Írásom első részének kezdő mondatai során már megfogalmaztam a nagy kérdést arra vonatkozóan, hogy az adott napon milyen módszerrel, megközelítéssel lehet a leginkább hatékony módon túljárni az előttünk fekvő vízfelszín alatt megbúvó bajszos barátaink eszén. A method technikát érintő finomságokkal kapcsolatos tapasztalataim papírra vetése után a következőkben a Préri tavi, csontival történő horgászatom részleteit igyekszem pontosan bemutatni. Reményeim szerint a részletezésre kerülő, talán apróságnak tűnő elemeknek köszönhetően sokak eredményesebbek lehetnek majd a vízparton a 2019-es év során is!

Korábbi, 1-es tavon megejtett horgászataim során kezdett körvonalazódni az a megállapítás, hogy a csontik koncentrált felkínálása nagyobb népszerűségnek örvend a komolyabb méretű, jelen esetben 5 kiló felettinek tekintett példányok körében. Azonban az említett bevetések során minden esetben a klasszikus, hosszúelőkés módszert alkalmaztam, melynek során a feeder kosárba etetőanyag helyett egyszerűen ragasztott csonti került. A szóban forgó összehasonlítás során viszont a nyüvek felkínálásának módjában is változtatáshoz nyúltam, ugyanis 0,20-as Carp Expert UV főzsinórom után kötött 0,15-ös L&K Fine Braid dobóelőkém végére 45 grammos Carp Expert Long Cast bordás kosarat fűztem. Az általam elképzelt feladatra tökéletes társnak bizonyult a Benzar Allround Feeder család 3,60 méteres tagja, ami a Competition pálcák mellett talán kevesebb figyelmet kapott az utóbbi időben, de sokoldalúságát nem lehet elégszer hangsúlyozni.

Hogy mi is lapult meg a siker hátterében? Lentebb minden kiderül!

Az előző mondatban egy igen fontos részlet bújik meg, ami nem másra vonatkozik, mint az alkalmazott kosár súlyára. Mivel a megragasztott lárvák egy dobásnyi adagjának tömege bármilyen fajta, már megnedvesített, bedobásra kész állapotban lévő etetőanyaghoz mérten minimálisnak tekinthető, ezért túlzottan kicsi önsúlyú kosarat semmiképp sem érdemes választani akkor, ha a meghorgászandó távolság már 40 méter környékére, vagy annál távolabbra esik. Erre könnyen rájöhetünk az első dobások során, hiszen egyértelműen látszódni fog annak rövidségén az, ha megtöltött kosarunk össztömege nem megfelelő. Ezen az önsúly növelésén kívül oly módon is segíthetünk, hogyha némi víz hozzáadása nélkül megtisztított kavicsot keverünk hozzá a még ragasztás előtt álló csontkukacokhoz.

Egy nyugodt szívvel bevethető töltet.

De ha már ennyit emlegettem az alkalmazott kosarak kapcsán a bevetésre várakozó lárvákat, a következőkben szót ejtenék a ragasztással kapcsolatos fontos részletekről is. Ez szintén egy kiemelt jelentőségű kérdéskör, ugyanis azt leszámítva, hogy a túlzott mértékben megragasztott nyüvek komoly kellemetlenséget is okozhatnak azzal, hogy lépten-nyomon a kezünkre, ujjaink közé ragadnak, a kosár megfelelő töltését is nehézkessé teszik mindezzel. Ez utóbbi tényező, a hatékony megtöltés folyamata pedig kiemelt jelentőségű, hiszen az eredményesség tekintetében hasonlóan előnytelen az az eset is, ha a ragasztás túl gyenge. Ebben az esetben hiába nyomkodjuk bele látszólag megfelelően a bordák közé a csontikat, azok könnyedén kipotyoghatnak már a dobómozdulat során is, amely sok mindent lehetővé tesz, de ezek között nem szerepel a koncentrált etetés, illetve az ennek köszönhetően pontos horgászat.

A folyamat végén valahogy így kell összeállnia a dolgoknak/csontiknak.

Azonban könnyedén előfordulhat az is, hogy a ragasztóanyag sajátosságából, nem tökéletesen meghatározott összetételéből eredően hiába tapasztjuk meg megfelelő mértékben a szóban forgó nyüveket, azok mégis úgy fognak a kezünkhöz ragaszkodni, hogy ezzel kényelmetlenné, és ami még hátrányosabb, ennek köszönhetően rendszerezetlenebbé, pontatlanabbá is teszik horgászatunkat. Szerencsére a 2018 őszén megjelenő Benzar Mix Csontiragasztó esetében (is) garancia a termék megnevezésében szereplő vezetéknév arra, hogy ez az anyag összetételének köszönhetően a lehető legkisebb mértékben fogja hátráltatni az őt használatba vevő horgászt. A kézre ugyanis szinte egyáltalán nem ragad, és ha azt a néhány szükséges apróságot is figyelembe vesszük, amelyek a megragasztásnál betartandók, akkor egy tökéletes állagú „elegy" adódik végeredményül. Amire mindenképp érdemes tehát odafigyelni az előkészületek során, az a nyüvek szárazon, fűrészportól történő megtisztítása, ugyanis ennek a lépésnek köszönhetően semmilyen közbeékelődő szemcse nem fogja hátráltatni a ragasztó működését, így a végeredmény elérheti a kívánt állagot. Hasonlóan fontos részlet, hogy első körben a megtisztított lárvákra közvetlenül, víz hozzáadása nélkül adagoljuk a ragasztóport, majd jól rázzuk, keverjük őket össze. 10-15 perc elteltével jól látható lesz az eredmény tapadóssága, amihez szükség esetén kis mennyiségben, lehetőség szerint permetező spray segítségével adjunk némi vizet.

Az az ominózus ragasztó.

Szép fokozatosan adagoljunk a száraz csontikhoz…

Majd pedig töltsünk!

Amiről még nem esett szó, az az ismertetett módszerhez használt előkezsinór kérdésköre. A választ minderre – különös tekintettel az előke hosszára - már a horgászat tényleges eseményeire áttérve szeretném megadni, ugyanis ilyen irányú tanulságokban is bővelkedett a szóban forgó Préri tavi látogatás. Ahogyan az a methodos tapasztalatokat taglaló bekezdések soraiban már megjelent, ezen a késő őszi napon kifejezetten hatékonynak bizonyult a monofil előkék használata, így ezen a horgászat második felében sem jutott eszembe változtatni. A klasszikus, hosszúelőkés megközelítéssel ellentétben ennél a bordás kosaras módszernél nem igazán van létjogosultsága 50 centiméteres, vagy annál is hosszabb variánsok használatának. Azok egyrészt könnyedén gubancolódhatnak egy ilyen, tekintélyesebb méretű gombóc köré, másrészt pedig, mivel ezzel a módszerrel jelentősebb mennyiségű csontit tudunk adott helyre bejuttatni, nem feltétlenül szerencsés az, ha az ily módon képződő etetésünktől túlzottan távol helyezkedik el a horgon felkínált 3-4 szem lárva.

A csontis félidő első hala.

Így tehát egy 8-10 centiméter hosszúságúra kötött, 0,18-as vastagságú Benzar Mono Leader előkét felhelyezve kezdtem meg a horgászat második félidejét. Ahogyan arra számítottam is, szükség volt pár dobásnyi élőanyag adagra ahhoz, hogy a környéken tartózkodó bajszosak érdeklődését sikerüljön felkelteni. Mivel a nap első fele alatt csobbanó method töltetek segítségével bekerülő etetőanyag összmennyisége tekintélyesnek semmiképp sem volt nevezhető, így az a veszély nem állhatott fenn, hogy az előttem tartózkodó halak esetleg már el lennének telve. Tapasztalataim szerint ennél a módszernél mindenképp érdemes valamivel több időt várni két dobás között, ami alatt 7-8, de maximum 10 percet értek. Így tettem én is, és a harmadik határidő lejárta előtt szerencsére már határozottan jelezte valaki a túlsó végen, hogy ő bizony érdeklődik az általam kitaláltak iránt.

Vigyázzunk rájuk, hiszen legközelebb viszonozni fogják az odafigyelést!

Ezt követően érkezett ugyan néhány újabb kapás, azonban - a horgászat első felének módszeréhez hasonlóan - valami nem tűnt az igazinak. Mivel a használt horogra való méretén ebben az esetben jellegénél fogva nincs lehetőség változtatni, a feltűzött lárvák számával már variáltam, a használt 14-es horog méretén pedig a - remélhetőleg megakasztásra kerülő - nagyobb pontyok miatt nem szándékoztam csökkenteni, így első opcióként az előke hosszának rövidítése jutott az eszembe. Ennek mentén a folytatásra már egy 5 centisre kötött, továbbra is 0,18-as vastagságú monofil előkét kötöttem fel, ettől a változtatástól vártam (az átütő) sikert. Ha elsöprőnek ugyan nem is minősült, a kétszeres hosszúságú változathoz képest egyértelműen gyorsabban adott 2 újabb halat, amit viszont egy újabb nagyobb szünet követett.

Az a bizonyos plusz.

Ezt követően fordultam ahhoz az adalékhoz, ami minden másnál többször húzott már ki a csávából, még akkor is, ha ezeknek az eseteknek a nagy többsége methodos horgászat is volt. Bizakodva nyúltam tehát az addig táskámban megbúvó Method Smoke-ok irányába, melyek közül az ananászos változat akadt először a kezembe, így ebből nyomtam pár cseppet a csontival megtöltött kosárra. A horgászatra szánt időből ekkor még valamivel több, mint másfél óra hátra volt, amivel kapcsolatban a pontyok szerencsére úgy gondolkodtak, hogy ha már ott vagyok, és igyekeztem a kedvükre tenni, akkor bizony nem hagynak unatkozni. Minden várakozásomat felülmúlta ennek a változtatásnak a hatása, hiszen attól kezdve, hogy a frissen vízbe érkező adag csonti adagot kitüntettem az ananászos Smoke segítségével, szinte minden dobás után halnak örülhettem.

Nem kellett sok belőle.

Őt már a „füstölő" csonti csapta be.

Az ideiglenesen partra segített bajszosok átlagsúlya ezen alkalommal ugyan egyik módszer esetén sem ostromolta a már említett – és titkon vágyott - 5 kilós határt, azonban a kapások száma, és a több apró változtatás, finomhangolás hatására egy eseményekkel és tanulságokkal teli horgászat kerekedett a napból. Végül a methodos félidő győzedelmeskedett 13-11 arányban, és mivel az átlagsúlyban nem volt érdemi eltérés a módszerek között, ennek alapján kijelenthető is lehet, hogy az egyik megközelítés aznap mindenképp eredményesebb volt a másiknál. Viszont ennek a két részből álló írásnak a záró gondolatát mégsem erre hegyezném ki. Sokkal inkább arra a megközelítésre, azokra a változtatási lehetőségekre, ötletekre, amelyektől ha nem zárkózunk el, és nem azt mondjuk, hogy majd a következő alkalommal újra megpróbáljuk, akkor minden vízparton töltött órát illetően alapjaiban növelhető meg az esély a sikerre!

Ujszászi Dániel

Energofish Feeder Team

Képek: Szabó Bence