Valami új kezdete! – I. Energofish Feeder Race
Megjelent: 2017. szeptember 20. | Forrás: Szabó Bence | Írások

2016-08-30

Tavaly januárban, amikor létrejött az Energofish feeder csapata, még mi magunk sem gondoltuk, hogy szűk másfél év alatt mennyi minden fog velünk történni. Belekóstoltunk a „profik" világába, sorra gyűjtöttük az értékes tapasztalatokat a rangosabbnál rangosabb versenyeken. Aztán az idén úgy gondoltuk, hogy kipróbáljuk magunkat valami egészen új dologban is, mégpedig a versenyszervezésben! Az ötletgazda Jéger Szabolcs és Lukácsi Béla voltak, de persze mi, a csapat tagjai is teljes mellszélességgel támogattuk őket. Miután pedig a cégvezetés is rábólintott minderre, a nehezén már túl is voltunk. Legalábbis akkor még azt hittük

Az alapkoncepció egyértelmű volt. Versenyt, mégpedig olyan versenyt szeretnénk, amilyen még nem volt! Olyat, ami egy sor újdonsággal szolgál majd a nevezőknek és amelyre remélhetőleg mindenki szívesen fog emlékezni hosszú évek múltán is! A feladat tehát nem volt egyszerű, viszont hatalmas lelkesedéssel láttunk neki az aprólékos szervezőmunkának Béla és Szabolcs vezetésével.

Az első és legfontosabb kérdések a módszer és a helyszín voltak. Előbbivel kapcsolatban igazából pillanatok alatt konszenzusra jutottunk, hiszen a feeder módszer az, amely akár százakat is képes megmozgatni, ha versenyzési lehetőségről van szó. A helyszín kérdésében azért több lehetőséget is mérlegeltünk, míg végül a Szeged mellett található Maty-éri evezőspályát választottuk. A Maty-ér világszerte ismert pálya, ahová minden versenyhorgász szívesen jön, hiszen abszolút egyedülálló halállománnyal bír! Több 10 kg pontyot lehet itt zsákmányolni egy 5 órás verseny alatt, ami egészen elképesztő!

Finomszerelékes feeder verseny Szegeden, a Maty-éren, azaz az I. Energofish Feeder Race! Impozáns serlegek és nagyon értékes tárgynyeremények!

A szervezőmunka részleteibe nem mennék bele, mindenki megkapta a saját feladatát és szerencsére gördülékenyen is ment minden. Ahogy közeledett szeptember második hétvégéje, az izgalom és a várakozások egyre csak nőttek. Már a verseny meghirdetését követő napokban is nagyon sokan érdeklődtek a pontos részletekkel kapcsolatban, ami bizakodással töltött el minket, szervezőket. A nevezési lista szépen gyarapodott és látszott, hogy igazán nemzetközi lesz a mezőny!

Szombaton reggel 112 versenyző jelent meg, akiknek több mint harmada külföldi volt. Óriási megtiszteltetés: a 2017-es feeder világbajnok, Marius Bodea is rajthoz állt! Volt a mezőnyben horgász szövetségi kapitány is! Horváth Gyula Gábor bizonyította a verseny során, hogy nemcsak koordinálni, de horgászni is nagyon tud!

Tudtuk jól, hogy már reggel megalapozhatjuk a nap hangulatát, ezért mindent megtettünk, hogy a regisztráció és a sorsolás is nagyon gördülékenyen menjen. A reggeli éhséget csillapítandó, zsíros kenyérrel kínáltunk a horgászokat mindkét nap, amely jól jött mindenkinek a fáradságos horgászat előtt. Olyannyira simán ment minden, hogy 8 óra előtt pár perccel már csak mi voltunk azok, akik még nem a botok és a láda összerakásával foglalatoskodtak.

Annyi könnyebbséget engedtünk a megszokott szabályzathoz képest, hogy a hely kihúzását követően mindenki elfoglalhatta a helyét, az etetőanyagokat és a csalikat leszámítva mindent le lehetett pakolni egyből a vízhez. A limitellenőrzést viszont szigorúan, mégis kissé elnézően megtartottuk, hiszen tudtuk jól, hogy sok versenyző most először esik át ilyesfajta procedúrán. Persze a rutinos, sokat látott sporttársak esetében nagyon könnyen ment minden, a többieknek pedig igyekeztünk segíteni, hogy másnap már náluk se legyen probléma.

Többeknek ez volt az első igazán komoly, finomszerelékes feeder versenye.
A magyar élmezőny jelentős része is rajthoz állt az I. Energofish Feeder Race-en!

A 112 versenyző 8, egyenként 14 fős szektorban horgászott. Ezek határait zászlókkal jelöltük mindkét nap, így mindenki számára egyértelmű lehetett, hogy pontosan kikkel is kell megküzdenie az adott fordulóban. Nem volt szükség felesleges számolgatásra, elég volt felnézni a gátra és máris lehetett tudni, hogy kik a versenytársak. Nagy könnyebbség volt ez a mérlegelés során is, hiszen sokkal gördülékenyebben haladt így minden.

Abszolút egyedülálló módon, a verseny mindkét napján élőben jelentkeztünk a legnagyobb közösségi portálon, az Energofish Facebook oldalán. Ezzel minden érdeklődőnek lehetősége volt bepillantani a verseny sorsdöntő mozzanataiba, az utolsó percekbe és a mérlegelésbe. A közel másfél órás műsorokban Szabolcs a stúdióból, Béla pedig a helyszínről tudósított. Óriási munka volt ez mindkettejüknek, de a visszajelzések alapján megérte! Talán így sikerült egy picit közelebb hoznunk a versenyzés világát mindenkihez és legközelebb sokan már nem a képernyő mögül, hanem a helyszínről követik majd az eseményeket!

A zászlók remek ötletnek bizonyultak! Vasárnap már a szombaton 1-est horgászó versenyzők mögé is zászlót helyeztünk, ezt minden érdeklődő nagyra értékelte!

Pillanatkép az I. Energofish Feeder Race-ről.

Tudtuk jól, hogy egy nagyon „halas" pályát választottunk helyszínül, de arra mi magunk sem számítottunk, ami a versenyen történt. Már a csütörtöki és a pénteki edzésnap is bizakodásra adott okot pályaszinten, de a szombat és különösen a vasárnap egészen elképesztő volt! Néhány adattal talán még könnyebben tudom ezt szemléltetni. Az első fordulóban az összfogás 1397 kg volt, ami majd 12,5 kg-os átlagfogást jelentett. Vasárnap még erre is sikerült egy lapáttal rátenni, hiszen a 112 versenyző 1863 kg halat, főként pontyot fogott, ami egy főre vetítve 16,6 kg! És, ha ez nem lenne elég, vasárnap 3 versenyző is átlépte a 40 kg-os, a Maty-éren mindenképpen álomhatárt! Közülük Kiss Péter 43 570 grammos fogásával új feederes pályacsúcsot állított fel!

Ameddig a szem ellát, görbültek a botok,…

…csúsztak a merítők a vízbe,…

... majd kerültek ölbe, végül pedig a haltartóba!

Persze ne gondolja azt senki, hogy könnyű volt halat fogni! Óriási taktikai csata zajlott az egyes helyeken, voltak, akik a folyamatos és nagyon nagy mennyiségű etetés mellett döntöttek, illetve olyanok is, akik egészen pici kosárral horgászták végig az 5 órás versenyidőt, minimális etetés mellett. A dolog érdekessége az, hogy mindkettő nagyon eredményes tudott lenni!

Volt egy egészen egyedülálló díj is, amelyet bizonyára minden versenyző nagyon szeretett volna megnyerni. Már jóval a versenyt megelőzően közzétettük, hogy egy prémium kategóriás, 5,5 méteres RIVE száknyéllel jutalmazzuk azt a horgászt, aki a legnagyobb, 5 kg-nál nagyobb pontyot fogja a hétvégén. A pályán bőven vannak olyan halak, amelyekkel el lehetett volna nyerni ezt a díjat, azonban senki sem volt most eléggé szerencsés, így ‒ bár fájó szívvel ‒ vissza kellett szállítanunk a nagykereskedésbe ezt a nagyon értékes nyereményt. Többen is közel jártak, hiszen még 4,99 kg-os pontyot is mértünk, azonban egyik sem érte el az 5 kg-ot. Sebaj, jövőre ismét meg lehet próbálni!

Voltak a mezőnyben szemtelenül fiatalok…

…és persze rutinosabb horgászok is.

Csapatunkból Zoli, Béla, Józsi, Csabi és én vettünk részt a versenyen. Bíztunk abban, hogy jó eredménnyel tudunk zárni, de titkon talán mindnyájunknak az volt a legfontosabb, hogy a szervezés megfelelő legyen. Béla szerepelt a legjobban közülünk, hiszen az első napi 4 pontja mellé a második fordulóban mindössze 1-et tett hozzá, így 5 ponttal a nagyon előkelő 13. helyen végzett. Józsi sem akart barátjától lemaradni, neki mindkét nap szektor 3-ast sikerült horgásznia, így 6 ponttal a 17. helyen zárt. Nekem az első napi baklövést sikerült vasárnap kijavítani, hiszen 9+2, azaz 11 ponttal a 32. helyen végeztem. Zolinak és Csabinak most nem volt szerencséje, nekik kevésbé sikerült jól a verseny, hiszen Zoli az 51., míg Csabi a 106. helyen végzett.

Zoli mindkét nap 7 pontot szerzett. Sajnos ő most kénytelen volt edzésnap nélkül beülni a versenyre, ami nagy hátrány volt a többiekhez képest.

Józsi nagyon kiegyensúlyozottan horgászott, gyakorlatilag grammra ugyanannyi halat fogott mindkét fordulóban.

Béla, szokásához híven, nem bonyolította túl a dolgokat, bedobta, majd kifogta.

Emlékezetesre sikerült a vasárnapi napom, hiszen 27 kg fölé jutottam, ami korábban még sosem sikerült!

A verseny lefújását követően mindenki izgatottan várta az eredményeket, hiszen nagyon szorosan alakult az élmezőny! Végül 17 órakor már köztudott volt, hogy kinek kell gratulálni. A versenyt Kiss Péter nyerte hibátlan horgászattal, azaz 2 ponttal és 73 kg feletti összfogással! A dobogóra szintén két hibátlan horgászatot bemutató versenyző állhatott még fel, hiszen az ezüstérmes Vidó Ferenc lett, 66 kg felett fogva, míg a harmadik helyen Heizler Tamás zárt 43 kg feletti fogással.

A legügyesebbek nagyon értékes nyereményekkel térhettek haza.

Kiss Péter brutálisan nagyot horgászott mindkét nap!

Így ért véget az I. Energofish Feeder Race, mely igazán jól sikerült! Egészen kimagasló fogások születtek, értékes nyeremények találtak gazdára és mindezekről bárki könnyedén értesülhetett a közösségi médián keresztül.

Hogy mi kell még? Az, hogy jövőre Te is gyere ki a Maty-érre, akár versenyzőként, akár érdeklődőként! Mi egészen biztosan ott leszünk!

Az eredményeket az alábbi linken bárki megnézheti: https://goo.gl/3aGDsX

Gratulálunk mindenkinek, akik végighorgászta a két napot, különös tekintettel persze a díjazottaknak! Találkozunk jövőre!

Forrás: Szabó Bence

Fotók: Lukácsi Béla

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...