Csizmában a legnagyobb hidegben is
Megjelent: 2016. december 19. | Forrás: EnergoTeam | Írások

A horgászat alatti komfortérzetünk nagyban hozzájárul ahhoz, hogy milyen élményekkel távozunk a vízpartról. Ha nem szépen parkosított halastavon vagyunk éppen, hanem elevenebb élményekre vágyunk, bizony a vízálló lábbeli ez egyik legjobb barátunk. Kézenfekvő megoldás egy csizma használata, melybe a megérkezés után csak belebújunk és kezdődhet is a „tánc". Régebben erre egyszerű gumicsizmát használtunk, mely nyáron egy esőzés utáni felpuhult talajon jól tette a dolgát, ám hidegebb időben bizony lefagyott a lábunk! Az utóbbi években viszont egyre nagyobb teret hódítanak az EVA anyagból készült csizmák, melyek előnyeit tekintsük át az alábbi pár sorban.

Bővebben az EVA anyagról

Etilén-Vinil-Acetát, rövidebben EVA. Ez egy olyan polimer, amely zárt celláinak köszönhetően nem szív magába nedvességet, ezáltal vízálló. Alacsony hőmérsékleten igen erős, ellenáll az anyag fáradásából létrejövő repedéseknek. Kopása és lebomlási ideje rendkívül alacsony, ezzel is csökkenti a környezetre háruló terhelést. Szagtalan, antibakteriális, ellenáll a tengervíz sójának, vagy az olajnak, lúgoknak. Habosított anyaga kivételesen jó hőszigetelő képességgel rendelkezik. Könnyen formázható, például csizmák alapanyagának kiváló!

A habosított EVA anyag belülről.

Anyaga rugalmas, nem törik Széles orr rész, széles lábfejhez
Két rétegű védelem a hideg ellen Egyértelmű, azért megemlítjük: teljesen vízálló

EVA csizmák -20 Celsiustól -40 fokig?

Igen! Szélsőséges időjárási körülmények között is alkalmazhatók ezek a lábbelik, a habosított anyag rengeteg levegőt zár magába és mint tudjuk a levegőnél nem kell jobb szigetelő anyag. Egy fura kísérletben is bizonyított már ez a csizma, melyben kollégánk arra vállalkozott, hogy jeges vízbe helyezi mindkét lábát, az egyiken hagyományos gumicsizmával, a másikon pedig EVA anyagból készült lábbelivel (-20 fokos). Az eredmény megdöbbentő, ám valahol erre számítottunk! A gumicsizmában mért hőmérséklet alig haladta meg a 10 Celsius fokot, az EVA anyagúban ez majdnem 30 Celsius fok volt! De mi ennek a gyakorlati haszna? A lábfejen található érhálózat segítségével rengeteg hőt ad le a testünk. Ha ezt a hő leadást megpróbáljuk mérsékelni, sokkal komfortosabban érezhetjük magunkat. Ez alapvető fontosságú a horgászat során, hiszen még ha hideg időben is, de pihenni, kikapcsolódni megyünk a vízpartra.

Akár a jeges vízben is állhatunk benne

Induljon a teszt!

Meglepő a különbség! Vagy mégsem?

Kényelem mindenek felett

Az EVA csizmák sokkal könnyebbek hagyományos társaiknál, bélés nélkül – ez mérettől függő – nem haladják meg a 300 grammot, ami egy hagyományos gumicsizmához képest harmad akkora tömeget jelent. Gyors következtetést levonva, a benne történő járás sokkal kényelmesebb és cseppet sem megerőltető. Apropó bélés? Ezekhez a csizmákhoz tartozik egy olyan bélés, melynek mikroszálai között található apró légzárványok jelentősen javítják a csizma hőszigetelő képességét, miközben a keletkező pára jelentős részét átereszti és a száron felfelé haladva kivezeti a csizmából. Így nem fordulhat elő velünk az, hogy a nedvesség miatt veszítünk a komfort érzetből. Ha mégis beleizzadna a lábunk, az azt jelenti, hogy túl meleg a csizma számunkra, tehát bátran vegyük ki a bélést és használjuk anélkül, a lábunk biztosan nem fog fázni még így sem.

Tipp: minden estben a láb méretünkkel megegyező változatot vásároljunk, a béléssel együtt fog passzolni a lábunkra. A kiszélesített orr résznek köszönhetően még a széles lábfejjel rendelkezők is kényelmesen használhatják.

Csúszásgátló talp a stabil járás záloga

A speciális tapkiképzés miatt jobban tapad a talpa az átlagcsizmákhoz képest

Strapabíró varrás A bélés kivehető, mosható

Minőségi anyagból készült felsőrész

Ezzel a rövid kis összegzéssel betekintést nyerhettünk abba, hogy miért is olyan kedveltek ezek a csizmák manapság a horgászok körében! És ha azt mondom, nem csak a horgászok körében? Választhatjuk ház körüli munkákhoz, szabadidős tevékenységekhez, akár vadászathoz is!

Bárhol,

bármikor.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Forrás: Energo Team

OUTDOOR EVA CSIZMA ESKIMO PLUS -30C
13 990 Ft
OUTDOOR EVA CSIZMA THERMO PLUS -20C
14 990 Ft
10 990 Ft
ET OUTDOOR EVA CSIZMA POLAR -40C
17 990 Ft
Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...