Zákonyi Botond2008-12-03

Várható csukacsodák

Fodor Tamás kaposvári egyetemista 2008 november 13-án 12.20 kg-os csukát fogott a Rinyaszentkirályi-tavon. Két nap múlva, nov. 15-én fél egy körül újabb hatalmas csukát sikerült megszákolnia, melynek hossza 110 cm volt, súlya pedig 13.20 kg!


Szinte már őskövület

A hírnek utánajárva hamar kiderült, hogy mindkét kapitális jószág élőhalas felszereléssel került megfogásra minden különösebb cécó nélkül.
Tamás különben a szomszédos Rinyaújlakra való és csak azóta jár csukázni a tóra, mióta az elhíresült hatalmas csukáiról. Német vendéghorgász barátja javaslatára változtatott az addigi csali feltűzési módszerén, már nem a kárász hátúszója mellé vagy alá szúrja be a tűt, hanem a csalihal szájába akasztja. Szerinte így a csalihalnak szabadabb a mozgása, nagyobb távolságot jár be a vízközti felszereléssel. No de visszatérve az első tizenkét kiló fölötti fogásra: a gáton horgászott, a parttól nagyjából tizenöt méter távolságra egyszerűnek mondható 3.90 m hosszú Laserfish KT 260 Surf  Cast.Tel.Rod bottal. Masszív pecáról van szó, melynek öt gyűrűje van, csavaros fémbetétes orsótartója, amire GS Cyklon NG hátsófékes hétcsapágyas orsó került. Harmincas zsinórból 160 méter fér rá, ez parti úszós csukázáshoz bőven megfelel. A 0. 30-as Titan zsinór sem a világ csodája, 7.5 kg-os szakítószilárdsága az átlagos csukák megfogására kiválóan alkalmas. Különlegesnek talán csak a Crystal Pike 28 grammos úszója számíthat, meg a nem hétköznapi Pike Wire csukázóelőke és a Grizzly bronzszínű minőségi hármashorga.
 

Néhány kép a monstrumról

Kárászt mindig lehet venni a kikötő melletti haltartóból. Érdekes, hogy a Rinyaszentkirályi- tavon az ezüstkárász hordák mellett rengeteg a vörösszárnyú keszeg, bodorka és a törpeharcsa.
Átok a törpeharcsa és az ezüstkárász, de az is igaz, hogy épp ennek a két halnak köszönhető a rinyaszentkirályi csukák nem mindennapi gyarapodása.


Igazi boldogság a nagy fogás után

Hétköznapokon csendes a tó környéke, a környező erdőkből lejárnak inni a szarvasok, az erdő alatti horhosban lépten-nyomon dagonyázó vaddisznók nyomait lehet látni. Többnyire környékbeli horgászok áztatják ilyenkor a zsinórt, meg néhány ráérős horvát pecás, akik a nagy csukák miatt járnak oda. Hétvégeken megpezsdül az élet, a pécsi horgászboltosok színe-java,- akik különben mind nagyszerű pergetőhorgászok is-, megjelennek, hogy pergetve fogjanak néhány jobb halat. Magam is a pergetőhorgászat híve vagyok, de be kell vallanom, hogy igazán nagy csukát én is csak úszós felszereléssel fogtam idáig. Nem számolom ide a Kazahsztánban, Szibériában pergetve fogott nagy csukákat, mert ott ember csak ritkán jár, a csukák óvatlanok, ráadásul olyan hihetetlen mennyiségben vannak, hogy nagyon bénának kell lennie annak, aki nem fog egy óra leforgása alatt 10-15 darabot.


Egy fiatal horvát sporttárs gyönyörű zsákmánya

Szikrázó napsütés, 8-10 fok és szélcsendes idő várta Tamást november 13-án, aki egyetemi tanulmányait egy kis pihenővel megszakítva ebédtájban érkezett. Fél egykor eltűnt az úszó, rövid nyeletés után bevágott, és a fárasztás első perceiben nem is gondolt arra, hogy tíz kiló fölötti csuka lehet a horgon. A hal húzatta magát egy darabig, míg megvilágosodott neki, hogy ennek fele sem tréfa, és attól a perctől már a frászt hozta a horgászra. Nem szaporítom a szót, húszpercnyi fárasztás után került merítőbe a gyönyörű hal, melyen már látszott, hogy bőven tíz kiló fölötti lesz. Jó tanács a tógazdának, mert nem az első ilyen melák csuka kerül horogra a tavon az utóbbi hónapokban, a horgászok többsége általában kisebb méretű és öblű merítővel érkezik. Legyen kéznél a tóparti büfében néhány nagyméretű merítő, mert így elkerülhető az a néhány cirkuszba illő jelenet, ami megesik a szákolásnál. Arról nem is szólva, hogy kevesebb csuka verné úgy le magát a horogról. Fogás után a szokásos rituálé, fényképezkedés aztán visszaeresztés. Idén ősztől a Rinyaszentkirályi- tóról tilos csukát elvinni, mindez az értékes állomány védelmét szolgálja, meg azoknak az örömét, akik ilyen kapitális halakat fognak


Sárdinecz Csaba lábodi horgász élőhallall fogott 11 kg-os szépséges csukája a rinyaszentkirályi tavon

Tamás sem hitte volna, hogy két nap múlva hasonló felszereléssel megdönti saját rekordját, ami egyúttal tórekord is. Megint úszós felszerelés, a szokásos csalihal a szájába akasztott horoggal. A hatalmas hal láttán összeszaladt az ott horgászók apraja, nagyja, valóban nem hétköznapi az ilyen látvány. Alig telt el néhány perc, mikor az egyik a vendégházban lakó horvát pecás kezdett kurjongatni, mert nem volt kéznél a merítője. Az ő csukája épp, hogy csak verte a tíz kilót.


Egyik csuka  a másik után. Kisdeák Szilárd nagyatádi horgász 9.80 kg-os csukája is élőhalra kapott

Tanulsága a néhány szép nagy fogásnak megszívlelendő. Tamás is de a helyiek is állítják az úszós csukázás egyszerű horgászat, amelyhez nem kell drága felszerelés. Sokkal fontosabb a megbízhatóság és az olyan kiegészítők melyek kellőképpen szolgálják a felszerelést.
 


Áprilisról-májusra

Áprilisról-májusra

2012-05-16 | Forrás: Bodnár Zoltán

Megérkezett az ír tavasz, de az időjárás ismét nem a megszokott hőmérsékletet hozta. Az elmúlt tíz év leghidegebb tavasza van mögöttünk. Szerencsére kaptunk egy hét napsütést március ...


Bevetésen a Black Spider Feeder Runner

Bevetésen a Black Spider Feeder Runner

2012-05-14 | Forrás: Halmos Mihály

Új horgászeszközök tesztelése örömteli, nemes feladat, de az új horgászatok alkalmával a kíváncsiság mellett mindig van bennem némi izgalom is, ami abból az elvárásból adódik, ...


Fehérvárcsurgói Harcsafogó verseny

Fehérvárcsurgói Harcsafogó verseny

2012-05-12 | Forrás: Energofish

A hatalmas érdeklődésre való tekintettel nem egy, hanem két hétvégén rendezték meg a Fehérvárcsurgói Harcsafogó Horgászversenyt, Az első fordulóra április 28-án, a másodikra május ...


Harcsaszezonban

Harcsaszezonban

2012-05-11 | Forrás: Jakó László

Bevallom, mindig kissé pirulok, amikor harcsázásról írok egy olyan portálon, ahol két olyan neves kollégám is tevékenykedik, mint Kovács Adrián és Lukácsi Béla. Nem túlzott szerénység ...


Nagy-dunai jászozás

Nagy-dunai jászozás

2012-05-09 | Forrás: Székely Zoltán

   Már többször megírtam, nem vagyok a balek-tavak lelkes látogatója. A természetes vizeket kedvelem inkább, ahol nehezebb körülmények között ugyan, keményen megküzdve minden egyes vad halért, ...


Halak a csónak alól: vertikális horgászat

Halak a csónak alól: vertikális horgászat

2012-05-07 | Forrás: Szarvas Zoltán

A pergetés egyik legfiatalabb "szakága" a vertikális horgászat. A nagy, mély tavakkal rendelkező országok (főleg Európa északi felén), hatalmas hagyományokkal rendelkeznek ebben a témában. Ennek oka, egyrészről ...


Hozzászólások