Sodrásban, River feederrel!
Megjelent: 2017. július 17. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

2017-07-18

Közismert aranyszabály, hogy a rendes folyóvízi halat a sodrásban kell keresnünk. Igen ám, de mit tegyünk, és milyen elv alapján horgásszunk ott, ahol a sodrás az úr?

A rohanó víz feederbottal történő maghorgászása igazi kihívás nemcsak nekünk, de a felszerelésünknek is. A Dunát említve példaként, a Budapestnél (nyári „kisvíznél") mért átlagos 1600-1700 m3/s vízhozam is tiszteletet parancsoló. Hogy mindezt érzékeltessem, saját példámat említeném meg: kedvenc kulcsi részemen az általam a parttól 20 méterre horgászott 170 centis, nekem vállig érő vízben egy másodpercig sem voltam képes megtartani magam egy helyben, a sodrás elemi erővel kapaszkodott belém.

Hogy a legnagyobb sodrásban is helyt tudjunk állni, szükségünk van a legerősebb feederre

Mindezek alapján el tudjuk képzelni, hogy a folyóvízen használt 100-250 grammos kosarak kalibrálása, pontos kiválasztása a víz erejéhez, milyen jelentőséggel bír. A mai napig gyakran találkozok horgászokkal, akik az állóvízen megszokott medium feedereikkel hajigálják be a 40-60 grammos ólmos kosárra épülő hosszú előkés szerelékeiket. Mondanom sem kell, az ilyen könnyű motyót szinte a lábunk elé görgeti a Duna, esélyt nem hagyva a húzó vízben tanyázó komoly halak megfogására.

Meredek szögben felhelyezett bottal a legtöbb szabad zsinórszakaszt tudhatjuk a víz fölött. Célunk ezzel az, hogy a szerelékünk legkisebb szegmensére gyakoroljon csak hatást a víz ereje, amely elmozdíthatja kosarunkat a mederfenékről

Kisebb sodrásban elegendő lehet a 100 gramm, de nagyon sokszor még a 150 grammos kosarakat is „talpalni" kell ahhoz, hogy az apadó víznél beljebb húzódó halakat elérhessük. Márpedig minél beljebb horgászunk, zsinórunkra és végszerelékünkre annál nagyobb erőhatás fog összpontosulni. Meg kell találnunk azt a méretű kosarat, amit már nem tud a folyó kimozdítani kényes egyensúlyából a mederfenékről. A szituációt képzeljük el úgy, mint a kötéltáncos támaszkodó lábát a vékony kötélen…

Sokszor erős szél a Duna hátán. A leghálátlanabb kihívás, melynek erejét és hatásait bele kell kalkulálnunk a kosár méretének kiválasztásánál.
Sírva citerázik a megfeszült húr. Lent a víz nyomása, fent a szél kapaszkodik elemi erővel a zsinórunkba. Ha ideális a súly, állni fogja a sarat; a kapásig ki sem mozdul a helyéből

Hogy mindennek eleget tehessünk - vagyis alkalmunk nyíljon arra, hogy a legnagyobb, akár 250 gramm össztömegű végszerelékekkel horgásszunk indokolt esetben a legnagyobb folyóinkon - született meg az Energofish kínálatának valaha létezett legerősebb feeder botja, a Carp Expert River Feeder. A 3,60 m és 3,90 méterben gyártott IM 10-es karbon szövetből készült bot amellett, hogy biztonságosan dobja ki azt a tömeget, amelytől más pálca darabokra törne, még rendkívül érzékeny is, a kapást, a halat tökéletesen közvetíti!

Hatalmas folyóvízi kosarak, melyek lényege nem a nagy mennyiségű kaja bejuttatás, hanem a nagyméretű ólomlapnak köszönhető stabilitás

A kosár széles felületével jól kapaszkodik a mederfenéken, az erős víz nyomása kevésbé tudja elmozdítani. Az általam favorizált sodrott szálas végszerelék vastag fluorocarbon dobóelőkéből, mely tökéletesen eltartja dobás közben az ólomtól az előkét, így a felcsavarodás lehetősége kizárt

A főzsinóron megütköztetett kapocsban szabadon és egyszerűen cserélhető az alkalmazni kívánt ólom, vagy kosár

A folyóvízi horgászat szépségét a sokszínűsége adja. Utolsó dunai portyázásom háromszor öt órás horgászata 11 féle halfajjal jutalmazott meg, mind egy helyről, azonos távról, a parttól 25 méterre eső sávban, ahol úgy száguldott a víz, mint a távirat. Közelebb persze kényelmesebb lett volna horgászni, kisebb korárral, de jó halat nem nagyon alkart adni, így váltottam kb. 6-7 méterrel beljebb pár kisebb koncér, meg paduc után. A River Feederre a 150 grammos kosár került, mely a jól nehezített, agyagos etetőanyagommal bőven elérte a 200 gramm össztömeget.

Hogy folyón mi kerül a kosárba, az korántsem mindegy. Az édes jellegűt elvetettem, az eredményeim a sajtos változatot igazolták A nagy keverőedényben egyszerre 3 kilónyit készítek elő a horgászatra.

Hosszú a Duna, a halak ízlése eltérhet, de nem csalás, nem ámítás a Budapest alatti adonyi-kulcsi részen a tömény sajtos kaja vált be mindenhol, mindenre. A sárga agyaggal nehezített és tapadóssá tett etetőanyagra szépen beáll a paduc, jász, karika, szilvaorrú, a koncér, és a márna, domolykó mellett a nagy dévér is.

Az élénksárga színt a nedvesítés és az agyag tompítani fogja A keverékből nélkülözhetetlen CXP mag-mix, mely a testes dunai kosztosok kedvence

Az agyaggal nehezített, búzában és kenderben bővelkedő kaja az etetés bázisát jelenti

Célunk tehát a jól kiválasztott súllyal megállítani a végszereléket a sodrásban. A csali felkínálásánál törekedni kell arra, hogy a legtermészetesebb módon prezentáljuk a csonticsokrot az etetésre siető halak előtt. Ezt, pedig a méter hosszú, vagy még annál is nagyobb víztiszta előkékkel érhetjük el hitelesen.

Jól látszik a kosár és a horog közötti nem csekély távolság

A River Feeder erejét bizony a felszerelés többi elemével is össze kell hangolni. Ennek természetesen dobásnál van óriási jelentősége. A bot képes kidobni a 200-250 gramm össztömeget, így nem használhatunk vékony, terhelést nem bíró dobóelőkét. A dobóelőke alkalmazása teljességgel indokolt, hiszen a legtöbbször használt 0,22-es főzsinór már a 100 gramm körüli kosaraktól is pár dobás után szakadhat. Ilyen karakterű bothoz, mint a River Feeder tökéletes választás egy 0,15-0,18 - as fonott zsinór, vagy egy 0,30-as hagyományos monofil, vagy fluorocarbon dobóelőke, legalább 0,18-as horogelőkével kombinálva.

A dobás mozdulatsorára érdemes odafigyelni. Botot, zsinórt, gyűrűt kímélünk azzal, ha a lendítés üteme lassú, de határozott

A CXP River Feeder különleges alakú gyűrűi az akadálytalan és sima dobásokat hivatottak szolgálni

Ne feledjétek, a meredeken feltámasztott bottal tehermentesítjük a végszereléket, minél kisebb zsinórszakaszba kapaszkodik a víz, annál stabilabban nyugszik a fenéken a kosár

A River Feeder gyűrűinek ármérője az átlagosnál nagyobbak, így a bosszantó nyárfaszöszök még akkor sem zavarnak igazán, ha már kisebb csomót képeznek a zsinóron!

A húzó vízben akasztott halat lassan, türelmesen fárasszuk, mert képesek leverni magukat a horgunkról a sekélyebb, kövekkel takart part elé érve

Apadó víznél érdemes beljebb keresni a halat nehezebb szerelékkel…

… hogy átélhessük a vérpezsdítő márna fárasztások élményét is!

A River Feedert a hozzám hasonló, megszállott folyóvízi fanatikusoknak ajánlom, akiknek legmerészebb elképzeléseit is valóra válthatja ez a bot! A mottónk talán ez is lehetne: „az indokolt nagy súlyokkal a legnagyobb sodrásban, komoly folyóvízi halakra".

Forrás: Halmos Mihály

Kis csali, nagy hal – avagy tévhitek eloszlatása a csaliválasztásról
Megjelent: 2024. április 20. | Forrás: Sudár Gergő | Írások

Az utóbbi hetekben a természet elkezdett éledezni és a tavaszi időjárás is már megmutatta magát. Ennek köszönhetően a körülmények ideálissá váltak ahhoz, hogy elkezdjem a 2024-es horgász szezont. A Törökbálinti Horgászparkot vettem célba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nagy testű halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kisméretű csalikkal.  A Törökbálinti Horgászparkot methodos körökben azt gondolom...

A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....