Energo Team2018. február 07.

2016-08-30

Mi a foglalkozásod?

5 éve közel 20 éves pedagógus pályafutásomat adtam fel a horgászat kedvéért. Nem volt egyszerű a váltás bele kellett tanulnom a kemény üzleti világba. 5 év eltelte után mondhatom, hogy kezdem megtalálni a helyem, sőt… A horgászat a munkám, a sportom és a hobbim egyaránt. Csodálatos dolog, ha az ember azt csinálja, amit szeret.

Mióta horgászol?

Sajnos nekem nem adatott meg, hogy gyerekkoromban kezdjem a horgászatot, de igyekszem bepótolni!:) Felnőtt fejjel egy balatoni nyaraláson spiccbottal és zsebpecával próbáltam először és az első hal megfogása után már tudtam, horgász leszek. Imádom a természetet, kemény törvényeivel együtt és a horgászatnál jobb, megnyugtatóbb kikapcsolódást el sem tudok képzelni. Persze a horgászsport az merőben más! Ott kihívások vannak, kemény küzdelmek, egyáltalán nem a kikapcsolódásról szól, mégis szeretem azt is.

Mennyire fontos a horgászat az életedben?

A családom után a legfontosabb.

Legkedvesebb módszer?

Spiccbottal és rakósbottal szeretek a legjobban horgászni, de az utóbbi időben egyre közelebb kerül a szívemhez a matchbotos technika is. A pergetéssel most ismerkedem inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel.

Legnagyobb halad?

Azok közé a horgászok közé tartozom, akik tudnak örülni minden kifogott halnak mérettől függetlenül. A horgászélmény nekem sokkal fontosabb, mint a méret. A természetes vízek szerelmeseként pedig nem is egyszerű rekordlistás halakat fogdosni.

Legnagyobb horgászélmény?

Lehet csalódást fogok okozni válaszommal, mert nem sportsiker volt, de vállalom. Egyszer voltunk pár napot márnázni a Dunán egy lakatlan szigeten távol a világ zajától. Húú az igazán nagy élmény volt! Rengeteg szebbnél, szebb márnát fogtam és egy 4 kilós dévérkeszeget. Emlékszem még az alvásra is sajnáltam az időt (1-2 óra), minden percét ki akartam és ki is használtam.

Legnagyobb siker?

A 2015. évi Magyar-bajnoki címemre büszke vagyok nagyon, rengeteget dolgoztam érte. A sikerlistám tavaly bővült, mikor Szolnokon a világbajnokságon felálltunk a lányokkal a dobogó harmadik fokára. Hatalmas élmény volt címeres mezben hazai közönség előtt horgászni. Mégis összeségében a legnagyobb siker az életemben az, hogy kitűzött céljaimat, akaraterővel, rengeteg befektetett munkával és a nehézségek leküzdésével megvalósítottam.

Jövőbeli tervek?

Forduló ponthoz érkezett az életem, még nem tűztem ki az újabb célomat. Két dolog lebeg a szemem előtt és még nem tettem le voksomat egyik mellé sem. Az egyik az, hogy 2019-ben horgászhassak Dél Afrikában a világbajnokságon, ehhez be kellene horgászni magam az induló keretbe. A másik, visszavonulni az aktív versenyzéstől és tét nélkül horgászni és foglalkozni az utánpótlással. Horgászvizsgákat, táborokat szervezni gyerekeknek. Új kihívás lenne a régi szakma összegyúrása az újjal… Amit viszont tudok, szeretnék fogni egy gyönyörű domolykót egy harcsát kuttyogtatva és egy szép süllőt pergetve 2018-ban.

Forrás: Deli Ibolya


Harcsára hangolódva

Harcsára hangolódva

2018-10-20 | Forrás: Halmos Mihály

Szeretett Dunámat járva egyre gyakrabban kapom fel fejemet a kuttyogató éles hangjára, de csurgói süllőportyáimon is rendre tapasztalom a harcsára próbálkozók töretlen lelkesedését. Szerencsére nemcsak horgászból, de harcsából is egyre több van felénk, melyek évről évre könnyedén gyarapítják súlyukat a bőséges takarmányhalon. Sok horgász próbálkozik a nyár derekától elcsípni egy-egy szép példányt, s bár láthatóan nem ez a faj a fő profiljuk...


Sential elektromotor újratöltve

Sential elektromotor újratöltve

2018-05-24 | Forrás: Energo Team

A népszerű Energofish Sential elektromos csónakmotorja, végre ismét kapható. Ehhez szeretnénk némi tanácsot adni, mire kell ügyelnünk az első használatbavételkor, és persze használat közben is. A gondosan becsomagolt dobozban rejlik a motor, a dobozt kibontva egy egyedi sorszámmal ellátott motort találunk, amire figyelni kell, sok különcsomagolt apró alkatrészt is rejt a doboz. A vörösbe...


Energofish Magazin május

Energofish Magazin május

2018-05-22 | Forrás: Energo Team

Mostani Magazinunkban Jéger Szabolcs a Tiszáról konferálja be a műsorunkat, persze, ha már ott van horgászik is egy kicsit. A harcsahorgászoknak kedvezünk műsorunk elején, bemutatjuk a legújabb harcsás termékeinket, amely a modern harcsahorgászathoz elengedhetetlenek. Feeder csapatunk legnagyobb örömére megérkeztek a legújabb horgok, amelyek kiváló minőségével azonnal bekerültek a kelléktárba. A nyári balinozás rejtelmeibe is betekintünk, ahol ismét...


Elektromos jelzőink: CXP Tevere

Elektromos jelzőink: CXP Tevere

2018-05-14 | Forrás: Halmos Mihály

A CXP kofferes jelző szettjeit sokak nagy megelégedéssel használják már, ezek közül mai írásunkban a Teverével ismerkedhettek meg közelebbről. Modern külseje, esőálló háza teszi azonnal érdekessé az árfekvését tekintve a középmezőnyben helyet foglaló elektromos jelzőt. A kettő, három és négybotos kivitelben kapható szett érzékeny vevőegységgel van ellátva annak érdekében, hogy a kapás észlelése a botoktól akár 150 méteres távolságban is...


Pellet apróságok

Pellet apróságok

2018-05-11 | Forrás: Frankó Zoltán

A method feeder horgászat már-már a bojlis horgászat határait feszegeti, hozzám azonban sokkal közelebb áll egy egészen finom, rövidebb távolságú, pontos horgászat, amelynek során egy jól felépített etetéssel egyre több hal van a horgunk körül és megfogjuk a szebb kárászokat, keszegeket, pontyokat. A tavaszi kiállításokon kissé meglepődve tapasztaltam, hogy a horgászokat nehéz meggyőzni a kisméretű pelletek eredményességéről, pedig ezek az 5-7...


Füstöljünk halat!

Füstöljünk halat!

2018-05-09 | Forrás: Energo Team

A halakat sokféleképpen lehet elkészíteni, ezek közül az egyik a füstölés, ahol nem csak a halakat tudjuk elkészíteni ezzel az ősi módszerrel. Most egy híres halas étterembe látogattunk el, ahol a legegyszerűbb módon készítik el a legfinomabb füstölt finomságokat. Beleshetünk a kulisszák mögé és akár mi is elkészíthetjük otthon ezeket a csodás ételeket. Tartson most is velünk, a premier május 9 -én 20:00-kor kerül adásba, a Fishing and Hunting...


Füstöljünk halat!
2018-05-10 00:11:11

Füstöljünk halat!

Magarzin 2018 április
2018-04-26 15:43:52

Magarzin 2018 április

Tisza-tó keszegei
2018-04-12 22:32:49

Tisza-tó keszegei