Sajnálattal tájékoztatjuk az érdeklődő horgászokat, hogy a hétvégén várható erős szél miatt két héttel elhalasztjuk az eredetileg e hét szombatra tervezett horgászversenyt, mely a SALMO KUPA - SOMOGY MEGYEI NYÍLT CSÓNAKOS PERGETŐ BAJNOKSÁG első fordulója.
Egyeztetve a siófoki meteorológiai állomás munkatársaival azt a hírt kaptuk, hogy az OMSZ honlapján a hétvégére előre jelzett viharos szél kialakulásának esélye valóban nagy a Balaton térségében, emiatt a Balaton Salmo Kupa május 11-re tervezett I. fordulóját elhalasztjuk két héttel. Az új időpont tehát 2013. május 25. A nevezett csapatokat külön is értesítettük, számukra - amennyiben szeretnének elállni a nevezéstől - természetesen visszautaljuk a nevezési díjakat. Ugyanakkor szeretnénk felhívni a versenyezni vágyó pergető horgászok figyelmét, hogy a nevezés továbbra is nyitott, az ezzel kapcsolatos információt megtalálják honlapunkon. Az új nevezési határidő 2013. május 22.
A legendává vált Salmo Kupa, merőben új formában kerül megrendezésre! A korábbiaktól eltérően most három fordulóban, más-más helyszíneken mérkőzhetnek meg az ország legjobb pergető horgászai. A balatoni fordulón meglepetésfogásokra is számíthatnak a résztvevők, de a Deseda hírhedt süllői és a Bugaszegi-tó termetes csukái is komoly élménnyel kecsegtetik a versenyzőket.
![]() Hajnali ködben várják a csónakok a csapatokat |
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., a Kaposvári Sporthorgász Egyesület, a Dél-Balatoni Horgászegyesület és a Horgászegyesületek Somogy Megyei Szövetsége az ENERGOFISH támogatásával 2013-ban megrendezi a SALMO KUPÁT, Somogy megye nyílt pergető bajnokságát. A SALMO KUPA 2 fős csónakos, három fordulós csapatverseny.
![]() Salmo reggelivel indult a verseny a korábbi években... |
I. forduló :’’ Balaton Salmo Kupa" Keszthely 2013. május 11.
II. forduló: „Deseda Salmo Kupa" 2013. november 2. Deseda tó
III.forduló : „Bugaszeg Salmo Kupa" 2013. november 3. Bugaszegi tó
A fordulók első 5 helyezettje kerül díjazásra, az adott helyszínek önálló versenykiírása alapján. A végső értékelésben a három verseny eredményének összesítése számít.
A SALMO Kupa eredményhirdetésére Bugaszegen kerül sor.
A desedai és bugaszegi fordulókban a részvétel limitált, maximum 30-35 csapat nevezhet.
![]() Mérlegelés... |
A versenykiírásokat az adott vízterületek és az Energofish weblapján tesszük közzé. Mivel a Balatoni forduló már a nyakunkon van, ezért alább olvasható a versenykiírás:
Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., Kaposvári Sporthorgász Egyesület
Dél-Balatoni Horgászegyesület ,Horgászegyesületek Somogy megyei Szövetsége
Energofish Kft.
I. forduló :’’ Balaton Salmo Kupa" versenykiírása:
Időpont: 2013. május 11. szombat délelőtt, II. fokú viharjelzés esetén délután, vagy május 12-én vasárnap délelőtt.
Nevezési díj: 12 000 Ft/csapat/forduló, mely magában foglalja a horgászengedélyt és a meleg ebédet. Nevezni lehet a [email protected] e-mail címen a csapattagok adatainak (név, lakcím, telefonszám, e-mail cím) megadásával április 30-ig. Egyidejűleg a nevezési díjat kérjük elutalni a BHNp. Zrt. számlájára: 10403923-50515657-52531004. A közlemény rovatba kérjük beírni a csapattagok neveit!
Versenyszabályok:
1. A verseny csónakos csapatverseny, egy csapat két főből áll. A csapattagok fogásai összeadódnak. A fordulóban, a verseny jellegéből adódóan, egyéni indulásra lehetőség nincs.
2. A fordulóban a mérlegelők és a szervezők egyben versenybírók is, így ők léphetnek fel az esetlegesen előforduló szabálytalanságok ellen. A verseny kezdetét és végét jól hallható dudaszó jelzi. Az indító dudaszó előtt, illetve a záró dudaszó után horgászó csapat első alkalommal pontlevonással büntethető, ismételt hasonló szabályszegésnél pedig a versenyből kizárásra kerül. A pontlevonás mértéke az adott fordulóban elért pontszám 50%-a. Ezen elv szerint lesz elbírálva a nem rögzített csónakból történő pergetés is. A csónakok egymástól mért engedélyezett távolsága 40 méter. Beálláskor a csónakot már rögzített (súlyt lerakott) csapat a kedvezményezett, elsődlegesen ez a csapat kérheti egy másik csónaktól a biztonságos távolság betartását. Amennyiben nem jutnak konszenzusra, úgy kérhetik a versenybírók segítségét a döntésben, amit el kell fogadniuk.
3. A fordulóban az első három helyezett csapat, valamint a legnagyobb és a legkisebb halat fogó versenyző lesz díjazva. A csapatok egyes fordulókban elért helyezési számai összeadódnak, és az így kapott helyezési számok alapján alakul ki a Salmo Kupa - Somogy Megyei Nyílt Csónakos Pergető Bajnokság összetett végeredménye.
4. A verseny időtartama alatt a partra lépés nem tiltott, de ezt a szándékot az érintett csapatnak minden esetben előre jeleznie és indokolnia kell a versenybírók felé.
5. A rajtszámok sorsolás útján kerülnek kiosztásra. Az induláshoz szükséges kötelező felszerelések (a versenyzők önállóan gondoskodnak meglétükről):
- pontyzsák
- Az 57/2011. (XI. 22.) NFM rendelet mellékleteként kiadott Hajózási Szabályzat II. rész 2. mellékletében megfogalmazott csónak kötelező felszerelései. http://jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=141593.573557
6. A versenyen kizárólag elektromos csónakmotor használata engedélyezett.
7. A horgászhelyeket, a rajtszámoknak megfelelően emelkedő sorrendben, 10 mp-es időközönkénti indulással lehet elfoglalni.
8. A verseny ideje alatt jól látható helyen kell elhelyezni a rendezőség által kiadott rajtszámot. Bármely reklámhordozó viselése, elhelyezése csak a rendezőség előzetes engedélyével megengedett. Ilyen jellegű kérést legkésőbb a nevezéskor kell közölni!
9. A versenyen a halradar használata nem engedélyezett.
10. A versenyen kizárólag pergető módszerrel, műcsalival szabad horgászni az 1997. évi XLI. törvény és a kapcsolódó jogszabályok, valamint a Balatoni Horgászrend betartása mellett. Kivételt képeznek a méret- és mennyiségi korlátozások, melyek alól a Halászati Hatóság feloldást ad. (A műcsali fölé egy darab műlégy köthető.) Csak a szabályosan (szájba, vagy a fej szemvonal előtti részébe) akadt ragadozó halak számítanak bele az eredménybe. Ezeket a mérlegelésig kíméletesen, élve kell tartani. Mérlegelés után minden halat vissza kell engedni a vízbe! Az elpusztult halakat nem mérik le, azok a versenybe nem számítanak!
11. Az értékelésbe a szabályoknak megfelelően fogott és a mérlegelésig életben tartott ragadozó halak (balin, csuka, harcsa, süllő, kősüllő, garda, sügér) orrcsúcstól a farokúszó végéig mért hossza számít bele (a csapat két versenyzője által fogott halak hossza összeadódik). A kifogott egyéb halakat megfogás után haladéktalanul vissza kell helyezni a vízbe!
12. A versenyen az alábbi pontozási rendszer érvényes:
• méretkorlátozás alá nem eső halak esetében: 10 pont/db
• méretkorlátozás alá eső, de azt el nem érő halak esetében: 1 pont/cm
• méretkorlátozás alá eső, és azt meghaladó halak esetében: 10 pont/db + 1 pont/cm
13. Pont- (helyezés) egyenlőség esetén a legnagyobb (cm) halat fogott csapat a kedvezményezett. Amennyiben ez is egyenlő, a fogott halak száma dönt.
14. A csónakban a versenyzőkön kívül más személy nem tartózkodhat.
15. A versenyzők a versenyen saját felelősségükre vesznek részt. A rendezőség a versenyen esetlegesen történő balesetekért és keletkezett károkért felelősséget nem vállal.
16. A versenybe csak a verseny helyszínén és időtartama alatt fogott halak számítanak.
17. A Rendezőség jogát a változtatás jogát fenntartja!
![]() Sikeres horgászatot kívánunk minden résztvevőnek! |
![]() |
![]() A Salmo atyja a tavalyi verseny eredményhirdetésén |
Térjenek vissza oldalunkra, hamarosan közzé tesszük a második és harmadik forduló részletes szabályzatát is!
Az első balatoni forduló kiírása letölthető innen
EnergoTeam
Férfiasan be kell vallanom, hogy nagyponty horgászatom szeptember első hetére meglehetősen hektikussá vált. Teljes eredménytelenségről azért nem beszélhettünk, mert a lefinomított etetési és csalifelkínálási módszerem még hozott néhány igazi matuzsálemet, de a kapások erősen csökkenő tendenciája új stratégiák és teljesen új alapok felállítását követelték. Kedves közeli horgászboltosom tanácsolta, hogy egy időre tegyem félre a bojlit, még az...
A plasztik csalik felkínálásának egyik legmodernebb és legszabadabb felkínálásának lehetőségét hoztuk el nektek a Wizard Fine Jig Rig személyében. Az eredetileg japán technikát a legegyszerűbb alkatrészek kombinációja teszi speciális egységgé, mely súlyból, acél karikából és egy offset horogból áll. A Sárszentmihályi tó sekély vize remek lehetőséget nyújtott az új rig próbálgatására, tesztelésére A Fine Jig Rig a közkedvelt és rendkívül...
A Carp Expert a hazai és európai feederes mezőny egyik legnépszerűbb márkája lett 2026-ra. Híres arról, hogy kiváló ár-érték arányú, strapabíró és eredményes pecát garantáló feeder botokat kínál kezdő és profi horgászoknak egyaránt. Az alábbiakban bemutatjuk azt az öt legkedveltebb, de különböző karakterű feederbotot, amelyek közül választva a finomszerelékes tavi pecától kezdve a vadvízi folyókig minden helyzetre találunk kompromisszum mentes...
Ahogy a tavasz egyre melegszik, tagadhatatlanul érezhetjük a nyár közeledtét, amely horgászat szempontjából az év egyik legizgalmasabb időszaka. A víz már kellően meleg ahhoz, hogy a halak aktívan táplálkozzanak, ráadásul az időjárás is kedvező a horgászoknak. Az éjszakai pecákról sem szabad elfeledkeznünk, hiszen ezeknek is ilyenkor van szezonja! Vannak bizony olyan kiegészítők, amelyeket semmiképpen nem érdemes otthon hagyni az év legmelegebb időszakában,...
Többszáz órát eltöltöttem már a Dunán az elmúlt években, de ez a május eleji rekord kisvíz közeli állapot nekem is feladta a leckét. A letisztult, tartósan alacsony vízállás és az egymást követő időjárási frontok komoly kihívás elé állították a pergetőket. A ragadozók a sorozatos légnyomás-ingadozás és a tiszta, sekély víz miatt gyanakvóvá, kapókedvüket tekintve pedig hektikussá váltak. A májusi Dunán a legjobb haltartó helyek, kövezések,...
A tél után várva várt időszak, amikor a vizeink elkezdenek felmelegedni, a nappalok kellemesen melegek, napsütésesek, és már az éjszakák sem túl csípősek ahhoz, hogy több napot a vízparton töltsünk. Fanatikus pontyhorgászként én sem bírtam tovább, és kora tavasszal Szabó Imre csapattársammal ellátogattam a Pródi Horgásztavak Bojlis “Nagy tavára”. Végszerelékek a vízben, minden a helyén: végre horgászunk! Abban az időszakban, amikor a...