Spiccbottal a Ráckevei Duna ágon
Megjelent: 2011. október 31. | Forrás: Talabér Gergely | Írások

Korábbi dömsödi matchbotos kalandom másnapján két alternatíva is felmerült bennem a folytatással kapcsolatban. Az első egy komolyabb feederes-pontyozós alternatíva volt, messze bent a meder közepén. Ugyanakkor az elmúlt pár napban a pontyok mintha visszavonulót fújtak volna, semerre sem láttam számottevő akciót a környéken. A másik lehetőséget a botzsákomban lapuló spiccbot jelentette. A szél a tegnap tapasztalt intenzitással fújt ma is, ezért a spiccbotozás nehezen kivitelezhetőnek tűnt. A horgászatra szánható idő rövidsége miatt azonban mégis ez utóbbit választottam. Hogy milyen eredménnyel? Elmesélem, tartsatok velem!


Aznap az első fogásom vehemens
kapással követelte magáénak a csonti csokrot.


Az előzőnapról megmaradt némi dévéres etetőanyag, ehhez kevertem be a zacskó maradékát némi folyékony aromával és csontival. A szél ellenére spiccbot távolságban jól lehetett lőni a nyüveket. Felszerelésem egy 6 méteres ET Rubin Pole-ból állt. Gyorsan rádobtam a létrán tárolt szereléket, ami 14-es főzsinórból és egy 4 grammos duci úszóból állt. Forgót ezúttal nem használtam, a 20 centis 0.12 milliméteres előkére kötött 14-es horgot egyszerű hurokkal erősítettem a főzsinórra. Az ólmozás sörétjeit arasznyi távolságra csíptettem egymástól a főzsinór előke felőli hurkától kezdve.


Nyerő párosításnak bizonyult
az aromás etetőanyag és a lőtt csonti.

Az első uszonyos
szép kis vörösszárnyú.


Tudtam, hogy a Duna medre merőben eltér az eddig általam látogatott tavakétól, de őszintén szólva meglepett, mikor a stég előtt 5 méterre 4.5 méteres eresztékkel értem el a feneket. Itt újabb kihívásba ütköztem, a mederben gazdagon burjánzó vízinövények személyében. Az ereszték beállítása után a horgászat sokkal inkább emlékeztetett a rakós botos pecára egy bitang hosszú top szettel. Felmerült a vízközti úsztatás is, de ezt inkább elvetettem. Ilyen hullámzásban nem tűnt életképesnek az ötlet.


Csipetnyi adagokat lőve
jól beálltak a keszegek az etetésre.

Szép lassan elkezdett
növekedni az egyedsúly.


Először beélesítettem a szereléket, majd bedobtam pár gombócot alapozásnak. Nem kezdtem sokkal, 4-5 egykezes gombócot hajítottam az úszó mellé, majd a horgászat folyamán rendszeresen dobtam őket körülbelül 3 percenként. A csontit az ilyenkor bedobott gombócok után lőttem, minden esetben kétszer egy csipetnyit. Ilyenformán az élő anyag lassan süllyedő felhőt képzett a gyorsan leérő etetőanyag felett.


Íme egy darabosabb, ad ez
a víz,
ha ügyesen kérni az ember!

Érdemes variálni a csaliként felkínált csontik színeit variálni.
Jobban felkelti a halak kíváncsiságát.


Kisvártatva meg is érkeztek az első kapások. Szép, tenyeres dévérek kezdték felcsipegetni az aláhulló csontikat, köztük szerencsére a horgon levő darabosabb csokrot is. Mielőtt bárki átkot szórna rám, el kell mondanom, hogy a horog mérete nem volt véletlen. Ahogy az sem, hogy az ólmozást a szerelék alján alakítottam ki. Szándékom szerint a vízoszlop mélyebbre eső felében cirkáló darabosabb dévéreket szerettem volna megkaparintani, úgy, hogy a magasabban úszkáló küszök között gyorsan átérjen a csali, de a mélyebb részen a hosszabb előkén aláhulló csonti csokor felkeltse az ott tartózkodó uszonyosok figyelmét.


A főólmozást a horgászat első
órájában egybe húztam, majd
az idő előrehaladtával szét
körülbelül arasznyi távolságra egymástól.

Az egy szem j
elzőólom az
előke és a
főzsinór találkozásánál.


A tervem úgy néz ki működött, mert a korán érkező arasznyi uszonyosokat szép lassan komolyabb érdeklődők váltották fel. Érdemes horgászat előtt kialakítani egy elképzelést, amit utána próbára is teszünk. Így tanulhatunk belőle, ha működött, de akkor is, ha nem. Egyre-másra érkeztek a szebbnél szebb halak, sőt nagyobbacska vörösszárnyúak is csatlakoztak.


Kis sügér, nagy kapás!


Nem horgásztam nagyon messzire,
az úszó a bot spiccétől
számítva fél-egy méteren belül volt.


A bot gyönyörűen dolgozott, többször felmerült bennem, ugyan miért nem horgászom spiccbotokkal gyakrabban. A szél ellenére egyáltalán nem gubancolódott össze a szerelékem. Ebben egyszerűségének és a komótosabb körkörös mozdulatokkal kivitelezett dobásoknak egyaránt szerepe volt. Egy dologra azonban nem gondoltam. A horgászat elején szembesültem a ténnyel, hogy az úszóm antennája sárga. Semmi kedvem nem volt új szereléket elő venni és a szélben feltenni a hosszú botra. Ráadásul az sem látszódott volna sokkal jobban. Úgy döntöttem, befestem az antennát. Az egyetlen probléma, hogy otthon maradt a vastag alkoholos filcem, egyedül a gyors záras zacskók megírására használt 0.5-os filc volt nálam. Nem volt mit tenni, kis morgás után bősz satírozásba kezdtem.


A horgászat során használt 4 grammos
duci úszó jól jelezte a
kapásokat a komoly hullámzás ellenére is.

A beszínezett
antenna sokszor
sokkal jobban látható.


Az átfestett antenna már valóban jól mutatta a kapásokat a hullámzás ellenére is. A duci úszó pedig állt, mint a cövek. Bár a maga 4 grammjával soknak tűnhet, nem szabad elfelejteni, hogy a legalsó sörét megemelése elég volt a feltolós kapás észleléséhez, ilyenkor ugyanis az úszó teste kissé jobban kiemelkedett. Így az egy kis fekete pöttyből gyorsan kettő lett és már lendült is a bot. Újabb halacska ficánkolt a horgon. Időközben rá kellett döbbennem, hogy a stég deszkái között rések vannak. Ezeket a réseket épp a horogszabadítók méretére alkotta a természet. Sorban potyogtak bele a nélkülözhetetlen eszközök, hogy utána eltűnjenek a stég alatt hullámzó víz gyengéd ölelésében. Egy szó mint száz, a horogszabadítókon van egy kis lyuk, ezen egy kis darab zsinórt átfűzve érdemes a nyakunkba akasztani őket!


Érkeznek a komolyabb versenyzők.


Az egyszerű felszerelés ezúttal is rendkívüli élménnyel gazdagított!


Mindent egybevetve ezt a széllel bélelt horgászatot is nagyon élveztem. Jó levegőn, szép környezetben voltam, szép kis halakat szákolhattam. A spiccbotos horgászat nyújtotta intenzív élmény pedig ismét meggyőzött róla, hogy érdemes a botzsákunkban lapuló hosszú pálcákat időnként elővenni. Pótolhatatlan élményekkel gazdagodhatunk általuk!


A gyors peca eredménye.
CRALUSSO WAGGLER ÚSZÓ SZÁR KÉSZLET
1 320 Ft
Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...