Szabó Bence2018. április 09.

2018-ban egy sor jelentős változást eszközölt a MOHOSZ az országos, korábban ranglista versenyekkel, illetve a mindenkori válogatottak összetételének meghatározásával kapcsolatban. Ezek lényege, hogy a ranglista rendszer megszűnt, kizárólag az országos bajnokságon elért eredmények számítanak a továbbiakban a válogatott keret kialakításánál. Hogy teljesen tiszta és pontos legyen a kép, az adott évi mellett az előző két évad országos bajnokságának eredményét is figyelembe veszik, így összesen 3 verseny (idéntől elődöntő-döntő rendszerben) kimenetele alapján lehet valaki válogatott horgász. Persze a korábbi ranglistás versenyeket a továbbiakban is megrendezik a cégek, így március utolsó hétvégéje megújult csapatunkat a Szeged melletti Maty-ér partján találta a Maros Mix Feeder Kupán.

Az Energofish Feeder Team alaposan átalakult a holtszezonban, jöttek is és mentek is, de ennek részleteiről hosszabban megemlékeztünk már a Magyar Horgász áprilisi számában és a Benzar Mix Hungary Facebook oldalon, így érdemben ezzel most nem foglalkozunk. Szerencsére megújult csapatunknak már nem kellett a Maty-éri evezőspályát bemutatni, ugyanakkor az első perctől, sőt, már a versenyt megelőző hetek fogásaiból is látszott, hogy sok jóra nem kell készülnie az ezúttal is népes, 7 nemzet 166 versenyzőjét számláló mezőnynek. Nem elég, hogy Fortuna nem fogadta kegyeibe a résztvevőket már, ami az időjárást illeti, a kissé átrendeződött évszakoknak hála a versenyt megelőző egy hónap olyan hűvös volt, hogy a víz hőmérséklete alig haladta meg a 4-5 Celsius fokot. Ez semmiképp sem ideális, hiszen minél hidegebb a víz, annál kevésbé aktívak célhalaink, a pontyok.

Az első tréningnap hűen tükrözte, hogy mi vár ránk a versenyen. Józsi a 4 megfogott pontyával bizony kiemelkedett!

A télies körülmények miatt nagy szükség volt a különféle élő csalikra, sőt, még földre is!

Arra mindenesetre jók voltak a tréningek, hogy néhány fontos elem körvonalazódjon bennünk a versennyel kapcsolatban. Na, itt nem elsősorban a felszerelésre gondolok, hiszen az egyértelmű, sokkal inkább a horgászat részleteire, az etetőanyagra, az etetésre, a ritmusra, a végszerelékre és az élő csali felhasználásra. Végül az alábbi taktikával ültünk le a pénteki fordulóra: két távot horgásztunk, egy 18 méterest és a bójasort. Mindkettőre egy pici alapot dobtunk be az etetési idő alatt, ami az etetőanyagon kívül egy egészen minimális élő csalit, csontit és szúnyogot tartalmazott. A dudaszót követően pedig megpróbáltuk megtalálni és megfogni az etetések valamelyikére tévedő halakat. Előbbi távon leginkább apró, 5-6 dkg súlyú keszegeket lehetett csak csípni, a bójáról viszont elesett egy-egy ponty vagy termetes kárász is.

Az első éles bevetése a Maros Mix Kupa volt az új, kimondottan versenyszerű horgászatra készített Benzar Panettone kajának. Fekete színű, finomszemcsés, citrusos-édes aromájú, prémium keverék, amely kiváló ponty és kárász horgászatra egyaránt!

Persze a hideg víz miatt voltak helyek, ahol csak az egyik, de olyanok is, ahol csak a másik távolság adott halat. Csapaton belül is más-más hozta a hőn áhított grammokat, de sajnos olyan helyünk is volt, ahol egyszerűen nem lehetett mit fogni. A számok nyelvére lefordítva a pénteken történteket, az alábbi eredmények születtek a 16, illetve 17 fős szektorokban:

    • Miki: 2 pont, 1.520 gramm
    • Zoli: 5 pont, 2.530 gramm
    • Béla: 5 pont, 2.460 gramm
    • Bence: 5 pont, 1.200 gramm
    • Dani: 9 pont, 1.150 gramm
    • Gyula: 13 pont, 1.110 gramm
    • Józsi: 16 pont, 160 gramm
    • Jani: 17 pont, 130 gramm

Nem ezeket a számokat szoktuk meg a Maty-éren és akkor még finoman fogalmaztam! A versenypeca azonban már csak ilyen. Voltak helyek, ahonnan egynél több ponty is kijött, de általánosságban az volt a jellemző, hogy egy testesebb hal mellett annyi aprót kellett fogni, amennyit csak össze tudott az ember egerészni. Az eredmények összességében mindenképpen biztatóak voltak, hiszen többünknek is sikerült megoldani a helyet. Az esti kupaktanács során aztán pontosítottuk a szombati taktikát, melyben főszerepet szántunk a pontyozásnak és teljes egészében elhagytuk az apróhalazást.

A Competition Feeder és Zoli akció közben.

Bíztunk abban, hogy a negyedik napja tartó etetésnek és a lassan, de egyre csak melegedő víznek hála némiképp javul a halak kapókedve. Általános vélemény volt a tapasztalt versenyzők körében, hogy szombaton már több halnak kell lennie. Szerencsére így is lett! Mivel a második nap Mikivel majdnem egymás mellett ültünk, így nagyon izgalmasnak ígérkezett ez a forduló, melyről következzen most néhány gondolat csapatunk válogatott horgászától, Varsányi Miklóstól!

Szombaton bitang nagy szelünk volt, de ez jót tett a halak kapókedvének!

„A helyem a toronytól kb. az ötödik volt, viszont pont bójára rakhattam ki a ládát. A szektorban két csapattársam is helyet foglalt. Bence és köztem csupán egy, számomra ismeretlen szerb horgász ült, aki komoly ellenfélnek tűnt elsőre, de szerencsére nem találta el az aznapi nyerőszámokat. Nem készültem apró halra, biztos voltam benne, hogy nem lehet már belőlük eleget fogni. Három normál kosár kaja kevés élővel repült a kötélhez, etetésre ennyit szántam mindössze. Az első fél óra eseménytelenül telt, leszámítva azt, hogy a rendkívül erős szélben igazi kihívás volt a pontos dobás. Az első ponty lehetett vagy 40 deka, de örültem, hogy van előttem hal. Tőlem jobbra a többiek is egyre gyakrabban tolták be a merítőt. Kezdtem elmaradni, valamit változtatni kellett. A szúnyogot rendre a törpe ráncigálta, ezért giliszta került a horogra. Visszavettem az etető mennyiségét, inkább föld ment a kosárba kevés szúnyoggal. Jött infó is, hogy Bence is hasonlóan fogja rendre a szákolós halakat. Meg is jött az eredmény kárászok és végül még egy ponty formájában. A végére belassult a halfogás, de nem csak nálam, hanem ameddig elláttam, mindenki csak kuporgott a nagy szélben. 5.240 gramm, azaz 11 db keszeg-törpe, 5 db kárász és 2 db kis ponty. Ez, ebben a szektorban a második lett. Bence nyerte majdnem nyolc kilóval, ami kiemelkedő fogásnak számított ebben a hideg vízben. Gratulálok!"

Szektor kettes teríték fantasztikus kárászokból és két pontyból. Jót meccseltünk, de most nekem volt szerencsém a termetesebb halakkal, Szektorgyőzelem lett a jutalom!

A többiek horgászata is hasonlóan nézett ki a Mikiéhez. Lehetett fogni pontyot, sőt pontyokat, ugyanakkor nagyon figyelni kellett arra, hogy ne lakassuk jól idő előtt őket! Ennek egyik eszköze a föld volt, a másik pedig a bejuttatott élő csali mennyiségének minimalizálása. Biztosan sokan azt hiszik, hogy ilyen körülmények között legalább 10-15-20 perceket kellett várni a kapásra, de nem! Majdnem minden alkalommal a csobbanást követő 5 percen belül bekövetkezett a nem túl agresszív kapás. Szombaton szinte mindenki javítani tudott a pénteki eredményén, ami nagy szó! Arról nem is beszélve, hogy többen is bizakodhattunk, hiszen sokunknak volt reális esélye a legjobb 20-ba kerülni! Nézzük a részletes eredményeket:

    • Bence: 1 pont, 7.470 gramm
    • Miki: 2 pont, 5.240 gramm
    • Zoli: 4 pont, 5.540 gramm
    • Béla: 4 pont, 5.010 gramm
    • Dani: 5 pont, 3.970 gramm
    • Gyula: 9 pont, 2.840 gramm
    • Józsi: 11 pont, 1.060 gramm
    • Jani: 11 pont, 905 gramm

Dani nem aprózta el a szombatot! Béla hozta a szokásos, kiegyensúlyozott teljesítményét

Nehéz verseny volt, annyi szent! A felszereléseink azonban kifogástalanul tették a dolgukat, az új kaja szintén remekül működött, illetve a csapat is ki tudta dolgozni azt a taktikát, amely végül eredményesnek bizonyult. Persze, mindezekhez kellett egy adag szerencse is, de a mi sportágunkban ez nem újdonság senkinek. Végeredményben Mikinek és nekem is sikerült bekerülni a legjobb 20 versenyző közé, ami a 166 fős mezőnyben szép eredmény. Emellett még hárman, Zoli, Béla és Dani is a mezőny első harmadában zártak, így abszolút nincs okunk a panaszra!

    • Miki: 10. hely 4 pont és 6.760 gramm
    • Bence: 16. hely 6 pont és 8.670 gramm
    • Zoli: 25. hely 9 pont és 8.070 gramm
    • Béla: 27. hely 9 pont és 7.470 gramm
    • Dani: 53. hely 14 pont és 5.120 gramm

Ezúttal nekünk jött ki a legjobban a lépés.

Csapatként lehet(t)ünk igazán eredményesek!

Legközelebb a Daiwa Feeder Challenge-en mérettetjük meg magunkat, majd következik az év egyik csúcspontja, az Országos Feeder Bajnokság elődöntője. Addig is azonban, horgásszanak sokat és kövessenek minket a Facebookon, a Benzar Mix Hungary oldalon, ahol minden nap láthatnak tőlünk valami érdekeset!

Eredményes horgászatot kívánunk mindenkinek!

Forrás: Szabó Bence

Fotók: Lukácsi Béla és Szabó Bence


Háromszög csali

Háromszög csali

2018-07-10 | Forrás: Lukácsi Béla

A rohamosabban fejlődő világunkban egyre nehezebb egyedit alkotni, általában vannak ötletek, amelynek utánanézve rájövünk, vagy már hasonló. Pontosan így van ez a horgászcikk iparban azon belül a műcsalik körül is. Azért természetesen akadnak kivételek, az egyik ilyen a Salmo amely nagyon sok egyedi, és rendkívül fogós csalival örvendeztette meg a horgászokat. A Salmo cégtől talán elég megemlíteni a Slidert amelynek nagyon sok koppintása létezik...


Pontyok az esőben

Pontyok az esőben

2018-07-09 | Forrás: Szabó Bence

Az idei tavasz, sőt, még a nyár eleje is, borzasztóan szeszélyes időjárást hozott. Elég, ha csak annyit mondok, hogy a legutóbbi három horgászatomon kivétel nélkül bőrig áztam. Persze mi, horgászok nem vagyunk cukorból, így az eső önmagában nem is probléma. A baj akkor kezdődik, ha a csapadék viharos széllel is párosul, melynek hála az áhított vízparti komfortérzet teljes egészében megszűnik. Örök érvényű igazság azonban, hogy ami kellemetlen a...


Balinok keringője

Balinok keringője

2018-07-04 | Forrás: Halmos Mihály

A tilalmi időszak utáni balinkergetésre bizonyára nagyon sokan vártunk már, vizeink féktelen ragadozója nekem is sokkal szebbé tette a májust. A hajnali és kora esti wobblerezések varázsa már önmagában felemelő, de jó csaliválasztással, apró trükkökkel még felejthetetlenebbé tudjuk tenni a vízen töltött pár órácskát. Májusi pergetéseim főszereplője, vizeink leggyorsabb ragadozója Az alapoknak számító praktikákat,...


Úton Palotaváros felé

Úton Palotaváros felé

2018-07-04 | Forrás: Ujszászi Dániel

Egy adott versenyen történő sikeres szerepléshez minden esetben sok-sok különálló összetevőnek kell passzolnia, és nyilvánvalóan a szerencsétől, mint befolyásoló elemtől sem tekinthetünk el teljességgel. Azonban ha egy olyan vízről van szó, ahol viszonylag rövid időn belül már nem először mérettetjük meg magunkat, sőt, netalán célzottan egy nagyobb erőpróbára készülünk, akkor ideális esetben ezeknek a bizonytalansági tényezőknek az arányát...


Miskei gyereknap

Miskei gyereknap

2018-07-04 | Forrás: Csörgő Tamás

A Miskei Sporthorgász horgászegyesület 1990-es évek elején jött létre, a kezelésük alatt álló tavakon rengeteg rendezvény és verseny van. Jelenleg az egyesületnek közel 160 taggal büszkélkedhet. Nagyon sok szép emlék fűz e Bács Kiskun megyében található kis településhez, hisz itt nőttem fel, és a horgász pályafutásom is anno innen indult. Emlékszem rá, talán 7 éves lehettem, mikor édesapám magával vitt először, a falu melletti kis tavakra, ahol...


A Feeder OB elődöntő margójára

A Feeder OB elődöntő margójára

2018-06-19 | Forrás: Ujszászi Dániel

Országos Bajnokság. Ennek a kifejezésnek a hallatán valószínűleg mindenki szigorú szabályokra, és egyfajta kiváltságra gondol annak tekintetében, hogy kik vesznek/vehetnek részt egy ilyen szintű megmérettetésen. Ellentmondani egyik feltevésnek sem tudok így, épp túl az első országos versenyemen, azonban fontosnak tartom kiemelni: ha lehetőség nyílik a részvételre, olyan tapasztalatokat szerezhetünk, melyekhez máshol jóval korlátozottabb mennyiségben van...


Feederrel az amurok ellen
2018-07-04 22:01:50

Feederrel az amurok ellen

Magarzin 2018 június
2018-06-21 14:12:35

Magarzin 2018 június

FLEXI BAIT
2018-06-14 22:39:08

FLEXI BAIT