Süllőzés kánikulában
Megjelent: 2017. augusztus 17. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

„Süllőzz kánikulában, a legkilátástalanabb déli órákban", jutottak eszembe Koós mester sokat mondó instrukciói azokon a legmelegebb júliusi napokon, amikor a hőmérő higanyszála a 40 Celsiust súrolta. A város betondzsungelében vadnyugatot idéző módon vibrált a levegő, az autók motorházain pillanatok alatt sült volna meg a tojás is. Kint a vizek hátát a forró szél fodrozta hosszú napok óta déli irányból, így hát bízván a süllők étvágyában és a saját pozitív tapasztalatunkban, jó eséllyel számítottunk fogásra bent, a víztározó rejtett akadóin.

Akadónak semmi jele és nyoma a partról, pedig pontosan azt kerestük és horgásztuk meg a legmelegebb júliusi délutánokon

A 28 Celsiust is elérő vízhőmérséklet miatt a süllőknek esze ágában sem volt elhagyni a tartás nyújtotta árnyas menedéket. Alapos feltérképezéssel lehetett megtalálni a legkiterjedtebb víz alatti fát, amely jó süllőket adott már korábban is. Ajánlom mindenki figyelmébe, ha a modern fejlett technika (radarok, GPS) mellett csónakos lehetőségei engedik, alaposan vegyék szemügyre a víz takarásában lévő, a parttól távolabbi, dobástávolságon jóval túl eső süllőfészeknek szolgáló fákat, töréseket. A helyet pedig a koordináták alapján jól jegyezzék meg, a parton álló műtárgyak, épületek, vagy fák segítségével határolják be a pontos pozíciót, mert nem tudhatjuk, hogy később melyik akadó lesz igazi aranybánya.

Az akadós terepen használt feltolós pontyos botunk tökéletes lesz a 120 grammos dobósúlyával!

Akadóban nem finomkodunk a hallal! Rövid nyeletés után törekedjünk arra, hogy gyorsan, a bevágás mozdulatával fordítsuk ki a süllőt

A rekkenő kánikulában nagyon fontos, hogy a süllőzésre szánt csalihalaink épségének megőrzéséről gondoskodjunk. Tavaink meleg szélvizeiből gyakran eltűnik a sneci, így a nagy munkával, kínkeservesen összeszedett pár darab küsz, vagy kis vörösszárnyú sokszor nagyon rövid idő alatt elpusztul, mielőtt még horogra tűzhetnénk őket. A meleg miatt van, hogy még a gyakori vízcsere sem segít a problémán.

Az egyetlen működőképes megoldás a vízbe helyezett levegőztetővel ellátott kanna! Ha lent döglik a sneci az oxigénhiány miatt, akkor húzzuk fel egészen a csónak oldalához A levegő 40 fok, a víz 28, de maradék csalihalaink még mindig élnek a horgászat végére

A legjobb ilyenkor a levegőztetővel ellátott csalihalas kannák alkalmazása. A levegőpumpát bekapcsolva az oxigénhiányos állapot ettől fogva egyetlen gombnyomással megszűntethető. Csónakos horgászatnál elég, ha csak a rácsos betétet lógatjuk a vízbe, természetesen ekkor a pumpára nincs szükség, nyugodtan kikapcsolhatjuk, hiszen a friss víz cserélődése folyamatosan történik.

A csalihalak állapota sok mindent elárul a víz különféle rétegeinek oxigéntartalmáról. Gyakran lent a mélyben, fenék közelében hamar döglik a sneci, ilyenkor a süllőket is felesleges lenne a mélyebb részen keresni. Az eresztéket állítsuk rövidre, gyakran az akadó legfelső ágán csimpaszkodnak a tüskéshátúak. Ilyenkor a fél méteres (!) eresztéken felkínált küszt, vagy kis vörösszárnyút ragadják el nagy vehemenciával!

Az akadók meghorgászásához erős, jól terhelhető úszós szereléket állítunk össze. Ha eszik a süllő, a goromba szerelékkel sem foglalkozik! A főzsinór nem lehet 0,35 mm-nél vékonyabb, az előkénk 0,35-ös fluorokarbon, mely a tapasztalatok szerint jobban bírja a fa koptató, reszelő hatását, mindemellett transzparens jellegéből adódóan rendkívül diszkrét, nem kelt gyanút. Sajnos a fára tapadt kagylóval ő sem tud csodát tenni, ahogyan más sem.

Az úszós szerelék minimál-igénye: stopper úszóütközőnek, erős forgókapocs, nagy cseppólom és megbízható süllőző horog

Persze mindebből be kell spájzolni rendesen, mert az akadóban történő süllőzés a készleteink gyors lepusztításáról híres. Számítani lehet arra, hogy öt kapásnak jó esetben csak a fele jön ki hallal

Erős főzsinór, és azzal összhangban lévő előke. Elakadáskor (gyakran lesz benne részünk) inkább csak a horog maradjon bent!

Semmi fakszni: a legegyszerűbb és egyben a legeredményesebb süllős úszós motyó az akadó meghorgászására!

Küszcsemege, süllőfalat tálalva. Ha szerencsénk van, ahogy leengedjük, már le is veri az éhes süllő Tűhegyes és erős Excalibur süllőző horog. Bedobás előtt ellenőrizzük a horoghegy épségét!

Ha jó napot fogunk ki és a süllő elemében van, akkor az eresztékállítás után pont az ág mellé érkező snecit már le is veri az első jelentkező. Ezen a forró délutánon is adott volt a képlet: míg én az ereszték beállításával bíbelődtem, társam ár a harmadik eldurrantós kapásának vághatott be.

A víz alatti dzsungel miatt nem lehet sokáig nyeletni

Amikor eszik a süllő, ne játszadozzunk az apró csalihallal. A 15 grammos úszónkat 14 grammos cseppólommal szereltük meg, vígan elbírta még a 14 centis vezérküszt is. Alig telt el pár perc a bedobást követően, az úszó félig kibukott a lentről érkező támadás következtében, majd remegni kezdett (tipikus süllős beforgatás-nyelés jelek), mígnem határozottan elmerült.

Ez már jobb hal, de tudtuk, hogy lesz még jobb is, csak maradnunk kell a nagyméretű csalihalnál

A nagy küsz eredménye ez a szép két kilón túli süllő
A kapások egymást érték, társammal egyszerre fáraszthattunk

A sok elakadással-beszakítással járó süllős élménypecánk bő három órája pont elegendő volt ahhoz, hogy újabb tapasztalatokkal gazdagodjunk. Bíztatok mindenkit, hogy az akadókon tegyetek egy próbát akkor is, amikor a józan ész egészen más irányt diktálna. És ha a süllők keresztül húzzák a számításainkat, azt ugye egy cseppet sem bánjuk. Csak azt sajnálhatjuk, ha nem vagyunk kint a megfelelő időben. A horgászat pedig erről szól: a jó időzítés mindenek előtt!

A nap utolsó halával, még alkonyat előtt

Forrás: Halmos Mihály

CARP EXPERT HENGERES FORGÓ NICE KAPOCCSAL
550 Ft
BETÉTES CSEPPÓLOM
80 Ft
KAMASAKI CSOMAGOS HENGERES FORGÓ KAPOCCSAL
430 Ft
Kis csali, nagy hal – avagy tévhitek eloszlatása a csaliválasztásról
Megjelent: 2024. április 20. | Forrás: Sudár Gergő | Írások

Az utóbbi hetekben a természet elkezdett éledezni és a tavaszi időjárás is már megmutatta magát. Ennek köszönhetően a körülmények ideálissá váltak ahhoz, hogy elkezdjem a 2024-es horgász szezont. A Törökbálinti Horgászparkot vettem célba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nagy testű halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kisméretű csalikkal.  A Törökbálinti Horgászparkot methodos körökben azt gondolom...

A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....