Halmos Mihály2016. október 19.

2016-08-30

Napjaink plasztik csalis kínálatának zavarba ejtő választéka között a jó öreg Mann’s-ek még mindig megtalálhatók. A legfogósabb csukás, sügéres és süllős amerikai plasztik finomságok rendre megállják a helyüket a legmodernebb gumikkal szemben is, sőt, egy-egy favoritnak számító típus, mint például a Mann’s Shad gumihal verhetetlennek szokott bizonyulni így az őszi-téli pergetéseink során.

Komoly alapkészletet válogathatunk össze Mann’s gumikból

A legtermészetesebb (Natural csoport) színváltozatok mellett az igazán intenzív színekben pompázó Aggressor csoporton belül megtalálhatók a sárga, zöld, narancs és piros színű plasztikcsalik. A Natural és Aggressor típus mellett jelent meg évekkel ezelőtt egy harmadik, a Classic típus, melyeknek rendhagyó színharmóniája miatt szintén van létjogosultságuk. Ez a harmadik csapat az AS (motorolajszínű) MFCH (zöld flitteres) FCHBB (fluózöld-fekete hátú) és a CMF (ezüst flitteres) darabokból áll! Pergetésre fel, elő a Mann’s csalikkal!

Őszi nyugalom a csatornán. Kedvenc csukáimat a legszívesebben gumihalakkal veszem üldözőbe

Nagyobb csalikhoz erősebb, gerincesebb pergető bot illik A legbeváltabb kis plasztikok a sügéres, domis szekcióban

Mann’s Shad gumihalak az elmúlt hosszú évek talán legnagyobb számban eladott darabjai, bizonyára sok pergető horgásznak számos édes emléke fűződik hozzá, ahogyan nekem is. A hagyományos, klasszikusnak mondható test az átlagosnál méretesebb farokkal rendelkezik, s e két meghatározó elem extrém módon elvékonyodó, lágy résszel kapcsolódik egymáshoz. Ez élethű mozgást kölcsönöz a csalinak, így eredményesen használható a szokásos jigelő, fel-fellibbenős mozgatással, de egyenletesen, vagy szakaszosan bevontatva is.

A legkisebb, 4,5 cm-es gumihalak évről évre bizonyítanak. 6 cm-es Mann’s Shad gumihalak az általam legkedveltebb színekben

Nagyon sok esetben sügér és domolykó helyett szép csukákat fog

Rugalmas, masszív, ellenálló fejrésze jól bírja a többszöri horogra tűzést is. Méretsorában a négy és fél, 6, 8, 10, és 15 cm-es egyedek találhatóak meg, tehát az ultra light-os sügérezéstől, jászozástól kezdve a süllőzésen és csukázáson át a harcsázás is eredményesen űzhető vele.

Puha, 8 centis falatok csukának, süllőnek AS színnel rendkívül eredményesek lehetünk!

A legtermészetesebb kishal imitáció

Nálam a Mann’s csalik első számú célhala a csuka

Mann’s Action Shad twiszterfarkú gumihal: Egy kimondottan vékony, függőlegesen lapított testű, féregfarokkal ellátott gumihal. A farok rész nem lett merészen hosszúra hagyva, inkább a test mérete a domináló. Ennek előnye, hogy hosszan tudjuk végigvezetni a horgot a csaliban, így megfoghatjuk a kényesebb, csak a farokra fókuszáló kapásokat is.

Tökéletes összhangban a test és a farokrész, mely az extra vékony anyagnak köszönhető!

Kétféle méretben kerül forgalomba, 6 és 12 centis változatai ugyan kissé szűkítik a felhasználási területet, de rendkívül fogós és figyelemfelkeltő színváltozatai kompenzálják a foghíjas méretsort. A megszokott darabok (fehér és zöld flitteres) mellett mindegyik test piros farokkal van ellátva, közülük érdemes mindenképpen kipróbálni a fekete, a fehér, és a sárga testű egyedeket.

Rendkívül intenzív veretésre képes! 6 és 12 centiméteres változat

Mann’s CTG (Curly Tail Grub) twister és a Mann’s Hard Nose: A CTG-t és a Hard Nose twisterek tulajdonságainak bemutatását engedjétek meg, hogy egy kalap alá vegyem. E két remek twister család fogósságban, méretben megegyeznek egymással, kettejük különbsége csupán abban mutatkozik meg, hogy a Hard Nose egy sózott, fűszerezett anyaggal van gyárilag kezelve. Nos, erre a „panírozott", intenzíven aromás állapotra utal az angol Hard Nose elnevezés is. Személyesen nem tapasztaltam fogás és eredményességbeli különbséget a két csali típus között, pedig gyakran váltogattam a gyorskapcsomban korábbi időkben a CTG-t és a HN-t. Ahogy említettem, méretben nincs számottevő különbség (a Hard Nose nem kapható 2,5 és 12,5 cm-es hosszban), de látványos színbeli eltérés sem tapasztalható a két csoport között.

A három collos, azaz kb. hét és fél centis egyedekkel egyszerűen nem lőhetünk mellé

A CTG twiszterek ötféle méretben állnak a horgászok rendelkezésére, 2,5 cm-től 12,5 cm-ig találkozhatunk velük. Színárnyalatukat tökéletesen hangsúlyozza a Classic, Aggressor és Universal csoportokba való besorolás. A testhez viszonyítva a farokrész extra hosszúságú, lágy kialakítású. Ennek hatására a legkisebb áramlás keltette mozgás is ingerlő impulzusok leadására képes. A test anyaga a megszokott Mann’s minőséget prezentálja, tökéletesen horogálló, sokszori feltűzésre sem szakad. Kisebb méretei a legfogósabb és legkeresettebb sügéres csalik körébe tartozik, főként a barna (GG), ezüst (CGMF) kombinációk váltak be a horgászatok során, persze vékony, 0,16-0,18 monofilra kötve.

A legjobb süllős alapszínek! 1 és 2 collos apróságok sügérre, domolykóra

Nagyobb változatai rendkívül eredményesek csukára és süllőre egyaránt. Egyre nagyon figyeljünk, ne tűzzük őket annál nagyobb jigre, mint amekkorát a környezet, körülmény (a víz mélysége és esetleg sodrása) megkíván. Törekedjünk arra, hogy lehetőség szerint minél természetesebben, lassabban hulljon alá fellibbentett csalink a talajra, mivel itt az utolsó fázisban nem maradhat el az ott tartózkodó ragadozó rávágása.

Makkegészséges, hibátlan őszi Mann’s-es süllő

A Mann’s twiszter duplafarkú változata szintén tökéletes választás lehet. Egy méretben, négy centiméteres testhosszban és nyolcféle színben kerül forgalomba. Természetesen kétszeres impulzust és rezonanciát ad le, de „ólmozás" terén nála is hasonlóképpen kell eljárni, mint szimplafarkú testvéreinél.

Nem elterjedt változat, pedig sokszor eredményesebb, mint a zöld és a fehér társai Fogós darabok, érdemes több színváltozatot beszerezni belőlük

Minden jó, ha jó a vége! A csukák legyenek veletek!

Forrás: Halmos Mihály


5 tipp a téli, nagyhalas horgászatokhoz

5 tipp a téli, nagyhalas horgászatokhoz

2019-01-14 | Forrás: Szabó Bence

5 tipp a téli, nagyhalas horgászatokhoz A tél beköszöntével a horgászok többsége szögre akasztja a botzsákot, hiszen a nulla fokhoz egyre inkább közelítő hőmérséklet, az erős, sokszor viharos erejű szél, illetve a gyakorta hulló, különböző halmazállapotú csapadék komoly visszatartó erő tud lenni. Vannak azonban olyan fanatikusok is, akik még ilyenkor sem restek ellátogatni kedvenc tavuk partjára, bízva egy-egy nagytestű ponty megfogásban, mindezt...


Halak a füstben

Halak a füstben

2019-01-11 | Forrás: Halmos Mihály

Borókával bolondított bükkfa füstjén sülő pisztrángok mennyei illata járja át a kerthelységet. Nem gondoltam volna azelőtt, hogy a halfüstölés ennyire izgalmas tud lenni. Így télvíz idején semmihez sem hasonlítható hangulatot teremt kedvenc szivárványosaimból az ételkészítés. Nem állok nagy szakács hírében, így nem csoda, hogy az tetszik benne a legjobban, hogy a gyorsaságán és egyszerűségén túl valóban elronthatatlan az asztali halfüstölővel...


Színes és ízes aromapraktikák

Színes és ízes aromapraktikák

2018-12-20 | Forrás: Szabó Bence

A különféle aromák kínálata már-már végeláthatatlannak tűnik, emiatt a horgászoknak nincsen könnyű dolguk, ha szeretnék a számukra megfelelő típust kiválasztani. Ez részben érthető is, hiszen a Benzár aromák hada 2018-ra rendkívül széles és igazán változatos lett, hála a folyamatos fejlesztéseknek. Összesen négyféle aromacsaláddal léptünk idén a piacra, amelyek úgy gondolom, hogy teljes egészében lefedik és maximálisan kielégítik a...


Salmo újdonságok a 2018-19-es évben

Salmo újdonságok a 2018-19-es évben

2018-12-05 | Forrás: Lukácsi Béla

A Salmo eddig is sok újdonsággal lepett meg bennünket évről évre. A fejlesztés természetesen nem áll meg, hiszen ott van a Salmo csalik megálmodója Piotr Piskorski, aki a legutóbbi évben sem tétlenkedett. Több apróbb fejlesztés mellett, talán az egyik legnagyobb dobás ebben az évben a Salmo Squarebill. Egyediesség és természetesen fogósság jellemzi a Salmo műcsalikat. A Salmo műcsalik legnagyobb népszerűségnek örvendő családja a Hornet, nem...


Téli horgászatokhoz öltözve

Téli horgászatokhoz öltözve

2018-12-05 | Forrás: Energo Team

A téli horgászatoknak megvan a maga varázsa, hiszen a leghidegebb napokon biztosan nem kell tumultustól tartanunk még az intenzíven telepített tavakon sem, így élvezhetjük a vízparti lét minden szépségét. Persze az előző állítás csak akkor állja meg a helyét, ha mindezt a megfelelő öltözetben tesszük, és nem arról szól a parton eltöltött néhány óra, hogy dideregve várjuk a kapást miközben a meleg szobára és a kandalló közelségére vágyunk....


Versenyeink – 2018 III. Feeder Klubcsapatok Országos Bajnoksága

Versenyeink – 2018 III. Feeder Klubcsapatok Országos Bajnoksága

2018-11-27 | Forrás: Szabó Bence

A feeder szakágban a Klubcsapatok Országos Bajnokságát 2016 óta rendezi meg a Mohosz, így az idei már a harmadik volt a sorban. Az első két évben egyaránt az előkelőnek semmiképp sem nevezhető tizenötödik helyen zártunk, így az idén mindenképpen javítani szerettünk volna. Ennek érdekében ez év januárjában meg is tudtuk erősíteni a csapatot, hiszen két válogatott horgásszal, Varsányi Miklóssal és Stál Gyulával, valamint egy feltörekvő...


Magazin 2018 december
2018-12-19 21:51:38

Magazin 2018 december

Téli methodozás
2018-12-06 23:00:39

Téli methodozás

Magazin 2018 november
2018-11-22 14:55:28

Magazin 2018 november