Őszi HorgászShow 2016
Megjelent: 2016. október 20. | Forrás: EnergoTeam | Írások

<endnote><head> <title><endnote><head> <title><endnote><head> <title><endnote><head> <title>

2016-08-30

Kicsit már a következő évre készülünk, de még nem ért véget a 2016-os esztendő, ebben a hangulatban telt az idei Őszi Horgászshow. Voltak újdonságok, amelyek még bőven erre az évre szóltak és voltak olyanok is amelyek, már a tavaszt célozták meg. Nézzük milyen volt a kiállítás az Energofish szemszögéből!

Nagy érdeklődés övezte a Horgász Aukciót, ahol akár az eredeti árának töredékéért is vihettek haza értékes horgászeszközöket a licitálók. Ráadásul az itt befolyt összeget a HorgászShow a Bátor Tábor részére ajánlotta fel. A licitre kerülő termékek felajánlásából az Energofish Kft. oroszlánrészt vállalt. A befolyt összeg egyébként meghaladta a félmillió forintot.

Az Energofish Standján is zajlott az élet, a színpadon bemutatott termékek mind megtalálhatóak voltak, de megszokhattuk, már, hogy a kiállításon itt a légszélesebb a kínálat. A Benzár termékek egyre népszerűbbek hazánkban is, nem hiába a jó terméknek egyébként sem kell sok reklám, nagyon sok elégedett vásárló tért vissza, hogy a már megszokott, vagy a legújabb termékek között válogasson.

Riport készül marketingvezetőnkkel, Szilágyi Beatrix & Jéger Szabolcs

Még az összszokott csapatnak is kemény munka volt a standot berendezni. Kicsit néha leültünk közben!

Standunk nyitás előtt

Nyitás után

Pénztárra várva

Impozáns látvány!

Az egyik sarok, szettek, botzsákok, párnák

Kicsi, nagy megtalálta azt, amitől felcsillant a szeme

Lukácsi Béla a Salmo pultnál! És nyertesünkkel a színpadon
Béla bemutatón És ismét csak standunkon!

Szilád, Ibolya és a kiállításokon standunkon vásárlók számára már jól ismert, a pénztárunkban dolgozó Andika! Nem véletlen az öröm, ez egy jó év volt! Szilárd újra BAJNOK!

Minden nagy ember mögött...

Népszerű megállóhely volt a Feeder Pultunk! Bence és Gyuri ezer tanácsot adtak!

A fentebb már említett feeder csapatunk is külön kis standot kapott, és ott segítettek eligazodni a végszerelékek világában, mivel ismerik a hétköznapi feederhorgászok problémáit, így hathatós segítséget nyújtottak az arra kíváncsi látogatóknak.

A Salmo választéka is óriási volt, szinte az összes 2017-es újdonság elérhető volt a kiállításon (Bass Bug, Thrill 4). Mint már sokszor hangsúlyoztuk, hogy 25 éves ebben az évben a Salmo, ezért játékot indítottunk a témában. A regisztrált Salmo L&K vagy Bokor termékek vásárlói közül, például főnyereményként egy 25 darabos Salmo válogatást vitt haza a szerencsés nyertes.

Amiről általában kevés szó esik mégis hihetetlen a kínálat, az aprócikkek. Ebből is óriási volt a választék, természetesen lehetetlen mindent kivinni, de törekedtünk arra, hogy a legújabb dolgok megnézhetőek legyenek, és lehetőleg a legnépszerűbb termékek mind elérhetőek legyenek.

L&K csalik ameddig a szem ellát.

A színpadon számos játékos vetélkedő volt, a legnépszerűbb most is a zsinórtekerő verseny volt, ahol a feladat az volt, hogy az egyik orsóról, a másikra kellett áttekerni a zsinórt, hogy ez még gyorsabban menjen az idei év egyik slágerével, a Double Speed orsóval tehették meg ezt, a nyeremény pedig mi is lehetett mint a Double Speed orsó; vigaszként pedig halas párnával térhettek haza a vállalkozó kedvű horgászok.

Programokból nem volt hiány. A mesterséges folyóparton és a színpadon zajlott az élet. Lukácsi Béla a színpadon, a legújabb L&K Plasztikokat mutatta be megfejelve ezt a pergető medencében, természetesen az új termék mellé új csalizási módszert is mutatott be, amelyet hamarosan láthatnak, megújult műsorainkban.

A Helicon 5600-as orsó Nyereményhegyek!

A színpadon természetesen ott volt minden nap Koós Ferenc, aki a harcsahorgászat rejtelmeibe avatta be az érdeklődőket.

Volt egy új szereplő, Szabó Bence, aki az idei évben alakult Energofish Feeder Team legfiatalabb tagja; fiatalsága ellenére rendkívül érdekes dolgokat mutatott be, előadása elsősorban a Benzár kukoricapaszta és azok felhasználási lehetősége köré épült fel.

Természetesen mi már azon vagyunk, hogy tavaszra, megújult, vagy teljesen új termékeket tudjunk bemutatni, ezek közül sok már lassan végső formát öltött, úgyhogy érdemes lesz kilátogatni a Tavaszi HorgászShow-ra, mert újdonságban, érdekességben ott sem lesz hiány.

Forrás: EnergoTeam

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...