta várt közdelemnek. Csak a sokadik pumpálásra tudtam halamat feljebb kényszeríteni a mederfenék közeléből, s kis idő múlva már vízközt lavírozott a rövidebbre hagyott zsinóron. Az Arctica fékjét kicsit lazábbra állítottam, nehogy egy hirtelen megugrás, vagy fejrázás miatt csúfos véget érjen idő előtt a tusa. Jól gondoltam, mert a következő pillanatban már a felszínen védekezett megvadulva a gyönyörű csuka.


Távolról sem tűnt kicsinek


Ahogy nyertem a köztünk lévő távolságból,
úgy szerettem egyre jobban magamhoz ölelni végre


Harciassága nem tartott már sokáig, lassan engedte közelebb húzni magát a csónakhoz. Már centiméterek hiányoztak ahhoz, hogy megragadjam a grabancát, de az utolsó pillanatban kilőtte magát egyenesen át a csónak alatt. A bot derékban nagyot koppant a csónak oldalán, de szerencsére az orsó pont engedett annyi zsinórt, amennyire szükség volt. Onnan aztán egy erőteljes mozdulattal hóztam vissza, szerencsém volt, hogy nem kapta el a macskázó kötelet. Amint ismét feljött gyors mozdulattal emeltem be magamhoz a lábam elé.


Aznapi egyetlen kapásom egyetlen hala


A nyerőnek elkönyvelt zöld-sárga Wizard Killer Shad nem látszott ki a szájából, a jókora csukapofa szorításában, bent a felső állkapocsban pihent a hét centis plasztikcsoda. Nagy szerencsére a Pike mono harapásálló előke most is kifogástalan szolgálatot tett. A fogást Béla komám is megsüvegelte, egymás vállát veregetve örültünk annak, hogy nem adtuk fel korábban.


Azokat a nagy szemeket nem egyhamar fogom elfelejteni


A csónak aljában pihenő hal nyugodtan, szinte mozdulatlanul tűrte, amíg fogómmal kibányásztam szájából a jighorgot, majd néhány emlékül szolgáló fénykép elkészítése után visszahelyeztem a vízbe.


Sokáig csak állt a kezemben előre-hátra legyező úszóival,
aztán végre nekibátorodott, és olyan méltóságteljes
lassúsággal úszott el, amilyet haltól még soha nem láttam


Dobtam még néhányat, de magam sem tudom, hogy miért. Erőtlenül álltam kezemben a pergetőbottal, még mindig a halon járt az eszem és azon, hogy a legreménytelenebb pillanatokban is megtörténhet a csoda. Most ez történt. Indulás előtt, a pakoláskor kezem ügyébe került zöld Killer Shadra vetettem egy hálás pillantást. Pedig ekkor még nem is tudtam, hogy az ősz sikercsalija van a birtokomban…

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...