Trükkök süllőpergetéshez
Megjelent: 2018. január 25. | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

A cím persze nem teljes, talán jobb lenne a tippek a süllő plasztik csakis pergető módszeréhez. Persze ez már túlmagyarázott lenne, így maradtam az egyszerűbbnél. Itt nem világmegváltó dolgokra kell gondolni, hanem egyszerű de annál fontosabb apróságokra, kiegészítőkre amelyek alkalmazásával eredményesebbek lehetünk ebben a módszerben.

Normál jigelésnél is van apróság ami sokat ér

Mint mondtam egyszerű, nem véletlen, mert valóban az, és sokak számára már evidens az alkalmazása főleg az első tippnek, de vegyük figyelembe nem lehet elégszer szólni a lényeges dolgokról.

Apróságnak tűnnek de annál hasznosabban az eredményesség szempontjából

Egyszerű, de nagyszerű

Az első végtelenül egyszerű tipp a not-a-knot kapocs használata. Ezzel rögzítve a csalinkat ugyanis sokkal erősebb a végszerelékünk, plusz a csali is lazábban mozog a zsinórvégen, bármilyen kötéshez képest. Fontos még, hogy vannak a piacon olyan jig horgok melyek füle nem tökéletesen zárt, így ezeknél ha simán kötnénk a zsinórt a fülbe, előfordulhatna az, hogy ezen a fülön kicsúszik a zsinór, ami egyenlő a csalink elvesztésével. Azt pedig mindenki tudja, hogy a csali elvesztése is bosszantó, nem még az ha hal van a zsinór végén.

Azonban a not-a-knot használatával ez teljesen kizárt. Nagyon gyorsan megköthető, és ugyanilyen gyorsan is oldható a csalink rögzítése. Talán egyetlen hátránya van, mégpedig, hogy túl erős, éppen ezért megeshet, ha beakadunk nem a csalink előtt szakad be a zsinór, éppen ezért erre érdemes odafigyelni.

Első lépés, hogy a kapcsot belepattintjuk a jigfejbeutána a duplán vett zsinórvéget beleakasztjuk a kis kampós végébe...
...majd a zsinórt végigtekergetjük a kapocs szárán utána már csak be kell pattintanunk a kapocs végébe a zsinórt. Ne féljünk az akadótól, ennyi kell csak hozzá.

A normál jigfej a sima terepen kiváló lehet de ezzel könnyebben beakadunk az esetleges tereptárgyakba. Persze beakadni, vagy beszakadni az akadós terepen tudunk, az akadókból is van olyan amely jó indulatú vagyis könnyebben visszaadja a beakadt csalit, és van a brutális verzió, amikor már a dobás után szinte azonnal beakadunk méghozzá menthetetlenül. Nos az utóbbiban sokszor szívesen tartózkodik a süllő, éppen ezért érdemes ott is keresni, de mivel egy normál jigfejjel ez lehetetlen, használjunk olyan szereléket amelyet ott is elvezethetünk ahol eddig nem is álmodtunk róla.

A harcra kész szerelék!

A szerelék lelke a horog Ennyi az egész

Persze sokan ódzkodnak tőle mivel látszólag nem fog jól akadni a horog a csontos süllőszájban, bizony van nekik is némi igazuk, mert a rejtett horog valóban rosszabbul akad, azonban, ha a nyílt terepen nincs süllő az akadó pedig tömve van velük, melyik a jobb a kapástalanság, vagy a sok kapás, amelyből néhányat nem tudunk értékesíteni?

Így kell állnia a horognak és máris excenter a rendszerünk

Nézzük is pontosan miről van szó és hogyan áll össze a szerelék. A szerelék lelke az úgynevezett offset horog vagyis egy olyan spéci horog amelyre a plasztik csalit felrakva annak hegye nem látszik ki, így nem tud beleakadni semmibe, azonban kapás esetén a plasztikcsali benyomódik a horog öblébe így az addig láthatatlan horoghegy máris ott várja a bevágás pillanatát.

A horoghoz természetesen kell súly is, hogy a megfelelő mélységbe vezethessük csalinkat, ez régen egy bulett ólom volt, manapság azonban ezt a cheburashka ólmok leváltották, a cheburashka nagy előnye, hogy a csali nem tud megperdülni a tengelye körül így mindig felfelé áll a horog hegye és a csali is. Nagyon egyszerű összeállítani ezt a szereléket, egy pici rozsdamentes fület tudunk átdugni rajta amelybe beletudjuk fűzni a füles offset horgunkat arra az egyre kell ügyelni, hogy a horgunk úgy álljon, hogy a kis huzal egyik végében található nagyobb öböl felé legyen a horgunk, illetve a horog öble és a kis kapocs öble is egyfelé nézzen.

A kapocs szabad végét pedig bedugjuk úgy a cheburashka ólomba, hogy az ólmon a vájat, illetve a horgunk öble is egyfelé nézzen, így biztosak lehetünk abban, hogy mindig egyenesen fog jönni a csalink. Felrakhatjuk természetesen ezt is direktben a horgunkra egy not-a-knot kapoccsal. Azonban jobb megoldás, az akadóban egy előke használata. Az előkén belül nem merev drótra gondolok, hanem egy fluorocarbon, vagy fluorocoated zsinórra. A lényege, hogy az akadón megtelepedett kagylók, vagy az ott lévő egyéb éles tárgyak kevésbé tesznek kárt ezekben a zsinórokban, nem 100%-os megoldás, de sokkal megbízhatóbb, mintha sima fonott zsinórral horgásznának direktben. Ehhez elég egy viszonylag rövid előke, melyből maximum olyan hosszút javaslok, amely még rövidebb, mint az általunk dobáskor használt zászló, vagyis az a zsinór hossz, ami a bot spiccétől a csalinkig tart, dobás alkalmával. Ezzel nem lesz zavaró a kötés, amit a főzsinórunk és az előke összekötésére használunk. Kötésnek az uni-to-uni kötést javaslom.

A fonott mellé fogott előkén egy hurkot képzünk, amelyben 4-5 alkalommal átvezetjük az előke végét, majd meghúzni a csomót, majd jöhet ugyanez a művelet a szabadon maradt fonott zsinórvéggel is, innentől kezdve már csak össze kell húznunk a két csomót és levágni a szabadon álló zsinórvégeket.

Aki nem ismerné a plasztik csalik feltűzését erre a rendszerre az bizony gondban lehet éppen ezért tartom fontosnak ennek is az ismertetését. Ami talán legfontosabb érdemes vékonyabb plasztikokat használni, mert azok tudnak a horog öblébe besimulni úgy, hogy a horoghegy a megfelelő pillanatban ki is csússzon.

>Az L&K plasztikok között válogatva kincsekre bukkanhatunk az egyik ilyen a Power Kick, amelyen elősegítve a csali feltűzését és a horoghegy elrejtését, egy külön vájat van a hason és a háton, nem mellékesen pedig nagyon fogós.

Elsőként a csalink orrába tűzzük a horgot, majd körülbelül egy centire a hasa felé kivezetjük. Utána végighúzzuk teljesen a plasztikcsalit befordítjuk teljesen ez elején található görbületig, mint a képen is látszik szépen mutatja a horog hol kell majd átszúrni a hegyét...
...ezen a ponton szúrjuk át a has felől a horgunkat, ezzel harcra készen áll a szerelékünk. Jól látszik a fotón, hogy a horoghegy rejtve van az elakadástól.

Megvan tehát az összeállított csalink, illetve kész az előkénk is, nincs más dolgunk, mint hogy felkössük az előkére a csalinkat és... Azért itt még megállnék és egy utolsó tanácsot adnék, mégpedig azt, hogy itt már nem javaslom a not-a-knot kapcsot, mivel a fluorocarbon, és a monofil zsinórnál már kevésbé biztonságos a not-a-knot kapocs. Éppen ezért, inkább kössük direktben a csalinkat az előkére, erre pedig tökéletes a dupla clinch csomó.

A dupla clinch kötése egyszerű, kétszer átvesszük a cheburashka fülén a zsinórt...

...majd a főzsinóron körbetekerjük 4-5 alkalommalés visszahúzzuk a buplafülbe a zsinórvéget. Itt egész rövidre fogve és megnedvesítve meghúzzuk a csomót. Bevetésre készen.

Hasonló süllőt kívánok mindenkinek

Forrás: Lukácsi Béla

WIZARD NOT-A-KNOT KAPOCS 6DB/CSOMAG
550 Ft
L&K ROZSDAMENTES FONOTT ZSINÓR VÁGÓ OLLÓ
4 290 Ft
L&K FLUOROCARBON BEVONATOS RAGADOZÓS ELŐKEZSINÓR 10M
1 190 Ft
Kis csali, nagy hal – avagy tévhitek eloszlatása a csaliválasztásról
Megjelent: 2024. április 20. | Forrás: Sudár Gergő | Írások

Az utóbbi hetekben a természet elkezdett éledezni és a tavaszi időjárás is már megmutatta magát. Ennek köszönhetően a körülmények ideálissá váltak ahhoz, hogy elkezdjem a 2024-es horgász szezont. A Törökbálinti Horgászparkot vettem célba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nagy testű halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kisméretű csalikkal.  A Törökbálinti Horgászparkot methodos körökben azt gondolom...

A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....