Halmos Mihály2018. május 14.

A CXP kofferes jelző szettjeit sokak nagy megelégedéssel használják már, ezek közül mai írásunkban a Teverével ismerkedhettek meg közelebbről. Modern külseje, esőálló háza teszi azonnal érdekessé az árfekvését tekintve a középmezőnyben helyet foglaló elektromos jelzőt. A kettő, három és négybotos kivitelben kapható szett érzékeny vevőegységgel van ellátva annak érdekében, hogy a kapás észlelése a botoktól akár 150 méteres távolságban is akadálytalan és tökéletesen egyszerű legyen.

A Tevere esetében is választhatunk tehát, hogy állványunkat hány bot befogadására szeretnénk alkalmassá tenni vele. Az üzembe helyezés nem okozhat problémát, az adó és a vevő egység külön bekapcsoló gombbal hozható működésbe. Csupán annyit kell tennünk, hogy 3 másodpercig nyomva tartjuk a gombot. Az üzemkész állapotot egyszeri éles hang jelzi a számunkra. Bekapcsolás után a jeladók automatikusan kapcsolódnak a vevőre. Ha ez mégsem történne meg, gyorsan és egyszerűen elvégezhetjük az összehangolást két lépcsőben. A vevő egységen tartsuk lenyomva a V és T gombokat, miközben a jelző görgőjét megmozgatva kapást imitálunk.

Nagy összeszokottságban figyeli az eseményeket a teljes egészében Carp Expert cuccokból álló pontyos szerkó, természetesen a rod podon már a beélesített Teverék várják a kapást

Kemény ütésálló koffer gondoskodik a szállítás közben fellépő esetleges sérülések elkerüléséről, a könnyen átlátható termékismertető pedig azonnal tájékoztat a legfontosabbakról, 3+1-es szett, ami azt jelenti, hogy három elektromos jelzőhöz tartozik egy vevő egység

Természetesen a leghatékonyabb működés egy láncos, vagy karos swinger beiktatásával érhető el, így az ejtős kapásokról is minden körülmény között a legpontosabb információt kapjuk, valóban késlekedés nélkül reagálhatunk az akcióra.

Ahogy minden CXP jelzőt, így a Teverét is a megbízható, precíz működés jellemzi

A swinger csatlakoztatása nem maradhat el a jelző alsó részén található bemenettől

A modern jelzőkről nem hiányozhatnak a botok lecsavarodását megakadályozó fém pálcák, a Tevere esetében nem fix, hanem csavarmenettel ellátott fém csapok helyezhetőek fel és le, tetszés szerint.

A modern elektromos jelzők egyik legfontosabb kiegészítője biztonsági funkciót tölt be. A fém pálcák szorosan a helyükön, a legbrutálisabb kapás sem tudja már lerántani értékes botunkat az állványról!

Az általam legtöbbet alkalmazott CXP Deluxe karos swinger könnyen mozgatható ellensúllyal, melyet a szél erősségének függvényében állíthatunk be

Valóban ütőképes egység, mellyel eredményesek lehetünk és nem kell hozzá mélyen a zsebünkbe nyúlni sem!

A jelzők egy-egy 9 V-os elemmel működnek, fogyasztásuk csekély így nagyon sokáig bírják, nemkülönben a vevő egység, melyet 3 darab 1,5 V-os AAA típusú elemmel hozhatunk működésbe.

Az érzékenységet, a hangszínt és a hangerőt is öt-öt fokozatban állíthatjuk, tetszés szerint akár le is némíthatjuk, így a kapás közvetítése csak és kizárólag fényjelzéssel történik. Botok, fékek, jelzők, swingerek beélesítve, már csak a pontyoknak kell ránk találniuk, no meg persze a szerencsének

Az érzékenység beállítása mindig a szél és az aktuális vízmozgás, a hullámzás figyelembe vételével történjen, így a látszatkapásokat tökéletesen ki tudjuk szűrni az igaziaktól.

A kapást jelző fényes led 20 másodpercig tartó villogással jelzi számunkra az eseményt. A vevőegységen is minden funkció beállítható tetszés szerint, mint a hangerő, érzékenység, hangszín

Az érzékeny és megbízható vevőegységnek köszönhetően nem kell a botjaink mellett állandó jelleggel helyet foglalnunk, 150 méteres körzeten belül jelezni fog, tartózkodjunk bárhol!

A jól beállított jelzőkkel és vevő egységgel nem fogunk lemaradni a lényegről!

Forrás: Halmos Mihály


II. Energofish Feeder Race

II. Energofish Feeder Race

2018-09-19 | Forrás: Lukácsi Béla

A Feeder Race az előző évben indult útjára, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egy nemzetközileg is ismert színvonalas versenyben mérethessék össze erejüket a finomszerelékes feeder horgászok. Természetesen ebből csak akkor lesz hagyomány, ha minden évben megrendezik a versenyt, éppen ezért most már kijelenthetjük, ez is sikerült, hiszen a Desedán került ebben az évben megrendezésre a II. Energofish Feeder Race. Az első Feeder Race a nemzetközileg...


Feederrel a Dunakanyarban

Feederrel a Dunakanyarban

2018-09-19 | Forrás: Halmos Mihály

A Duna legszebb magyarországi részén egészen különleges hangulata van a halfogásnak. Vízben állva bolognai bottal, vagy feederrel szilvaorrúakat, paducokat, márnákat, jászokat, és kevesebb számban dévéreket lehet zsákmányul ejteni a hegyek közé szorított, tiszta vizű folyóban. A víz áttetszőségének itt (is) nagy jelentősége van, ha feederrel szeretnénk halat fogni, néhány alapszabályt muszáj betartanunk. Augusztusban extra alacsony...


Salmo Fury Pop a furfangos csali

Salmo Fury Pop a furfangos csali

2018-09-12 | Forrás: Lukácsi Béla

Manapság speciális csalikkal kényeztetnek el bennünket, ezek között van amely speciális technikát használva tehetünk fogóssá. Ezek közül van olyan is amely kettő az egyben vagyis két technikához is kiváló lehet a Salmo Fury pop ebbe a kategóriába sorolható sokoldalúságával. Furfangos egy csali annyi biztos Megszokhattuk már a Salmo-tól, hogy nem egyszerű csalikat dob piacra, valamely szempontból mind egyedinek mondható. Persze a mai világban...


Magazinajánló szeptember

Magazinajánló szeptember

2018-09-12 | Forrás: Energo Team

A szeptemberi műsorunkban már a pergetés lesz előtérben. Lukácsi Béla több éve fejlesztette a legújabb L&K botot a Pro Guide névre hallgató botot, műsorunkban bemutatja a bot jellemzőit. Az őszi időszakban akár busázhatunk is erre hívja fel a figyelmet Szilvási Szilárd, aki a legújabb busázási trendet mutatja be mellékelve persze egy kiváló busára szánt etetőanyagot is. A feederesek sem maradnak...


Ultra light álom 2.

Ultra light álom 2.

2018-08-29 | Forrás: Halmos Mihály

A Wizard Drop Shot pergető botról készült írásom első részében nem győztem hangsúlyozni, hogy az apró plasztik csalik alkalmazása mellett mekkora élményt nyújt ez a pálca a kisebb, 5 centinél nem nagyobb wobblerek használatának is. Az UL kategóriás élményhajszolás soron következő útja egyenesen a Tiszához vezetett, ugyanis az augusztusi extra alacsony vízállás lehetőséget teremtett a „homoki balinok" becserkészéséhez. A szolnoki...


Harcsalesen wobblerrel

Harcsalesen wobblerrel

2018-08-27 | Forrás: Halmos Mihály

Bizonyára sok olyan megszállott pergető horgász van, aki hozzám hasonlóan az UL domolykózás mellett, ha lehetősége engedi, bele-belekóstol a kategória másik végletébe, a wobbleres harcsaüldözésbe. Mivel sok időt töltök a vízparton, fürkészem a jeleket, s ennek köszönhetően egyre többet és többet raktározok el a fejemben, időpontokról, helyekről, időjárási viszonyok összefüggéseiről. Kalkulálok a várható halak méreteivel, és az adott...


Apró ragadozók a horgon
2018-09-20 15:51:52

Apró ragadozók a horgon

Magarzin 2018 szeptember
2018-09-06 22:35:59

Magarzin 2018 szeptember

Bányatavi methodozás
2018-08-30 11:12:12

Bányatavi methodozás