Harcsára hangolódva
Megjelent: 2018. május 20. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeretett Dunámat járva egyre gyakrabban kapom fel fejemet a kuttyogató éles hangjára, de csurgói süllőportyáimon is rendre tapasztalom a harcsára próbálkozók töretlen lelkesedését. Szerencsére nemcsak horgászból, de harcsából is egyre több van felénk, melyek évről évre könnyedén gyarapítják súlyukat a bőséges takarmányhalon. Sok horgász próbálkozik a nyár derekától elcsípni egy-egy szép példányt, s bár láthatóan nem ez a faj a fő profiljuk (ehhez a körhöz tartozok én is), mégis igyekeznek a nem túl drága, de persze nem is túl silány felszerelésükkel nekivágni annak a kalandnak, amelynek senki nem mondja meg előre a forgatókönyvét. Happy end, vagy kudarc? Bizony korántsem mindegy…

Horgásszak bárhol és bármire is, a felszerelés kiválasztásánál már régóta az arany középutat választom. Elkerülöm a pocsék minőséget, mert a hazárdjáték és a bosszankodás nem az én világom, és ugyancsak kikerülöm a csillagászati összegű portékákat is. A harcsás cuccokkal is pont ez a helyzet, így hát olyan felszerelést kerestem, melynek ára ésszerű keretek között mozog, és egy pár szezonon keresztül bírja azokat a megpróbáltatásokat, melyeket egy jobb hal akasztásakor-fárasztásakor tudnia kell állnia.

Nem a külsőségek, hanem a méretei nyűgöztek le, és persze az árcédulára írt összeg is szimpatikus volt, ha sokat nézegetem, még akár kis túlzással szépnek is nevezném.

Véleményem szerint a tízezer forintos kategóriában az ET. Specialis Catfish a legátgondoltabb választás. Minden paraméterrel rendelkezik, amellyel egy harcsahorgászatra tervezett tekerőnek tudnia kell, rengeteg zsinór ráfér, a hajtáslánc egyszerű és megbízható, és a különálló lényegi egységei (tányérkerék, dobemelő tengely, csapágyak) duzzadnak az erőtől.
A metálszürkére fújt grafit orsóház kimondottan jól áll neki, a küllem viszont totálisan másodlagos az én megítélésem szerint egy ilyen 636 grammosra hízott monstrum esetében. Őszintén, ki fogja nézegetni az ölében pihenő orsót kuttyogatáskor, vagy az éjszaka vaksötétjében a fárasztás ramazurija alatt? Szépen fut, jól ki van egyensúlyozva és borzasztóan masszív, ezen van a lényeg!

A jó zsinórválasztás elengedhetetlenül fontos a választott módszerhez. Erős monofil is tökéletes kuttyogatáshoz, fenekezéshez. A monók mellett az extra erős fonottak kiválóak behúzáshoz, bójázáshoz és persze pergetésnél is elengedhetetlennek bizonyultak!

Az ET. Specialis Catfish a pergetés kivételével minden harcsás módszerhez bátran ajánlható. Zsinórbefogadó képességével is elégedettek lehetünk: a 0,40 mm-ből 400 métert tekerhetünk a 75,5 mm (!) átmérővel rendelkező alumínium dobra! Az ötvenes zsinórból lényegesen kevesebb, 250 méter csévélhető fel, de még ez is több mint elég a fent felsorolt módszerek valamelyikéhez.

Sokan csak fonottat használnak, semmit nem bízva a véletlenre. Azt hiszem, ez mindent elárul. Ha egy orsó a legvastagabb fonottat is így szedi, akkor ott már nagy baj nem lehet.

A nagyhalas orsókra jellemző áttétellel rendelkezik a Catfish is, egy hajtókar fordulat alatt négyszer szalad körbe a rotor a tengely körül (4,1:1). Jobb nem is lehetne erőkifejtés szempontjából, a terhelés maximálisan egyenletes elosztására. Orsónk 5 golyós csapággyal és tűgörgős visszaforgás-gátlóval van szerelve, tehát minden kritikusnak számító ponton csapágyas alátámasztást találunk, mint például a zsinórvezető görgőn, és a tányérkerék mindkét oldalán is.

A dobátmérő pontosan 75,5 mm, mely alatt lapul az óriáslamellás. A masszív, jól terhelhető rotor teszi a dolgát kottyanástalanul. Óriáslamellás fékrendszer, mely akkor enged, amikor kell, még a legszorosabb tartományban is. Dobemelő tengely 6 mm vastag acélból! A legmegbízhatóbb kulisszás dobemelés túlméretezett tányérkerékkel.

A precízen kidolgozott extra erős grafit házban a legmegbízhatóbb konstrukciót találjuk, a kulisszás, vagy más néven kinyomó kerekes dobemelő mechanizmust. Az öntvény tányérkerék túlméretezett, pusztán azért, hogy jobban és tovább bírja az a terhelést, melyet állnia kell a harcsa fárasztása során. Meglepődve fogjuk tapasztalni, hogy még a legnagyobb erő ellenében is könnyebben fogjuk tudni hajtani orsónkat a megszokottnál.

gy új generációs, a legkomolyabb igényeknek is megfelelni tudó harcsás fonott zsinór teflon bevonattal. Minden igényt kielégítő Koós harcsás horgok élő halhoz, vagy akár nadályhoz, piócához.

Az orsóhoz természetesen botot is ajánlok. Ha maradni kell a csónakos megoldásnál (mely ugye harcsázásnál csupa előnyt jelent), akkor rövid (csónakos) botnak a kompozit anyagú Gold Star TGV Cat ajánlható jó szívvel, mely tökéletesen passzol az orsóhoz és a pénztárcánkat a legjobban kíméli. A kisebb harcsák megfogásához pont elegendő a terhelhetősége, 25-30 kilóig teljesen jók vagyunk vele, 100-300 grammos tartománya és rugalmassága eddig garantáltan kiszolgál minket.

Gondosan bandázsolt gyűrűi, erős üveg spicce akár a jövő minőségi irányelvei is lehetnének.

Végezetül hadd ajánljam figyelmetekbe a kapitális harcsák elejtésére is alkalmas felszíni harcsázó szereléket. Koós mester stupekja tartalmaz minden elemet, amire az adott horgászmódszer sikerességéhez szükség van. Ennek segítségével a horgon elhelyezett csalit a vízfelszín közelében kínálhatjuk fel a harcsának, úgy, hogy közben a gubancolódás esélyét minimálisra csökkentjük.

Talán a legolcsóbb harcsás cucc, amivel jó eséllyel mi jövünk ki az ütközetből győztesen és a legeredményesebb felszíni harcsás szerelék! 85 cm hosszú üvegszál, kb. 300 gramm teherbírású habúszóval. A 60 kg szakítószilárdságú Sufix Super Cat fonott zsinórra kötött egyágú Maruto 10/0 méretű horog és az alatta található háromágú 6/0 méretű 4X erősségű Grizzly horog nem ismer tréfát a felszínen úszó csalihalra történő kapáskor!

Forrás: Halmos Mihály

ET SPECIALIST CATFISH ORSÓ
14 490 Ft
KAMASAKI SUPER CAT HARCSÁZÓ BOT
9 490 Ft
KoÓS FELSZÍNI HARCSÁZÓ STUPEKOS SZERELÉK
4 390 Ft
KOÓS CATFISH HARCSÁZÓ HOROG
3 390 Ft
ENERGOTEAM SPECIALIST CATFISH ZSINÓR 150M
1 190 Ft
Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...