FEHOVA - 2011
Megjelent: 2011. március 27. | Forrás: EnergoTeam | Események/Kiállítások


Ismét eltelt egy év, újra eljött a legnagyobb magyarországi horgászkiállítás, a FEHOVA ideje. Több hónapja lázasan dolgoztunk azon, hogy a kiállítás sikeres legyen. Rengeteg munkát fektettünk az előkészítésbe, az új polcrendszerek elkészítésébe, kialakításába, az új termékek időre történő bemutatására, remélve, hogy elnyerjük a nagyközönség tetszését. Most, a kiállítás után bátran ki merem jelenteni: célunkat elértük, nagy sikert arattunk.


Folyamatosan érkeztek az érdeklődők,
hogy kipróbálhassák az új botokat


A beszámolómat nem az Energofish standjánál kezdem, mert ezen kívül volt egy olyan látványosság a kiállításon, amit eddig nem láthattunk hazánkban. A kiállítás legnagyobb szenzációja és talán leglátványosabb része ugyanis a hatalmas akvárium volt, amelyben a hazai őshonos halak nagy részét testközelből tanulmányozhattuk.


Egész nap hatalmas tömeg állt az akvárium előtt, nekünk szerencsénk volt, mert még a nyitás előtt készthettünk fotókat


Az akváriumban egyébként érdekes bemutatókat láthatott a közönség. Volt keszegezés, pergetés, néha búvárok is felbukkantak a halak között, sőt még kutyák is úszkáltak a vízben.

Áttérve az Energofish standjához, nézzünk néhány újdonságot. Már kívülről szembeötlő volt a hatalmas változás! Teljesen új dizájnnal találkozhattunk, és az összes terméket kézbe vehették az érdeklődők.


Bejárat Csodavilágba


Ebben az évben debütál a Carp Expert Bait Corn kukorica, a natúr ízen kívül, számos fogós ízesítésben megkaphatjuk. Az ízesítésről érdemes annyit megjegyezni, hogy nem az volt az elsődleges cél, hogy egy erőteljes aroma érződjön ki az ízesítés miatt. A kukoricát megszagolva ugyanis az aroma mellett érezhető a csemegekukorica kellemes illata is.


Sokan megnézték a Carp Expert termékek hihetetlen választékát


A Carp Expert család az elmúlt években épült fel, ma már sokan tértek vissza a standunkra, akik a Carp Expert csalikal, etetőanyagokkal elért sikereikről számoltak be. Ebben az évben a keszeghorgászoknak is készült etetőanyag, amivel természetesen a keszegek mellett a pontyok kedvében is járhatunk.


A fekete dob kicsit csalóka, ezzel brutális
erővel tudunk fárasztani, csak bírjuk erővel


Az orsók között is találhattunk újdonságokat, a Banax új orsói például épp a kiállítás ideje alatt érkeztek meg, a két ismert orsó kínálata bővült, a gyöngyszem Iris, mostantól nagyobb méretekben, és hátsó fékes változatban is kapható. Az Xtreme mostantól 3000-es méretben is kapható, ez elsősorban a nagyobb igénybevételekre lett tervezve a 25 kilogramm fékerő már magáért beszél, ehhez van az orsó minden alkatrésze tervezve, hogy kibírja a legnagyobb igénybevételeket is.


Teljesen új multiorsó a piacon


Újított a Banax a multi orsók terén is, kijött ugyanis egy teljesen új multiorsóval, az Elannal. Az apró megbízható orsó mindössze 236 grammos, 7+1 csapágy található benne, egyik különlegessége hogy a hajtókar fogója parafából készült.


A fonott zsinór kínálat, óriási volt az Energofish standján


Az orsókra zsinórokból is találhattunk kedvünkre valót, legyen az monofil vagy fonott. A fonott zsinórok terén is nagy fejlődés történt az elmúlt évben, számos olyan zsinór került fogalomba mi elsősorban a hazai igényeket szem előtt tartva lettek kifejlesztve. Ilyen például a Energoteam Power Braid, vagy az L&K Super Braid.


Szinte mindent megtalálhattunk, ami a horgászathoz szükséges


A horgok terén is találhattunk érdekességeket, az Energofish, ettől az évtől a Fudo és a Drennan horgok mellett az Ownert is forgalmazza, sőt a Kamasaki termékek is ott vannak a kínálatban.


Az aprócikkekből sincs hiány

Irány a horgászparadicsom


A pergető horgászok is megtalálhatták számításukat. Az orsókat és zsinórokat már említettük, a műcsalik közül a Manns és a Salmo termékei voltak a legnépszerűbbek. Sokan keresték a Salmo kínálatából az új holografikus színeket, melyek az utóbbi időben a fogósságukról lettek hírhedtek. Persze a Salmo wobblerek más színekben is rendkívül fogósak, sok szép élményt meséltek az ideérkező horgászok, amelyek a Salmo wobblerekhez köthetőek. A Manns gumihalaknál is hasonló volt a helyzet, kezdik felismerni a horgászok, hogy nem csak a rikító színek lehetnek fogósak.


A Plasztik csalikból
is óriási volt a kínálat

A szombati napon
volt a legnagyobb tömeg

A botokról nem szóltunk még. Az Energofish folyamatosan fejleszti a botjait, és megpróbálja a horgászok minden igényét kiszolgálni a 2011-es év újdonságaiból egyet emelnénk, a Rubin match-feedert. Mondhatnánk úgyis, hogy kettő az egyben! A bot sokban megegyezik a Rubin Feederrel, de mégis sokban eltér. A nyéltag eleve más elrendezésű, anyagában az alsó, és középső része egyébként szinte teljesen megegyezik, a titok a spicctagokban rejlik. Abban az esetben ha matchbotként szeretnénk használni, fel kell raknunk, a match spiccet, ha pedig feederként horgásznánk vele, akkor a rövid spicctagra kell cserélnünk a match spiccet és az általunk kiválasztott rezgőspiccel megtoldva máris egy kiváló feeder botot tarthatunk kezünkben. A match spiccel 232 grammos, míg a feeder spiccel 237 grammos botot vehetünk kezünkbe.


Már zavarba ejtő a
hihetetlen választék a botoknál

Néhány szép példány az akváriumból


Itt debutált a Bait Corn kukorica,
mely azonnal felkeltette
a közönség érdeklődését

Mi jöhet még ezután? A háttérben már javában tartanak a fejlesztések, hogy a 2012-es évben is lépést tudjuk tartani a halakkal. Remélhetőleg sikerül olyan termékeket a horgászok kezében adnunk, amelyekkel kényelmesebben, és eredményesebben horgászhatnak a jövőben.

CARP EXPERT BAIT CORN NATUR KUKORICA TÉPŐZÁRAS DOBOZBAN
390 Ft
FeHoVa 2024 - Deeper Quest a fedélzeten!
Megjelent: 2024. január 21. | Forrás: Energofish | Események/Kiállítások

Új év – új horgászszezon, megannyi érdekesség. Várunk mindenkit a 2024-es év első horgász tematikával felvértezett rendezvényén, a FeHoVa kiállításon! Február 8-11. között találkozunk a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Lassan kilépve a téli időszakból, eljött az idei év első kiállítása is, a FeHoVa. A visszajáró érdeklődők már megszokhatták, hogy az Energofish standja a horgász szekció legnagyobb alapterületét tudhatja...

MATE verseny beszámoló
Megjelent: 2023. október 16. | Forrás: Bartucz Tamás | Események/Kiállítások

A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre került október 2.-án a XIII. MATE Egyetemi Horgászverseny a MATE SZIC HÖK és a Halászati és Horgászati Szakkollégium szervezésében. Az idei verseny a festői környezetben elhelyezkedő, és rendkívül erős keszegállományú galgahévízi Bika tavon került megrendezésre. A versenyzők három kategóriában indulhattak, összesen 43 versenyző egyéni, páros és három fős csapatokban mérte össze...

XXIII. Balatoni ifjúsági horgászviadal
Megjelent: 2023. június 20. | Forrás: Energoteam | Események/Kiállítások

A Balatoni Halgazdálkodási Np Zrt és a Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége közös rendezvényét 2023. 06.11-én Révfülöpön a Mathias Corvinus alapítványi kollégiuma gyermektáborában, annak kikötőjében tartottuk meg. 15 ifjúsági horgász és hozzájuk kapcsolódó, azonban a versenyben részt nem vevő 7 fő gyermek horgász részvételével. A reggel 7 óriási gyülekező és regisztráció után a versenyzők elfoglalták horgászhelyeiket a kisorsolt...

Markóczy József gyermeknapi emlékverseny
Megjelent: 2023. június 05. | Forrás: Energofish | Események/Kiállítások

"Számos helyen fogtam halat, de a Tisza szerelmese voltam igazán. A horgászat mindig nyugodt embert csinált belőlem, ezt az érzést akartam továbbadni a következő generációnak! - Markóczy József (1946 -2021) tiszteletére állíttatta az Energofish Kft, Tiszaújváros Önkormányzata és a ZGHE." 2023. június első vasárnapja különleges volt, az Energofish Kft. és a tradícionális Zabos Géza HE. gyermek napi verseny életében. Átadásra került egy emléktárgy...

FeHoVa 2023 - Twisteres hangulattal várunk a kiállításon!
Megjelent: 2023. január 29. | Forrás: Őze Dániel | Események/Kiállítások

Új év – új horgászszezon, megannyi érdekesség. Várunk mindenkit a 2023-as év első horgász tematikával felvértezett rendezvényén, a FeHoVa kiállításon! Február 9-12. között találkozunk a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Lassan kilépve a téli időszakból, eljött az idei év első kiállítása is, a FeHoVa. A visszajáró érdeklődők már megszokhatták, hogy az Energofish standja a horgász szekció legnagyobb alapterületét tudhatja...

Lujza-majori horgásztábor: 400 sneci 1 óra alatt
Megjelent: 2022. július 28. | Forrás: Jéger-Csertus Anita | Események/Kiállítások

Július második hetében megrendezésre került a FŐHESZ-Poronty SE horgásztábor, 15 gyermek részvételével a Lujza-majori halastónál. Rengeteg programmal, játékokkal, vetélkedőkkel, horgászvizsgára való felkészítő oktatással, sokféle ajándékkal és díjjal készültek a lelkes szervezők a gyerekek szórakoztatására. Volt lézerharc, rókavadászat, fotóvadászat, horgászverseny a Palotavárosi felsőtónál, társadalmi munka Lovasberényben, egy fagyizással...