A Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége hagyományos ifjúsági horgásztáborát immár 22. alkalommal rendezte meg 2012.június 29 és július 08 közötti időszakban ezúttal Püspökladányban, az V-ös tó területén. A táborozáson 22 fő lelkes és elkötelezett horgász kergette a halakat és tette próbára horgásztudását és horgász-szerencséjét.
![]() A csapat |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A résztvevő fiatalok nevében köszönetemet fejezem ki támogatóinknak, a Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetségének, mely a részvételi költségek felét biztosította, a megyénk horgászegyesületeinek, amelyek a fiatalokat delegálták és azoknak az egyesületeknek, amelyek különdíjak felajánlásával emelték táborunk színvonalát, így a Bihar HE, Debreceni Vasutas HE, Tiszacsegei HE .
Sok segítséget kaptunk a Püspökladányi Sporthorgász Egyesület vezetőitől, tagjaitól, az alpolgármester úrtól, a kollégium vezetőitől és munkatársaitól.
Nem feledkezhetek meg az Energofish Nagykereskedelmi Kft. csapatáról, akik a díjak, ajándékok megvásárlásához 50%-os árengedményt biztosítottak Azonképpen az általunk is látogatott horgászboltokról -, Drean Fish, Kecsege, Tati, Top Fish-, amelyek vásárlási kedvezményeket, ajándéktárgyakat ajánlottak fel a résztvevőknek. Sőt a Dream Fish horgászbolt vezetői, Hegedűs Csaba és Szakáll Zsolt személyesen mutatták be a táborozóknak a legújabb technikát, módszereket és használatukat.
Hálával gondolunk a Debreceni Vasutas Horgász Egyesület tagjaira, Bihari György, Szirák István, sporttársakra, akik személyes közreműködésükkel, szabadidejük feláldozásával, munkájukkal hozzájárultak a tábor sikeres lebonyolításához és emelték rendezvényünk színvonalát.
Debrecen, 2012-07-15
Csizmadia István
táborvezető
Hajdú-Bihar Megyei I.B. Ifjúsági és Oktatási Bizottság
A romániai Hóri tavakra látogattunk el, ahol matchbottal horgásztunk. Természetesen ismét megpróbálunk néhány trükköt bemutatni, amivel Önök is eredményesebbek lehetnek. A kárászok és ...
Első Balatoni Salmo Kupa beszámoló Nem kedvezett az időjárás az I. Balaton Salmo Kupán induló pergetőhorgászoknak. Május 25-én, szombaton az Energofish Kft. támogatásával rendezte meg a Balatoni Halgazdálkodási ...
Sejtem, lesznek, akik azt mondják a cikk láttán, jókor írja, már elkezdődött a pontytilalom, ezért mentegetőzéssel kezdem. A történet még április közepén kezdődött, mikor a hosszúra nyúlt ...
Számtalan olyan hírt hallhatunk, amely arról szól rokkant, vagy fogyatékos embereknek milyen lehetőségeik vannak arra, hogy beilleszkedjenek társadalmunkba. Csodálatos eredményeket láthatunk sportban, művészetben, ...
Koós Ferenc a harcsahorgász Ki ne halott volna már Koós Ferenc nevéről, főleg ha a harcsa horgászatáról van szó. Az idei FEHOVA kiállításon, kuriózumként, fellépett a giga akváriumnál, ...
Sokszor nem is gondolunk arra, hogy milyen közel van egy horgászlehetőség hozzák, főleg ha egy nyüzsgő városban lakunk. Pedig a lehetőség sokszor ott van a közelünkben, csak egy picit nyitottabbnak kell lennünk. Nagyon jó példa ...
Hozzászólások
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie! Partnerbolt vagy Regisztráció