Ryobi Applause
Megjelent: 2008. február 12. | Forrás: Murányi Antal | Tesztek
Ritkán találkozni ilyen masszív kis géppel… Taps és vissza taps – ez jut hirtelen eszembe, bár megfogadtam, hogy nem megyek bele ilyen közhelyekbe. De tényleg az van, hogy amilyen bizalommal vettem kézbe a 2000-es Applause orsót, éppen olyan hálásan dolgozott az elmúlt évben. Tökéletes választás volt! Nem voltak nagy elvárásaim, mégis a nagyok módjára viselkedett.


Fém fém hátán… Csillog is rendesen

Néhány teflon alátétet leszámítva, kívül-belül fémmel van dolgunk. Valamiért mégis roppant könnyű az orsó! Bevallom, voltak gyenge pillanataim, amikor felmerült bennem, hogy a tetszetős ezüstös festés alatt akármi lehet… – de aztán előkaptam a csavarhúzót, és kénytelen voltam elismerni: ez bizony ízig-vérig fém! A ház mindkét darabja, meg a rotor is. A dob és pótdob pedig pláne.


Az Applause mellé egy darab teljesen azonos pótdobot is kapunk

Korábban, ha egy orsó halálpontos illesztéseiről beszéltünk, előbb-utóbb szóba került egy másik neves japán gyártó, amelyet etalonként emlegettünk. Most viszont azt látom, hogy a RYOBI erre is ráver – kotyogásmentes illesztésben legalábbis biztosan! A Zauberek után, az Applause orsóban is ez volt a legfeltûnőbb: a leegyszerűsített belsővel kínált orsó darabjai olyan pontosan állnak egymásban, hogy később már azon csodálkozunk, hogyan tud ez még könnyedén forogni is…


A sötét fémhatású borítás egyike a ritkaságszámba menő
műanyag alkatrészeknek ezen az orsón

Applause orsónk a kinyomó kerekes illetve spiráltengelyes dobemelésű orsók nagy határvonalán helyezkedik el: mindent tud, amit a végtelen csigatengelyes „nagyok”, de belsejében mégis az egyszerűbb fogaskerekes dobemelőt találjuk. Azt hihetnénk, hogy ez rögtön az alsókategóriás orsók közé veti vissza a pikkelyfényes Applause-t, de hatalmasat tévednénk! A csúcskategóriás modellek igényével rakták össze az Applause minden darabját.


A tengelyemelő szerkezet egyszerű és nagyszerű

A dobemelést végző fogaskerekek meglehetősen masszívak és kimunkáltak is egyszerre – az orsó sima futása hamar elfeledteti velünk, hogy apró öntvény-alkatrészekkel van dolgunk. A kis fogaskerék által mozgatott sínvas egy plusz tengellyel is meg lett támasztva, ezzel az egész belső ismét közelebb kerül a felsőkategóriához, mint a rettegett alsóhoz. Érdekes módon, nyoma sincs a pár éve forradalminak kikiáltott ovális fogaskerekes dobemelésnek, kerek itt minden. A zsinórfektetés mégis az orsó egyik igazi erőssége.


Fém alkatrészek a fém házban. Középen már a kicserélt golyóscsapágy virít

Az orsó négy golyóscsapágyat kapott, és lelki szemeim előtt már láttam is, amint szépen csapágyazva vannak a fontosabb pontok, de a Ryobi szakemberei valamiért másképp gondolkodtak – a tányérkerék egyik oldalán teflonpersely látványa fogadott. Ezt azonnal golyóscsapágyra cseréltem. Az orsó futása nem lett jobb, de én jobban aludtam éjszaka.


Egyik dobon 0,12-es SUFIX MATRIX PRO fonott, a másikon 0,20-as SUFIX PRIMO XP – a zsinórprofil teljesen rendben van a fonottal. Monofillal pedig egyenesen tökéletes!

Az orsó elsőre olyan tökéletesen rakta a zsinórt, hogy nem hittem a szememnek! Nyugodtan azt is hazudhattam volna magamnak, hogy csigatengelyes dobemelése van, de hazudni nem szép dolog, és ennyire genya én se lennék magammal szemben… Meg különben sem szorul az Applause semmilyen mentegetőzésre vagy csúsztatásra, hiszen mind jól tudjuk, hogy a nagyobb terhelhetőség miatt kapott fogaskerekes dobemelőt – nagyobb erőkifejtés, kisebb hibalehetőség, nem utolsó sorban pedig pofonegyszerű szervizelés.

Nem véletlen, hogy ebből a modellből 5000-8000-es méretek is vannak, amelyekrõl a harcsahorgászok férfias kórusa zeng halhatatlan ódákat. Az általam próbált 2000-es modell is elpusztíthatatlan volt, pedig végighurcoltam a Duna-deltától a Kárpátok sziklás csúcsáig – elképzelem akkor, hogy egy 8000-es méretű Applause orsóval akár falat is lehet törni!


Amit már mindannyian megszerettünk: a külön házba foglalt, csapágyazott zsinórvezető görgő

Amit a Ryobi orsókban általában szeretünk, azt mind megtaláljuk az Applause modellben is: vastagított felkapókar, nagyméretű görgőház, csodaszép dobok és mesterien tervezett, precíz fék. Ez utóbbi megérdemel egy külön bejegyzést, hiszen nemcsak a külön házba foglalt lamella-rendszer jelent továbblépést az átlaghoz képest, hanem a dob aljába rejtett golyóscsapágy is – az Applause tehát a vezető modellek fékjét kapta, kompromisszumok és magyarázkodások nélkül.


Érdemes megfigyelni a víztől és portól zárt, újszerû lamella-üreget: az első fék immár magába olvasztotta a hátsó fék előnyeit is

Külön pontoznám az orsó összképét: a tetszetős Ryobi dizájn itt mintha hangsúlyosabb lenne. A ház picivel nagyobb, mint a Zaubereknél, és mintha arányosabban illeszkedne a rotorhoz, meg dobhoz. Szép orsó, ez nem vitás! A fémszínű festés tovább erősíti a metál-érzést, és mennyire megnyugtató tudni, hogy ezúttal nem egy műanyag ház lett fémszínűre festve…


A hajtókar csatlakozása meglehetősen vastag és
izmos – ezt nem kell magyarázni!


Az orsó hajtókarja pedig ugyanezt a jó ízlésű, visszafogott vonalat követi – nincsenek fölös lyukacsok, díszek, vagy egyéb idegesítő barázdák, amely első alkalommal feltelhetne sárral. A fogantyú furata is gondosan el lett zárva egy kis dugóval. Az ujjunkra kenõdő fekete olaj már csak egy halvány emlék.
A hajtókar egy kis retesz eltolásával könnyen lehajtható. Korábban féltem ezektől a megoldásoktól, de a Ryobi orsókra tervezett retesz elég megbízhatónak tűnik. A Zaubereken is hasonló van, és két év után sincs nyoma kopásnak! Mellesleg megfigyelhető, hogy a kart rögzítő rugós szeg enyhén kúpos, így az valószínűleg 8253 év múlva is szorosan fog helyére kattanni. Izgulni tehát fölösleges!

Látva a letisztult, roppant egyszerű külsejű orsót, hajlamosak vagyunk szem elől téveszteni, hogy egy végtelenül pontosan kiegyensúlyozott forgószerkezetet tartunk kezeink között. Elég volt csak egy alátétet eltávolítanom a zsinórvezető görgőből, és máris eszeveszetten rázkódni kezdett forgás közben az orsó, mintha rohamai lennének… Hát visszatettem az alátétet, és immár minden milligramm a helyén van. Ez nem vicc!


„Designed and engineered in Japan” – tényleg komolyan gondolják!

Horgászat közben a kis Applause igen kezesen viselkedett, csendben végezte dolgát – sokszor fel sem tűnt, hogy orsót is használok a halak megfogásához... Szeretem az ilyet! És közben arra gondoltam, hogy amikor bohó voltam és fiatal, és megtehettem, hogy napokig eltűnjek a vizek dzsungelében, egy ilyen kemény és megbízható társat szerettem volna magamnak! Akkor soha nem ismertem volna meg a zsinórsodródás keserveit, a sorsdöntő pillanatokban leragadó fék, vagy az éppen rosszkor meghaló felkapókar rugójának tragédiáját. Szebb életem lehetett volna! És most az asztalom felett díszeleghetne egy húszéves orsó, abszolút üzemképes állapotban. Mindig erre vágytam.
A Concourse Feeder botok
Megjelent: 2024. április 13. | Forrás: Pető Gábor | Tesztek

Az előző posztomban írtam, hogy a Concourse feeder botok megérnek egy külön írást is.  Talán bevezetés képpen érdemes megemlítenem, hogy elég régóta horgászom és mindig is nagyon kényes voltam a felszerelésemre – a barátaim szerint túlságosan is -. Különösen igaz ez a botokra és a hozzá passzoló orsókra. Hosszú évekbe telt mire összeraktam azt a felszerelést, amelyikkel bárhol, bármilyen körülmények között nyugodt szívvel le tudok ülni...

Radarozz! – Lucky Spear FF918-c
Megjelent: 2024. március 13. | Forrás: Heincz András | Tesztek

A nagyhalas és pergető horgászatban is előnyünkre válik, ha ismerjük a vizet, a benne rejlő akadókat, töréseket, halágyakat, mivel így tudhatjuk hol érdemes keresgélni vagy épp melyik helyet kerüljük el nagy ívben. A meder feltérképezésében nagy segítséget nyújtanak a mára már bárki által elérhető halradarok.  Határ a csillagos ég, szokták mondani, és ez igaz a radarokra is. Találunk néhány 10 ezer forintostól kezdve a sok milliós masináig,...

Wizard MXT Karbon - Megérkezett a legújabb pergető merítő széria
Megjelent: 2023. október 14. | Forrás: Őze Dániel | Tesztek

Egy igazán prémium kivitelű és kifejezetten praktikus pergető háló szortiment jelent meg a Wizard termékeink között, amely produktumot minden pergető horgász szívesen fogja használni, legyen szó csónakos vagy igazi cserkelő horgászatról. Az MXT Karbon merítőháló kifejezetten a ragadozóhalakhoz lett tervezve, és ehhez mérten kiváló minőségű anyagokból készült, hogy megfeleljen a legmagasabb elvárásoknak. 3 féle méretben került...

MFF - A method feeder horgászok szúnyogriasztója!
Megjelent: 2023. június 10. | Forrás: EnergoTeam | Tesztek

Érdekesen csenghet sokaknak a cím, hogy a feeder horgászoknak már külön szúnyogírtót is terveznek, viszont az a mondat is több horgásznál megragadhatott, hogy szúnyogírtós kézzel nem nyúlnak sokan az etetőanyaghoz, mivel a benne lévő vegyszer riasztóan hathat a halakra. Ezen kritérium megoldására jött létre az MFF - vegyszermentes szúnyogriasztó család! Az MFF szúnyogriasztó használatával távolról elkerülnek a szúrós kis ördögök, mert a...

CATMAGNET – Forradalmian új magyar találmány, mely megkönnyíti a harcsahorgászatot
Megjelent: 2022. december 29. | Forrás: Nieto Ramón | Tesztek

Nieto Ramón, szenvedélyes horgász vagyok. Talán négy-öt éves lehettem, amikor nagypapám megtanított horgászni. Emlékszem, hogy az első botjaimat együtt raktuk össze. Nádat szedtünk bottestnek, majd borosdugót faragtunk úszótestnek. Sosem felejtem el, ahogy izgatottan néztem a vizet órákon keresztül és teljesen elvarázsolt a halfogás rituáléja.  A harcsahorgászatnak megvan a maga szépsége, a fogásokon túl is. A horgászat iránti szeretetem...

Teszt: Szúnyogok elleni védelem egyszerűen és eredményesen
Megjelent: 2021. július 29. | Forrás: EnergoTeam | Tesztek

A nyári horgász szezon egyik fontos eleme a szúnyogok elleni védekezés. A vízparton töltött perceket, órákat, estéket alaposan megkeseríthetik a szúnyogok jelenléte. De mit tehetünk ellenünk? Legújabb termékcsaládunk, az MFF márka kínálatában több opciót is kínálunk a vérszívó rovarok megfékezésére. Tesztünkben ezeket mutatjuk be. Az egyik legegyszerűbb és kézenfekvő védekezési módszer a szúnyogriasztó spray. A védelem létrehozásához csak...