Egy horgászverseny lélektana az Országos Feeder Bajnokság apropóján
Megjelent: 2018. június 08. | Forrás: Varsányi Miklós | Írások

Megosztanék néhány gondolatot erről a maratoni versenyről. Talán találsz majd benne néhány hasznos információt, érdekességet, amit kamatoztathatsz a mindennapokban. Illetve elmondom, milyen hangulata és tanulsága van egy ilyen versenynek. Ez nem technikai részletekről vagy csalikról fog szólni. Ez most kicsit más szögből engedi látni a versenyhorgász belvilágát. Az enyémet legalábbis.

A derbit megelőzően több alkalommal is voltunk horgászni a pályával szemben, de meglehetősen eltérő a két oldal. Persze az etető, csali, szerelék tekintetében kicsiszoltuk, amit lehetett, de maradtak még kérdőjelek pl. a táv, stratégia stb. Csaliból berendeltünk mindent, amire szükség lehet. Szúnyog, ilyen-olyan csonti, kukorica, giliszta és nem kevés etetőanyag. Mivel úgy véltük lényegesen kevesebb halra kell számítani, mint tavaly ugyanebben az időszakban, ezért mindenből kértünk jó sokat, hiszen nem lehetett tudni melyik vonalat kell majd választanunk. (mondanom sem kell, jelentős részét kidobáltuk). Ugyanakkor korábban már megfogadtam, hogy többé nem megyek le úgy a partra, hogy ne lenne benne a limitben minden, ami amúgy ott van az autóban. Nem egyszer fordult elő, hogy a fent maradt csali kellett volna leginkább.

Az utolsó Maty-éri versenyek egyike volt az idei Feeder Országos Bajnokság elődöntője

Az edzésnapok a fentiek tisztázásával kellett volna, hogy teljenek, ehelyett bogarásztuk a halakat. Hétfőn mindössze 6 db értékelhető halat sikerült fognom. Mit ne mondjak, kétségbeejtő volt a helyzet. Általános vélemény volt, hogy ezen a versenyen olyanok is el tudnak szállni a kevés hal miatt, akiknek egyébként ott lenne a helye a döntőben. A csapattársak sem remekeltek, kivéve Zolit, ő rendre jól fogott az edzéseken. Szerdán, a főpróbán, már 20 db fölé szaladt a halszámláló, de több mint a fele kárász volt. A pontyos stratégia nem állt össze. Tudtam, hogy meg kell oldani a pontyfogást, azonban alig volt valami a markomban, amivel nyugodtan ülhettem volna le az első fordulóra.

Sorsolással kezdődött az ob. Kihúztad az aznapi helyedet és kaptál mellé még három betűt (én E,A,F), a további három napra a szektorodat.. A-tól I-ig 8 db 10 fős, illetve 1 db 11 fős szektorba lettünk beosztva. Ez a négynapi beosztás bizony nagyon fontos infó volt. Eldőlt, ki kivel mérkőzik meg napról napra. Már akkor láttam fejcsóválást egy-egy keményebb szektorsorsolás miatt vagy halvány mosolyt, amikor valaki elkerülte pl. Erdei Attilát. Szerintem vele senki sem akart egy szektorban ülni most. Nagyon benne volt a kezében a pálya. (utóbb kiderült, Vidó Fecinek is letérdelt a tározó)

A D szektor közepére sorsoltam. Nem volt könnyű menet. Amikor leülsz egy szektorba, szétnézel, kik parkolnak a környékre. „Jön Siroki Dávid, hátha tovább megy." „Nem igaz, hogy pont mellette/köztük ülök." Ilyesmi gondolatokkal nyitod ki a csomagtartót. Amikor mindenki cuccol lefelé, akkor már mérlegelsz, hogy vajon mi lesz ennek a vége. Nos, nem volt meg a peca. Kínlódtam. Úgy kellett kipiszkálnom a halakat a vízből. Az utolsó óra előtt kicsivel azonban meglódult a lábam alatt a bot. A többieknek ugyanakkor szépen elcsendesültek a fékek (kivéve Fecit, ő végig jól fogott) Lipi meg is jegyezte:" b..meg -itt volt még pár, nem éppen teadélutánokra való kifejezés - , agyér görcsöt kaptam a végén. Mi a tökömet csináltál?" A parti peca kitartott egészen a verseny végéig, így felkapaszkodtam az ötödik helyre 16 kg-mal. Írhatnám, hogy „jaaaj, mennyi halam elment" vagy „csak 40 dekával kaptam ki" stb. Nincs értelme ezen keseregni. Ez nem feltétlenül technikai hiba. A többieknek is megy el hal. Az egyébként érezhető volt, hogy a halak egyre nagyobb számban telepednek meg előttünk napról-napra. Na, majd holnap!

Az első nap szektor 5. lettem az erős utolsó órának köszönhetően.

Pénteken az E szektor 10-es helye jutott nekem. Ez kb. a pálya közepe. Összejött néhány tipp, stratégia erre a napra, amivel már egy fokkal magabiztosabban tekergetten a ládám csavarjait. A szervezők mindenkit figyelmeztettek a viharveszélyre. Jellemzően fülledt, szélcsendes időben pecáztunk, érezhető volt minden nap a sötét felhők gyülekezete. Nos, középen kezdtem, 14,5 m-en. Jött is hal, de mint szinte minden nap, egy idő után lelassult minden igyekezetem ellenére. Jellemzően vártam, hogy elinduljon a parti peca, de az elején nem volt kint hal. Kérdezheted, hogy a bóján miért nem kerestem, de egyik nap sem sikerült felépíteni ott bármit is. Viszont eljött a pillanat, amikor komótosan meghajlik a spicc azt jelezve megjöttek a barátaim. Itt egy pici kitérő, egy gondolat erejéig: igen, a barátaim. A versenyhorgász barátja kell, hogy legyen a hal, ami a horgára akad. Én nem eszem meg őket, igyekszem méltóan bánni velük. Ők szórakoztatnak minket. Ők azok, akik az utolsó percben, a merítőben pihegve tesznek fel téged a dobogóra. Kitérő vége.

Felsírt a fék, végre elindult a henger. Felpörgött a buli, egyre többen pillantottak egy-egy ilyen kapáskor felém. Ilyenkor fellélegezhetsz egy kicsit, tompul a nyomás és végre megkapod a halaktól , amiért letáboroztál a partra. Dudaszó. Háttér nélkül nem tudod 4-5 helynél messzebbre ki mit fogott. Bizakodtam. A szektor másik végén három versenyzőnek is jól ment ez a nap. Ketten közülük be is előztek, de kevés választott el az egyestől. Huh, ma 3 tegnap 5. A nyolc pont ilyen is, olyan is. Bármi lehet belőle. Becslések szerint 20 pont lesz a határ. Ja, amúgy 40 fő jut tovább a döntőbe, úgyhogy aki 20 pontnál feljebb kúszik, kimarad a kunhegyesi mérkőzésből.

Szombaton aztán valósággal tépni kellett a halat!

Minden perc számított!

Szombaton A1, az álomhely. Vidó Feci előző napi brutál fogása (62 kg) után, az A szektorosok az 1-es és 2-es helyre vágytak. Jobbára mindenkinek van egy húzós stratégiája. Koncentrál bizonyos számokra, helyekre, hidegre, melegre stb. (Tényleg. Nem vicc. Van, aki a legmelegebb számot próbálja megfogni a kalapban). Na, én üres fejjel megyek a cserpák felé. A matek az matek. Én a valószínűségben hiszek. Pont akkora eséllyel húzol bizonyos helyeket, mint akármelyiket. Odaléptem, A1. Na bakker. Örülsz ilyenkor, persze. De egyből ott a gondolat, hogy onnan jót kell horgásznod, különben csak legyintenek: „Kikapott az A1-ről, pedig az a legjobb hely.." Mivel ez tűnt a 4 napból a legkeményebb szektornak, baromira örültem a kezemnek. Persze, akiktől igazán tartottam azok felsorakoztak szépen sorban mellettem. Itt megint egy kis kitérő. Mindenki, aki leül egy ilyen erős mezőnyben potenciális ellenfél. Mindenkinek sülhet el jól a peca, pláne egy pontyos pályán, még akkor is, ha nem top 20-as. Azonban valahogy ez top 10-20 mégis szinte mindig az elején végez valahol. Tőlük okkal volt tartani valóm, és reméltem, hogy ők sem örülnek az A1-emnek. A2 Varga Jani, A3 Kocsis Laci, A4 Erdei Attila. Kipakoltunk, és ahogy elrendezkedtünk leszakadt az ég. 1,5 óra csúszás. Az első óra durva volt. Folyamatosan húztam a halat. A többiek is. A vége felé egyre lassult, de nem hagytam abba. Lapátoltam befelé a kukoricát. Megpróbáltam megállítani a felőlem érkező halakat. Nem szerettem volna, ha többiek lehúzzák rólam a potykákat. Erőből horgásztam, 22-es előke 10-es, vastag horog 3,90-es bot. De hiába. Janika szépen pecázott és a lelassult időszakban ő kevésbé lankadt. Láttam, hogy mi az, ami működik, de tehetetlen voltam. Kicsúszott a kezemből az 1-es. 49 kg lett a harmincegynéhány hal. 53 kg-mal ma ismét az A2 nyerte a szektort. Gratula! Piszok nagy menet volt.

30-nál is többször ismétlődött meg ez szombaton.

A majd 50 kg-os fogásom a szektor második helyét jelentette.

Vasárnap aztán az F4 , a semmi közepe. Ekkorra kikészültem. Az előző napi daráló, az egész heti feszült peca megtette a hatását. Kinyúltam. Nem cikáztam le-föl, nem siettem. Szépen kipakoltam, kötöttem 2-3 előkét. (Mindig kötök valamennyit ott a pályán, babona…) Tudtam, hogy ez sem lesz könnyű. Ismét volt a szektorban favorit illetve a torony felőli hely szélsőnek számított a hosszabb megszakítás miatt. Egyébként nem indultam rosszul. Minden távon kerestem a halat. Ahol találtam, ott fogtam még párat, majd ha kihalt, tovább kerestem. Ha fittebb vagyok, felpörgettem volna még jobban, de mivel beláttam a szektort, nem törtem magam, mert legtöbben várták a kapást, nem kardoztak. Azért a legtöbben, mert természetesen Erdei Úr megint csak nem pihent. Nála hajladozott a bot. Ő is keresgélt, de azzal a néhány hallal mindig előttem járt. A mérlegeléskor meglepetésemre Attila mellett a szektor szélső is beelőzött. Őt már nem láttam. Sebaj. 3 pont és így már sima a döntőbe jutás.

Ha kérdeznéd, hogy elfogadtam volna-e ezt az eredményt előre, csont nélkül bólintottam volna. Ilyenkor mindig átgondolom az elmúltakat. Igen, biztos lehetett volna jobb is. Tudom hol hibáztam, de valahány százalékban, ki tudja, mennyiben mégiscsak kell szerencse. Szerencsés voltam. Húztam jó helyet, fogtam nagy halat és a legfontosabb: mindig jött a segítség. Hol így, hol úgy. Csapattársaktól, elcsípett mondatokból és az önzetlen versenytársaktól is. Szóval 13 ponttal, a 16. helyen jutottam be a döntőbe. Az egy teljesen más peca lesz. Kíváncsian várom. Már ma beszélgettünk róla. Milyen bot, milyen szerelék stb. Pedig vasárnap este a hátam közepére nem kívántam már a horgászatot. És milyen érdekes, két nap múlva már az újabb versenyen és persze a VB-n töröm a fejem. Két hét múlva tréningezni megyünk a pályazár előtt. Aztán július elején irány Olaszország újra. Ha időm engedi, onnan is jelentkezni fogok, fogunk beszámolóval, vagy élővel, fotókkal.

Egy jó csapat elengedhetetlen a kiemelkedő szerepléshez!

Köszönöm a támogatást az Energofish-nek, a csapattársaknak és a névtelen barátoknak.

Hamarosan találkozunk újra a vízparton Barátaim!

Forrás: Varsányi Miklós

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...