Bodnár Zoltán2012-02-20

Januári csukázásaim alatt sok szép halat fogtam már, de ez a hónap elég rapszodikusnak számít, főleg pergetve. Vontatva már sok szép csuka csábult el csalimra, de mostanság inkább pergetve űzöm őket. Itt Írországban a csuka megfogása nagyban függ a környezeti tényezőktől és bizony sok gondolkodásra adott okot, hogy is tudnám őket kapásra bírni.


Így, teljes menetfelszereléssel is könnyen eljutok bárhová


A pergetés ilyenkor már nem túl eredményes, mert a csukák vagy nagyon mélyre húzódtak vagy egyszerűen minden csali túl gyorsnak, vagy természetellenesnek tűnik számukra.


A tavat egy kis patak táplálja, ezáltal mindíg friss víz jut a halaknak


Az elmúlt években több esetben előfordult, hogy nem sikerült őket kapásra bírni, Persze vannak időszakok, amikor a légnyomás a szél iránya vagy erőssége és egyéb tényezők miatt egyáltalán nem táplálkoznak, de ezeket a napokat is sikeress   tudjuk tenni, ha változtatunk bevett szokásainkon.


A fagyasztottt halas pergetés kellékei


Így történt ez velem a múlt héten, amikor az előrejelzések szerint eredménytelen nap várt volna rám, ha a pergetést erőltetem. Ilyenkor vagy csak követik, vagy éppen csak megcsípik a csalit, de nagyrészt lemaradnak.


A legélethűbb wobbler, erre mindig elcsábulnak a csukák


A csőd teljes elkerülése végett a vontatás és a pergetés keresztezésével kidolgoztam egy módszert, amivel a döglött napokon is eredményesen lehet csukára pergetni.
E módszer által a nagyobb csukákra is több az esélyünk, mint a szokásos műcsalikkal.


Reggeli csukám gyengén fogta horgot,
de ez jellemezte a többit is


A technika lényege, hogy egy fagyasztott keszeget használunk villantó vagy wobbler helyett. Ezeken a téli napokon általában csak mélyen és rendkívül lassan vezetett műcsalikkal foghatunk halat - amihez nagyon nagy gyakorlatra van szükség -, és még ha jól csináljuk sem garantált a siker.


Egy kisebb csuka a sok közül


A múlt vasárnapi horgászat is hasonlóan indult. Bármit dobtam, nem volt jelentkező. A felszerelésen nem múlhatott, hiszen egy Skill 3-as 2.10 m-es pergető botra egy Banax Blitz orsó volt felszerelve. Nálam voltak a legjobb Salmo csalik, de a csukáknak ez sem volt jó.


A Skill 3 nagy élményt biztosít


A tavat ismertem, tudtam hogy a csukák ott vannak, de nem ütötték a műcsalikat. Egy óra sikertelen pergetés után kitempóztam a partra, mivel Belly-boat-ból horgásztam. Elővettem a jól bevált kis fagyasztott halas pergető szettemet és felcsaliztam.


Szép mintájú ír csuka az ölemben


Ez nem túl bonyolult, bár több időt vesz igénybe mint egy wobbler fölakasztása. A módszer lényege megegyezik a műcsalis pergetéssel, csak itt a csali teljes mértékben hasonlít a táplálékhalra. Még a szaga is, ami ezekben a süket időszakokban a legfontosabb.


Átmentem a szomszéd tóra


A csalizás egyszerű. Egy merev acélszálat – melynek hátsó végén egy hármashorog, elől pedig egy forgó helyezkedik el -, átfűzünk hosszában a kishal testén. A másik horgot egy drótelőkére erősítjük és a gumihalazásnál használt módon a hal oldalába vagy a hasába szúrjuk.


A csalikat a végsőkig használtam


Ezáltal egy wobblerhez hasonló szereléket kapunk, ami a fényképen is jól látszik. Előszeretettel használok egy egyágú piros színű műlegyes horgot is, ezt a hal fejébe szúrom, mert kiolvadás után ez a horog biztosan tartja a cincálások alatt.


Nagyobb csukáim mérete
nyolcvan centi fölött volt


Új felszerelésemet kézben tartva visszatempóztam a helyemre és alig vártam hogy legélethűbb csalim a vízbe érjen. Bevontatáskor is alkalmazkodni kell a halak kedvéhez. Lassan, a fenékről fellibbentve, vagy vízközt jerkelve kell vezetni a csalit. Már első dobásom sem maradt csuka nélkül és rögtön tudtam hogy aznap addig fogom a csukákat míg a fagyasztott halaim el nem fogynak.


Utolsó csalizásaim egyike - illusztrációként


Érdekes, hogy ebben az időszakban a kapások inkább leakadásokhoz hasonlítanak, szó sincs a szokásos erőteljes támadásokról. Egyszerűen csak elkapják és nyugodtan leülnek vele. De nem sejtik, hogy én vagyok a zsinór másik végén. Egyszerűen megakasztom őket és az esetek nagy részében meg is vannak. Persze több a lemaradás, mint a kisebb műcsalik használatánál, de kárpótol bennünket a jóval nagyobb méret.


Munkában a Banax Blitz


A nap folyamán rengeteg csukát fogtam, de mivel csak tíz csalihalam volt, a végsőkig dobáltam őket. Négy csuka kifogása után csalihalam inkább egy húscafatra hasonlított, mint halra, de úgy gondolom, hogy inkább a szagok ereje a kulcs ennél a módszernél. A csuka nem mindig akar enni, de a húsból kiszivárgó halolaj hatására mégis elveszti a fejét és horogra akad.


Sokadik csukám a horgon és fogyóban a csalihal


Ezen módszer alkalmazásakor az akadások nagy része szájszélben van, ez is bizonyítja, hogy nem igazán a táplálkozásra figyelnek. Mert ha a csuka eszik, akkor azt általában mohón teszi.


Legnagyobb csukám
majdnem kilencven centi


A fagyasztott halas lassú pergetés lett üres napjaim megmentője. A vasárnapi napom kivételesen jol sikerült, mert harmincnégy csukát sikerült fognom mindössze hét óra alatt. Januárban ez kivételes sikernek számít.


Az utolsó keszeggel pergetett halam


Persze sokat lehetne még írni arról, hogy vezessük a halat, de ezt az adott vízen mindenkinek ki kell kitapasztalnia. Én a nagyon lassú bevontatás és kisebb rángatások mellett teszem le a voksomat, de ez esetenként változhat.


Levezetésként a Salmo Zipper-t próbáltam


A csalihalakat egy kis hűtőtáskában tárolom, és csak akkor alkalmazom ezt a módszert, ha másképp nem eszik a csuka. Számomra a legjobb csali a bodorka, de másik vízterületen ez is változhat.


A nap utolsó csukája Zipper-re jött


Mindenkinek sok sikert kívánok a módszer kipróbálásához és remélem, hogy ezáltal elkerülik a betlis napokat.


Áprilisról-májusra

Áprilisról-májusra

2012-05-16 | Forrás: Bodnár Zoltán

Megérkezett az ír tavasz, de az időjárás ismét nem a megszokott hőmérsékletet hozta. Az elmúlt tíz év leghidegebb tavasza van mögöttünk. Szerencsére kaptunk egy hét napsütést március ...


Bevetésen a Black Spider Feeder Runner

Bevetésen a Black Spider Feeder Runner

2012-05-14 | Forrás: Halmos Mihály

Új horgászeszközök tesztelése örömteli, nemes feladat, de az új horgászatok alkalmával a kíváncsiság mellett mindig van bennem némi izgalom is, ami abból az elvárásból adódik, ...


Fehérvárcsurgói Harcsafogó verseny

Fehérvárcsurgói Harcsafogó verseny

2012-05-12 | Forrás: Energofish

A hatalmas érdeklődésre való tekintettel nem egy, hanem két hétvégén rendezték meg a Fehérvárcsurgói Harcsafogó Horgászversenyt, Az első fordulóra április 28-án, a másodikra május ...


Harcsaszezonban

Harcsaszezonban

2012-05-11 | Forrás: Jakó László

Bevallom, mindig kissé pirulok, amikor harcsázásról írok egy olyan portálon, ahol két olyan neves kollégám is tevékenykedik, mint Kovács Adrián és Lukácsi Béla. Nem túlzott szerénység ...


Nagy-dunai jászozás

Nagy-dunai jászozás

2012-05-09 | Forrás: Székely Zoltán

   Már többször megírtam, nem vagyok a balek-tavak lelkes látogatója. A természetes vizeket kedvelem inkább, ahol nehezebb körülmények között ugyan, keményen megküzdve minden egyes vad halért, ...


Halak a csónak alól: vertikális horgászat

Halak a csónak alól: vertikális horgászat

2012-05-07 | Forrás: Szarvas Zoltán

A pergetés egyik legfiatalabb "szakága" a vertikális horgászat. A nagy, mély tavakkal rendelkező országok (főleg Európa északi felén), hatalmas hagyományokkal rendelkeznek ebben a témában. Ennek oka, egyrészről ...


Hozzászólások