Duna-ági pontyok után kutatva
Megjelent: 2013. május 25. | Forrás: Székely Zoltán | Események/Kiállítások

Sejtem, lesznek, akik azt mondják a cikk láttán, jókor írja, már elkezdődött a pontytilalom, ezért mentegetőzéssel kezdem. A történet még április közepén kezdődött, mikor a hosszúra nyúlt tél után hirtelen beköszöntött a koranyár és megindultak a pontyok. Mikor megtaláltam őket, ami nem volt könnyű, boldogan kaptam a botjaimat, csalikat és a fotómasinát. Már szépen gyűltek a halak, velük együtt az anyag, mikor egy váratlan szélroham nagyot lökött a csónakon, miközben a nád előtt vártam a pontyokat és a fotómasinám nagyot csattanva lebillent mellőlem a csónak aljára. Annyit jelzett csak ki, hogy megnyekkent, amire magam is rájöttem volna, hát nem igazán használt a kedvemnek a megerősítés. Két hét beletelt, míg visszakaptam a szervizből, működött, de a memóriájából az összes felvétel odaveszett.

Kezdhettem volna elölről, de ahogy az ilyenkor lenni szokott, jöttek az orkánszerű szelek, majd a Nagy-Duna áradása miatt besárgult a víz. Ez hát késésem oka. Remélem, hogy mivel a természetes vizek kivételével a legtöbb helyen már rég óta nincs pontytilalom, esetleg némi korlátozással a pontyozás szabadon gyakorolható, bízom benne irományom nem pusztába kiáltott szó.

Duna-ági pontyok után kutatva
A reggel fényei biztatóan ragyogják körül az állásomat,
szinte a Rubin Carp 270-esen is éreztem a halvárás izgalmát.

A pontyok ugyanis itt a Ráckevei Duna-ágban szépen csipegetnek és úgy hallom más vizeken is, ezek közül is kiemelkedően a Balaton kecsegtet szép fogásokkal. Egy szép tavaszi hajnal engem is kicsalogatott a stégre és jó volt látni hogy a pirkadat feszített víztükrét milyen gyakran törik szét az itt is, ott is felvetődő halak loccsanásai. Én a meder pontyaira voltam elsősorban kíváncsi, ezért egy könnyű, de gerinces pálcát, a Rubin Carp 270-est választottam Monaco Gulp 50-es orsóval, mely szívós, rugalmas és a kagylóknak is aránylag ellenálló 30-as Carp Expert Fluor zsinórral volt feltöltve. A szereléssel nem sokat cicáztam, a főzsinór végére kötöttem a Technoplankton cég „Csusza" nevű szerelékét, mely erős fonott zsinóron, készre szerelve egy forgókapoccsal csatlakoztatható. A lapos-bordás önetetőbe a Carp Hunter Grundbait etető anyagát kukoricadarával keverve nyomtam, a horogra mézes Carp Expert üveges kukoricából egy szemet és ananász vagy fokhagyma ízesítésű aromásított pufival lebegtettem meg a horgot.

Duna-ági pontyok után kutatva
A meder meghorgászásához könnyű, rugalmas botot, kissé nyúlós,
a kagylót is jól bíró fluor zsinórt és az erős áramlás miatt súllyal
tölthető csiptetős kapásjelzőt használtam.
Duna-ági pontyok után kutatva
Végtelenül egyszerű, de jól működő a szerelék.
Duna-ági pontyok után kutatva
A „Csuszka" kész, komplett véghorgos szerelék, ha viszont kéthorgos,
önetetős, cuccot kívánunk összeállítani, használjunk gumiütközőket,
minőségi forgókapcsokat és speciális fenekező horgokat.
Duna-ági pontyok után kutatva
A horgászatnál használt csalik és etetők jól beváltak,
de a masszát én még kukoricadarával dúsítom.

Az első kapásnál egyhelyben ugrándozott a csiptetős jelző, egy sütnivaló dévér volt az áldozat. Őt követően bő tenyeres karikák rántották fel a jelzőt, főleg ha fokhagymás pufi is volt a horgon. Ekkor bevetettem egy másik, hagyományos, kéthorgos szereléket is a gyakoribb kapás és a többféle variáció tesztelése miatt. Jött is rá egy olyan éhes karika keszeg, mely mind a két horgot csalistól felfalta. Az ötödik kapásnál végre komolyabb ellenállást éreztem, ezüstszínű, jó kilós dévér támolygott ide-oda a „Csuszka" horgán a merítő felé. Nyolc óra felé valami legényesen meghúzta a jelzőt, majd a bevágás után átúszva a másik bot zsinórja alatt, kitört a parti, serkenő nádas felé. Most áldottam a sorsot, hogy az egyhorgos cuccra jött a hal, de azért erőltetni kezdtem az ellenkező irányba. Erre feljött vízközé és most a másik zsinór felett visszaszáguldott a mederbe. Kockáztatva, hogy lazul a kontaktus, a két botot átforgattam, így már biztonságosan folyhatott tovább a fárasztás és hamarosan merítőbe került a kettő feletti pikkelyes.

Duna-ági pontyok után kutatva
Higyjék el, nem én akasztottam mindkét horgot a karika szájába,
jó példa, ha egy hal igazán enni akar, nincs előtte akadály,
vagy csak nem vagyok elég éber?
Duna-ági pontyok után kutatva
Az erősen pocakos 5,6 kilós szépség e fotó erejéig lett csak az enyém.
Duna-ági pontyok után kutatva
Végre egy jobb hal, kilós dévér a mederből „Csuszká"-ra.
Duna-ági pontyok után kutatva
Mézes kukoricára jött, ezüstös színe jól elüt a nádnál fogottakétól.

A tavasz mézgaillatú zöldje és a zsongító, szerelmes madárdal úgy vett körül, mintha a mennyországban lennék. Ilyenkor, mikor kapás is van, szerintem az sem lehet szebb. Ebben az ábrándozós hangulatban jól telt az idő, de egyszer csak felcsattant a kapásjelző a botra és le is esett a zsinórról. Óvatosan vettem kézbe a botot és már éreztem is, hogy igazán jó hal van a horgomon. Görbült rendesen a peca, kicsit lazítottam a Monaco Gulp fékjén, kellett is, mert eleinte nagyon vágtatott, de negyven méter után kifulladni látszott. Elkezdődött a húzd meg - erezd meg, az erős folyásban kellett vagy tíz perc mire magam elé erőltettem. Idei legnagyobb/5,6 kg/ pontyom lassan belebukott a merítőbe. Olyan nagy hasa volt a rengeteg ikrától, hogy egy puszi kíséretében, szerencsés ívást kívánva, azonnal visszaengedtem, nehogy megrepedjen a petetartója.

Tíz óra felé finomodni és ritkulni kezdtek a kapások. Egy jó halam akasztás után nem sokkal elment, de a déli ponty egy másfeles töves képében kötelezően megjött. Végül is jól vizsgáztak az eszközök, a „Csuszka" és a csalik is, vagy csak étvágyuknál voltak a halak? Talán jó időben jó helyen voltam, de azért az sem mindegy, hogy mivel horgászunk!

Duna-ági pontyok után kutatva
A Duna-ág medrében ezek a 2-3 kilós tőpontyok a leggyakrabban fogható példányok.
Duna-ági pontyok után kutatva
A kapásjelző hirtelen felvágódott és az óvatos bevágás
után a Rubin Carp komoly ellenállásba ütközött.
Duna-ági pontyok után kutatva
A gyönyörű pikkelyes a mederből a szákba, onnan „áldott állapotára"
való tekintettel vissza került a Dunába, hogy le tudjon ívni.
Duna-ági pontyok után kutatva
Ez a szerelem idejére elképesztően kidíszített dévérlegény is a mederből jött.

Forrás: Székely Zoltán

CUKK CSEMEGE KUKORICA
890 Ft
MERÍTŐHÁLO ET MULTILOCK NYÉLLEL
4 890 Ft
CARP EXPERT ÜVEGES CSEMEGEKUKORICA LÉBEN
1 090 Ft
EXCALIBUR HOROG D-KILLER
590 Ft
ET GUMIGYÖNGY KÉSZLET 6FÉLE KEMÉNY+PUHA FEKETE
650 Ft
FeHoVa 2024 - Deeper Quest a fedélzeten!
Megjelent: 2024. január 21. | Forrás: Energofish | Események/Kiállítások

Új év – új horgászszezon, megannyi érdekesség. Várunk mindenkit a 2024-es év első horgász tematikával felvértezett rendezvényén, a FeHoVa kiállításon! Február 8-11. között találkozunk a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Lassan kilépve a téli időszakból, eljött az idei év első kiállítása is, a FeHoVa. A visszajáró érdeklődők már megszokhatták, hogy az Energofish standja a horgász szekció legnagyobb alapterületét tudhatja...

MATE verseny beszámoló
Megjelent: 2023. október 16. | Forrás: Bartucz Tamás | Események/Kiállítások

A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre került október 2.-án a XIII. MATE Egyetemi Horgászverseny a MATE SZIC HÖK és a Halászati és Horgászati Szakkollégium szervezésében. Az idei verseny a festői környezetben elhelyezkedő, és rendkívül erős keszegállományú galgahévízi Bika tavon került megrendezésre. A versenyzők három kategóriában indulhattak, összesen 43 versenyző egyéni, páros és három fős csapatokban mérte össze...

XXIII. Balatoni ifjúsági horgászviadal
Megjelent: 2023. június 20. | Forrás: Energoteam | Események/Kiállítások

A Balatoni Halgazdálkodási Np Zrt és a Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége közös rendezvényét 2023. 06.11-én Révfülöpön a Mathias Corvinus alapítványi kollégiuma gyermektáborában, annak kikötőjében tartottuk meg. 15 ifjúsági horgász és hozzájuk kapcsolódó, azonban a versenyben részt nem vevő 7 fő gyermek horgász részvételével. A reggel 7 óriási gyülekező és regisztráció után a versenyzők elfoglalták horgászhelyeiket a kisorsolt...

Markóczy József gyermeknapi emlékverseny
Megjelent: 2023. június 05. | Forrás: Energofish | Események/Kiállítások

"Számos helyen fogtam halat, de a Tisza szerelmese voltam igazán. A horgászat mindig nyugodt embert csinált belőlem, ezt az érzést akartam továbbadni a következő generációnak! - Markóczy József (1946 -2021) tiszteletére állíttatta az Energofish Kft, Tiszaújváros Önkormányzata és a ZGHE." 2023. június első vasárnapja különleges volt, az Energofish Kft. és a tradícionális Zabos Géza HE. gyermek napi verseny életében. Átadásra került egy emléktárgy...

FeHoVa 2023 - Twisteres hangulattal várunk a kiállításon!
Megjelent: 2023. január 29. | Forrás: Őze Dániel | Események/Kiállítások

Új év – új horgászszezon, megannyi érdekesség. Várunk mindenkit a 2023-as év első horgász tematikával felvértezett rendezvényén, a FeHoVa kiállításon! Február 9-12. között találkozunk a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Lassan kilépve a téli időszakból, eljött az idei év első kiállítása is, a FeHoVa. A visszajáró érdeklődők már megszokhatták, hogy az Energofish standja a horgász szekció legnagyobb alapterületét tudhatja...

Lujza-majori horgásztábor: 400 sneci 1 óra alatt
Megjelent: 2022. július 28. | Forrás: Jéger-Csertus Anita | Események/Kiállítások

Július második hetében megrendezésre került a FŐHESZ-Poronty SE horgásztábor, 15 gyermek részvételével a Lujza-majori halastónál. Rengeteg programmal, játékokkal, vetélkedőkkel, horgászvizsgára való felkészítő oktatással, sokféle ajándékkal és díjjal készültek a lelkes szervezők a gyerekek szórakoztatására. Volt lézerharc, rókavadászat, fotóvadászat, horgászverseny a Palotavárosi felsőtónál, társadalmi munka Lovasberényben, egy fagyizással...