Halmos Mihály2017. december 04.

A horgászatban – mint azt jól tudjuk – se biztos recept, se két egyforma nap nincsen. Megesik, hogy egymást érik a kapások, és megállni sincs időnk, máskor pedig kénytelenek vagyunk hosszasan ülni bevetett készségeink mellett. Mivel szent meggyőződésem, hogy kedvenc szenvedélyünk a rekreációról, a búfelejtő feltöltődésről szól, éppen ezért egyáltalán nem elhanyagolható kérdés, hogy a kapás nélküli időszakot hogyan vagyunk kénytelenek eltölteni. Ha fáj a gerinc, vagy fázik a derék, netán billeg a szék a meredek parton, az ugyebár egyikünknek sem hiányzik, nem beszélve ez utóbbihoz hasonló szituációk fokozottan balesetveszélyes voltáról.

Garantált a két kapás közötti pihenés, hiába fekszik a város látó és hallótávon belül.

Fiatalon még engem sem zavart, hogy éppen mely parti göröngyön koptatom a gatyám farát, de ahogy korosodik az ember, úgy szán egyre több figyelmet és áldoz több pénzt az általa megélni kívánt kényelemre. Az ülő alkalmatosságok kínálata talán soha nem volt akkora, mint napjainkban, vásárláskor majd’ mindenki igyekszik a legkényelmesebbet, legstabilabbat választani a különféle modellekből. Az alábbiakban bemutatott Carp Expert székek és fotelek úgy képesek maximális komfortot nyújtani, hogy közben a minőségi alapanyag és kidolgozás tökéletes kombinációja évekre szóló tartósságot ígér!

E.T. Outdoor XXL Zip szék: ahol a kényelem és a praktikum találkozik.

Az Energo Team Outdoor XXL Zip névre keresztelt szék hiánypótló termékként került a bele a piaci körforgásba, ugyanis ilyen paraméterekkel rendelkező, ennyire teherbíró összecsukható szék aligha volt korábban megtalálható. Az erősített vázszerkezet és a kiváló, nemcsak esztétikus, de rendkívül erős Oxford 600d anyag tette lehetővé azt, hogy kijelenthessük a 130 kg-os súlyhatárig való garantált terhelhetőséget.

Merevebb karakterű, erős szövésű anyagból kapott borítást a váz, melyet használat közben rövid idő alatt simára vasalunk. A gigantikus méretekhez elenyésző súly társul: 5,2 kg-t kell csak cipelnünk!

Az ülőfelület mindössze kettő centi híján fél méter, a háttámla magassága kereken 60 cm. Az ülőrész magassága a talaj síkjától 50 cm-re helyezkedik el, a maximális combalátámasztás miatt a térdhajlattól induló mintegy 5cm-es esést tapasztalhatunk.

A tervezéskor a tartós használat is fő szempontként lett megjelölve! Erős és pontos illesztésű vázszerkezetnek köszönhetően egyetlen mozdulattal szétnyitható. A stabilitásért az erősen döntött, billenő talpakkal szerelt hátsó lábak felelnek!
Kényelmes, puha borítású karfa 50 cm-es hosszúságban. Az E.T. Outdoor XXL Zip a magas, nagy súllyal rendelkező horgászoknak is ideális, mivel kellő oldaltartással és fejtámasszal is rendelkezik.

Az állítható teleszkópos lábakkal felvértezett karfás székek között elsőként említendő a Carp Expert legújabb modellje. A tartósság záloga a könnyű alumínium szerkezet mellett az előzőekben már megismert, kiváló tulajdonságokkal rendelkező Oxford anyag, a vastagon párnázott bélés rész pedig a maximális kényelmet hivatott szolgálni.

A tiszta fémszerkezet mellé társuló, vastagon párnázott ülő és támlarészek miatt nem tűnik soknak a 6 kilós tömeg. A dőlésszöget a karfával tudjuk állítani igen széles tartományban. Emeljük fel a karfát, billentsük a háttámlát a megfelelő szögbe és pattintsuk vissza a helyére! A vázról egyszerűen levehető, erős varrásokkal rendelkező Oxford anyag könnyen tisztítható.

A szék ülőfelületének talajtól mért magassága 40 cm. A teleszkópos, egymástól függetlenül külön-külön állítható lábakkal pillanatok alatt kiegyenlíthetjük a horgászhely talajának egyenetlenségeit. Az ülőfelület bármilyen jellegű, esésű, vagy borítású felületen vízszintes helyzetbe hozható!

A zavartalan pihenés könnyen alvásban végződhet a vastagon párnázott fejrész kényelme miatt. Csónakos használat során lehetőségünk van a 8 cm átmérővel rendelkező billenő lábakat lecsavarozni a maximális biztonság érdekében! Az ötven centiméteres karfa amellett hogy kényelmes, tág határok között tudjuk állítani a háttámla dőlését.

A legszélesebb, legnagyobb ülőrésszel rendelkezik a Carp Expert karfás fotelje. 60 cm x 60 cm-es ülőfelülete, mind szélességében, mind pedig hosszában olyan alátámasztást ad az ülepünknek és a combunknak, ami hosszútávon kivételes kényelmet garantál a normálméretű székekhez képest. Háttámlája extra magas és széles (70x60 cm), így a nagy magassággal és nagy tömeggel rendelkező horgászok is egészen biztosan kényelmesen és gerincbarát pozícióban foglalhatnak benne helyet.

Mérete és puhán párnázott volta az ezredforduló előtti francia nagyautók verhetetlen kényelmét idézik vissza. Kínálatunk legnagyobb fotelje, nem mindennapi kényelmi fokozattal. A háttámla dőlésszögét tág határok között állíthatjuk a szék két oldalán elhelyezett csavaró gombok segítségével. A lábakat fix pozíciójukból a biztonsági csapok kihúzásával mozdíthatjuk ki.

A fotel magassága 40 centiről 55 centire állítható, így a hosszabb lábszárral rendelkező horgászok is megtalálhatják a megfelelő üléspozíciót. Nem beszélve arról, hogy a könnyen és gyorsan külön-külön állítható lábakkal pillanatok alatt kiegyenlíthetjük a talaj lejtőit, hepehupáit. Legyen az stég, buckás füves part, meredek rézsű, vagy akár folyóvízi kövezés, az optimális beállításnál semmi nem jelent akadályt.

A 6 cm-es billenő talpak megfelelő tartást adnak a szerkezetnek. Az 50 cm hosszú és 5 cm széles karfa tökéletesen megtámasztja az alkarunkat!
CXP fotelek szemtől szemben, tökéletesen kivehető különbségeikkel.
Talán nem vagyok egyedül a véleményemmel: nem tartom elhanyagolhatónak azt a kérdést, hogy miben foglalunk helyet, amíg ők megérkeznek…

Forrás: Halmos Mihály


Egy horgászverseny lélektana az Országos Feeder Bajnokság apropóján

Egy horgászverseny lélektana az Országos Feeder Bajnokság apropóján

2018-06-08 | Forrás: Varsányi Miklós

Megosztanék néhány gondolatot erről a maratoni versenyről. Talán találsz majd benne néhány hasznos információt, érdekességet, amit kamatoztathatsz a mindennapokban. Illetve elmondom, milyen hangulata és tanulsága van egy ilyen versenynek. Ez nem technikai részletekről vagy csalikról fog szólni. Ez most kicsit más szögből engedi látni a versenyhorgász belvilágát. Az enyémet legalábbis. A derbit megelőzően több alkalommal is voltunk horgászni a pályával...


Elektromos jelzőink: CXP Brenta

Elektromos jelzőink: CXP Brenta

2018-06-08 | Forrás: Halmos Mihály

Az elektromos kapásjelzőink bemutatásával foglalkozó cikksorozatunkban a CXP Brentához érkeztünk ezúttal. A fényszenzorral ellátott rádiós jelzők között is kiemelkedik a dizájnos megjelenésén túl az egyszerű kezelhetőségével, sokoldalúságával. Nagyos sok érv szól mellette, érdemes hát megismerni közelebbről a Carp Expert választékának talán legszerethetőbb esőálló jelzőjét. Májusi tartós teszt alatt a Carp Expert Brenta rádiós...


A Rhone harcsái

A Rhone harcsái

2018-06-05 | Forrás: Energo Team

A kutyogatásban rengeteg lehetőség van. Most a modern változatot mutatja Be Nekünk Lukácsi Béla és Dr. Kovács Adrián, akik ebben a filmben a hon harcsáin csiszolgatták a módszert. A filmet látványos és érdeke vízalatti felvételek teszik teljessé, ahol nem marad el a kapás sem. Tartson most is velünk, a premier június 06 -án 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting műsorán, az ismétlést pedig másnap június 07-én 12:30-as kezdettel láthatjuk....


Merjünk nagyot dobni

Merjünk nagyot dobni

2018-05-31 | Forrás: Nagy Levente

Minden kezdő pontyhorgász előbb utóbb szembesülni fog a " távolság akadályával", melyet ahhoz, hogy eredményes horgásszá váljon, le kell küzdenie. Nemrég halottam egy aranymondást "A halat ott a legegyszerűbb megfogni, ahol az éppen tartózkodik, táplálkozik". Igen ez valóban így igaz, és semmilyen problémát" nem jelent, ha azok a bizonyos halak a parthoz viszonylag közel, egy meghorgászható távolságon belül tartózkodnak. De mi van akkor, ha ez...


Sential elektromotor újratöltve

Sential elektromotor újratöltve

2018-05-24 | Forrás: Energo Team

A népszerű Energofish Sential elektromos csónakmotorja, végre ismét kapható. Ehhez szeretnénk némi tanácsot adni, mire kell ügyelnünk az első használatbavételkor, és persze használat közben is. A gondosan becsomagolt dobozban rejlik a motor, a dobozt kibontva egy egyedi sorszámmal ellátott motort találunk, amire figyelni kell, sok különcsomagolt apró alkatrészt is rejt a doboz. A vörösbe...


Energofish Magazin május

Energofish Magazin május

2018-05-22 | Forrás: Energo Team

Mostani Magazinunkban Jéger Szabolcs a Tiszáról konferálja be a műsorunkat, persze, ha már ott van horgászik is egy kicsit. A harcsahorgászoknak kedvezünk műsorunk elején, bemutatjuk a legújabb harcsás termékeinket, amely a modern harcsahorgászathoz elengedhetetlenek. Feeder csapatunk legnagyobb örömére megérkeztek a legújabb horgok, amelyek kiváló minőségével azonnal bekerültek a kelléktárba. A nyári balinozás rejtelmeibe is betekintünk, ahol ismét...


FLEXI BAIT
2018-06-14 22:39:08

FLEXI BAIT

A Rhone harcsái
2018-06-07 21:57:59

 A Rhone harcsái

Magazin 2018 május
2018-05-24 00:03:20

Magazin 2018 május