Pontyvadászat nappal és éjjel
Megjelent: 2013. szeptember 10. | Forrás: Székely Zoltán | Írások

Különös jelenségre jöttem rá. Amióta a Nagy-Duna alacsony vízállása miatt nem áramlik a Ráckevei-Dunaágban a víz, a pontyok – főleg éjszaka – kijárnak táplálkozni a nádasok táplálékban gazdag sekélyebb vizébe. Az tűnt fel, miközben bámultam mederbe dobott fenekezőim mozdulatlan kapásjelzőit, hogy a csónakkikötőm melletti nádban többször megrezzentette valami a sás és nádszálakat

Először apró kárászokra gyanakodtam, de néha úgy kilengett néhány szál, hogy érdemesnek véltem egy úszós szereléket bevetni.


A sűrű vízparti növényzet nádi pontyozásra csábít.

Előkaptam a három méteres Extreme Spin kétrészes, középerős pálcámat, rajta a Banax Iris 5000-es orsómat harmincas Carp Expert zsinórral és összeállítottam egy felfektetős úszózós készséget. A Joker két nagyon érzékeny 2 illetve 3 grammos változatát választottam, az utóbbit, mivel világító patronnal is felcserélhető az antenna vége, már az éjszakai horgászatot tervezve. Többször tapasztaltam ugyan is, hogy kis vízben, van hogy csak sötétben veszi fel az óvatos ponty a csalit. Örömmel tapasztaltam ennél az úszótípusoknál, hogy a szűk és vastag peremű műanyag rögzítőfül helyett, csapágyon elforduló, rendkívül igényes, fémgyűrűt alkalmaz, így a jelző mindig gyorsan és függőlegesen áll be, bármely szereléssel használjuk. A horog a szokásos Excalibur Carp 2 méret, melyen egy szem Carp Expert mézes, üveges kukorica várta az érdeklődőket.


Rendkívül érzékeny, éjjel-nappal használható Joker úszók.


Balról – csapágyas, fém rögzítőfül, az eredeti antennával megegyező
méretű világító patron külön, majd az úszóba téve, az eredeti cserélhető antenna.


Az úszós pontyozás fontos kellékei, az erős, borotvaéles, nagyöblű horog,
a lehelet finom ólmozás, melyet könnyen megemel a hal, és mivel
egyre több vízen pontosan kell beírni a hal súlyát,
egy jó digitális mérlegre is szükség van.

Nagy izgalommal állítottam be az eresztéket, az első sásszálak elé vetve a hosszú vékony antennával ellátott lehelet finom úszót, és mindössze egy marék csemegekukoricát hintettem köré. Az ólmozást két hosszúkás egygrammos stillel oldottam meg, mely a további finomítás okán, akár így szét is húzható és akkor csak egy gramm fekszik a talajon, amit a legrafináltabb ponty sem vesz észre, ha megemeli. Az első valamire való kapás akkor következett be, bár lehet hogy ennek semmi jelentősége, amikor az úszó körülötti terület a növényzet árnyékába került. Érdekes, egy nádrezzenés nélkül jött meg az első ponty. Lassú, álmos emelkedéssel dőlt el az úszó. A bevágás a nádi pecánál mindig szívdobogtatóbb, mint a fenekezésnél, én legalábbis így éltem most is meg. A másfeles körüli tőpontyot azonnal felhúztam a kis vízből és igyekeztem elkormányozni a növényzettől, gyorsan bele a merítőbe, hogy ne riassza el az esetleges többieket.


A pontyozó úszó helyes beállítása.


Kapás! A hal a csali felvételével megemeli a súlyozást is, az úszó dőlni kezd, lehet bevágni.


A bevágás lendületével erőltessük el a növényzettől a pontyot.


Ez a ponty már révbe ért!

A rövid tusa után hamar elcsendesült a víz, de a következő halig vagy fél órát kellett várnom. Oldalra indult meg az úszó és nagy meglepetésemre szinte semmi ellenállást nem éreztem, mikor egy harmincdekás jászt húztam a felszínre, mely abban a pillanatban le is akadt. Féltem, hogy az elszabadult keszeg elriasztja a többi halat, de nemsokára néhány helyen megrezzent a nád. A következő kapásnál félig kiemelkedett az úszó és indult a nádba. Úgy vágtam be, hogy már a balkezemmel toltam is előre a hosszúnyelű merítőt. Mire felocsúdott a dundi kettes körüli tükrös, már alá is kanalaztam. A horog fantasztikusan akadt, ugyan úgy mint a következő kettőnek, melyek éppen méretesek voltak, ezért visszaengedtem őket. Ez hiba volt, mert valószínű, elmondták a többieknek, hogy vigyázzanak a kukorica evészettel, mert elég nagy csönd keletkezett.


Újabb kapás, feltűnik egy kettes körüli tükrös sziluettje.


Így akad az Excalibur.


A retúrok is lelkesen emelgették a Joker úszót.


Éppen csak méretes, élj tovább szabadon!

A nagy unalomban én is elmentem ebédelni, hadd pihenjen a pálya, sőt két marék kukoricát is kaptak. Két óra múlva tértem csak vissza, izgatottan dobtam be. Az első kapást nem vártam ki igazán, luftot ütöttem, de valamit megneszelhettek a halak, mert látni lehetett a nád mozgásán, hogy visszatörtek a sűrűbe. Utánuk dobtam egy kis kukoricát és vártam. Minden előjelzés nélkül dőlt el az úszóm, de már a bevágáskor éreztem ez jobb lesz mint az eddigiek. A megakasztott hal nagy hömpölygéssel jött a felszínre, majd szerencsémre a meder felé tört. Az erős szerelék azonban hamarosan a merítőbe terelte.


A 3,7 kilós töves és legyőzője az Extreme Spin 3000-es pálca.

A siker annyira feldobott, elhatároztam, két nap múlva teliholdkor éjszaka is megpróbálom. Most világító patront tettem az úszó végébe, de egyébként a felszerelésen semmit sem változtattam. Megvártam, míg a szúnyogok elülnek, csak tíz felé dobtam be az előzetesen megetetett nádspicchez. Meglepetésemre először dévérek, majd kispontyok jöttek, de később azért akadt köztük pár pecsenyeponty is másfeles átlaggal.


A nappali három szép ponty a nád elől.


Ilyen szép teliholdas éjszakán pontyról álmodik a horgász.


A világítópatronos úszó még 15-20 méterről is jól látható.


Meglepetésemre, éjjel kilátogattak a kis vízbe a dévérek is….

Kezdtem már beleélni magam a felfedezés örömébe, de a pontyok védőszentje megemelte a Duna vízszintjét, elindult a Kvassay-n a vízbetáplálás és a megindult áramlás friss vize elcsábította az én éppen csak felfedezett nádi pontyaimat. Nem baj, majd kitalálok megint valamit!


…és egy sütetre való össze is jött belőlük.


Egy vaskosabb ponty az éjszaka sötétjéből.


A megpipáltatott ponty már merítésre készen.

Forrás: Székely Zoltán

ENERGOTEAM NIGHT WASP VILÁGÍTÓPATRON
180 Ft
FELTOLÓS VIL.PATR. ÚSZÓ JOKER 3111
570 Ft
FELTOLÓS VIL.PATR. ÚSZÓ JOKER 3113
550 Ft
EXCALIBUR CARP CLASSIC NS HOROG
590 Ft
CARP EXPERT CARBON MONOFIL ZSINÓR 150M, 300M
1 050 Ft
Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...