Öröm volt felismerni, hogy az Energofish polcain sokasodni kezdtek a wobbler márkák, és köztük számtalan jó harcsázó wobblertípus lapul. Összeraktam egy kollekciót a Pó folyós túránkra és nem bántam meg: megismertem pár fogós műcsalit, amely nélkül üresebb lenne ez a világ.
![]() Amikor éppen nem horgászok vele, asztali dísznek sem utolsó… |
Sosem gondoltam volna, hogy a szilikoncsalikban elhíresült Mann’s ilyen ütős wobblereket is gyárt. Talán inkább feketesügerezésre szánták ezt a sok duci wobblert, de istenbizony, olyan szép hanggal toccsannak a vízbe, hogy annak egy harcsa sem tud ellenállni. Mondanom sem kell, csörgős modellekről van szó, kemény műanyag házban, már csak egy fonott zsinóros erősítést kellett végigvezetnem rajtuk és tökéletes harcsázó wobblerek voltak a birtokomban.
Az elején még vacilláltam, hogy a hosszú csőrű vagy inkább rövid nyelves modellekből tankoljak – hiszen elsősorban felszíni pergetésre készültem velük, de erre a gyakorlati próba sem adott egyértelmű válaszokat. Ma már úgy gondolom, hogy ha mindenféle terepre fel akarok készülni, akkor mindkét típust kéznél kell tartanom.
![]() Felszíni Mann’s wobblerek támadnak |
Emlékszem, pár hónappal az olasz túránk előtt már teszteltem a Mann’s wobblereket egy viszonylag sekély vízen. Akkor szó szerint a partmenti növényzetben, alig harminc centis vízben mozogtak a harcsák, és nagyon jól jött, hogy a felszínen járó Mann’s műhal nem merül mélyre: csak egy szép becsobbanást produkált, majd diszkréten elúszott a növényzet felett, anélkül, hogy beleakadt volna. Kis terelőnyelve miatt, alig merült húsz centit (sőt, néha ki is csapott a vízből, ha túl erőszakosan vontattam) – ez más esetben bosszantott volna, de ott és akkor nagyon jól jött.
![]() A Pó folyón ez a mélyretörő típus volt jó | ![]() Bevetés előtt kötelezően áthorgoztam őket… |
![]() …hiszen nem erre méretre készültem | ![]() Inkább ezekre, minimum |
Persze, amint az olasz harcsákra kezdtem készülni, inkább a nagyobb nyelvvel ellátott, mélyretörő Mann’s-eket készítettem elő. A Pó folyón rendszerint jelentős mélységek vannak már a part előtt is, ilyen helyzetben pedig azt tartom jó stratégiának, ha a beeső wobblert rögtön a mélységek felé indítom – ehhez pedig nagycsőrű modell szükségeltetik. A harcsa többnyire alulról támad a beeső wobblerre, vagy néha csak elindul feléje, és ha a wobbler éppen lefelé halad, jó eséllyel kiprovokálhatunk egy kapást a víz alatt is. És persze nem beszélve arról, hogy a célhalunk többnyire a mederfenéken henyél, ahová ajánlott leküldeni a wobblert, úgy általában is.
![]() Épp csak hogy megismerkedtünk |
![]() Máris elváltunk |
A Pó folyón néha 7-9 méteres gödröket is jelzett a radar, de jellemző volt a 2-3 méteres mélység közvetlenül a part előtt. Mondanom sem kell ez az igazán ideális harcsapergetős pálya! A hatékony meghorgászásához viszont jól kell megválasztanunk a wobblert. Folyton olyan műcsalit kerestem a dobozomban, amely már az első méteren leküldhető a fenék közelébe, és ekkor jelentett plusz segítséget a Kamasaki többrészes, duci wobblere, amelyet ezévben fedeztem fel magamnak. Fürgén lekúszott akár 3-4 méter mélyre is, a vezetés közben kiadott csörgése pedig igazi mennyei muzsika volt!
![]() A Kamasaki kétrészes bébiwobblere is ütős darab | ![]() Éjszakai horgászataim egyik helyszíne a Goro, a Pó mellékága |
![]() A nagy Pó folyón adódtak 8-9 méteres mélységek is… | ![]() …miközben éppen alacsony volt a vízállás |
Nagy harcsákra készültem, emiatt nem csak a horgokat és kapcsokat cseréltem a legdurvábbra, hanem a botokat és orsókat is. Nagyon jól jött a Ryobi új orsó szériája, hiszen ebből az Arctica modell tartalmazta azokat az 5000-6000-es méreteket, amivel már biztonságban érezhettem magam. A nagy orsó másik előnye, hogy sok fér rá a vastagabb fonottból – ebben sem cicáztam: 41-es TUF XP került a 6000-es Arctica dobjára, botból pedig egy 100-200 grammos Spin Blade modellt társítottam.
![]() A kis harcsák, ahogy jöttek… | ![]() …úgy mentek is vissza |
![]() Ez már egy értékelhető példány volt | ![]() Nem volt kivétel: őt is visszaengedtem |
![]() A kisebbekre működött a lip grip | ![]() A nagyobbak kivételéhez viszont már kesztyűt kellett húzni |
Utólag értékelve, talán kissé túllőttem a célon, hiszen ilyen durva felszerelésen éppen a kapcsok, horgok és karikák váltak gyenge láncszemmé, sok esetben ki is hajlottak. Az összhang hiánya folyton görcsben tartott, egy-egy rendesebb harcsa fárasztása közben szívesen átváltottam volna egy picit lágyabb botra, amely többet enged, ha megszalad a hal. Egy egész éjszaka dobálás után pedig már a grammnyi különbségeken elmélkedtem, amely egy 5000-es és 6000-es Ryobi között adódhat. Tényleg szívesen váltottam volna egy finomabb cuccra.
![]() Kizárólag Ryobi orsókat dolgoztattam | ![]() Friss kedvencem, az Energo Team Mesh Big Game bot egy Ryobi Oasys orsót kapott |
![]() Ezt a zöld botot a Fehován vettem kézbe először |
![]() És csillogását többé nem tudtam kiverni a fejemből… |
Általában hajnalban jött el az a pillanat, amikor a sokkal könnyebb (és mellesleg szebb) Energo Team Mesh Big Game botra váltottam át, mintegy pihenésképpen. Ezt a gyönyörű zöld botot a 2011-es Fehován pillantottam meg először, szerelem volt első látáí 0sra! Már akkor tudtam, hogy amint legközelebb harcsapergetésre indulok, ezt a botot mindenképpen magammal viszem. Bőven voltak közös élményeink, amikor pedig eseménytelen reggeleket kellett átélnem, hát a Mesh Big Game zöld szöveteiben gyönyörködtem. A túra végére teljesen összeálltunk. Mint két kicsi legó.
Horgászat a Pó folyón: www.pofolyo.hu
Egy jó barátom meghívásának eleget téve volt szerencsém két horgásznapot is el tölteni Somogy megyében. Somogyban annyi szép, halban gazdag horgásztó van, hogy csak nehezen tudtuk kiválasztani, hogy melyikre is menjünk. Sudár Gergő csapattársam a nagybajomi Ötös-hárs horgásztavon indul a method OB selejtezőjén, ezért összebeszéltünk, és így dőlt el, melyik tóra esik az első napi túra. Ezen a napon is jól sikerült a peca, fogtunk sok halat, de itt...
Ahogy egyre sokasodnak a horgászattal töltött éveim, azt gondoltam, hogy sok újdonságot már nem tartogathatnak nekem, hiszen kevés olyan szegmense lehet még, melyekhez idáig nem volt szerencsém. Mekkorát tévedtem! 2024 januárjában egyszer csak megcsörrent a telefonom és a vonal másik végén az ismeretlen hang Varga György a Ráckevei Horgászegyesület Ifjúsági felelőseként mutatkozott be. Egy közös horgász barátunk közbenjárásának hála jutott el...
Pontosan egy éve jártam a höveji kis bányatavak egyikén, amikor is a jól menő fűszeres kaják közt kimagaslóan vonzotta a pontyokat az általam használt Benzar mézes bojlis - CXP magavas etetés. Idén is ellátogattam a Berek horgászparkba hasonlóan összeállított kajával, szembe menve az ott megszokott csípős-fűszeres ízekkel…. Az alapot mindenképp a Carp Expert magjai adják. A búza-köles-kukorica-tigrismogyoró négyes szénhidrát tartalma vitathatatlan,...
Óriási élményekkel és szebbnél szebb halakkal köszöntöttek rám a domolykó tilalom utáni első napok. A patak teljesen más arcát mutatta, mint amikor két hónappal korábbal elbúcsúztunk egymástól; az úszó és szálas vízinövények sokasága víz alatti erdőként parancsoltak megálljt a legfogósabb, igazi domolykócsemegének számító apró wobblereimnek. Bizony meg kellett izzadni nemcsak a kapásért, de a halak biztonságos partra vezetéséért...
Amikor kifejezetten pontyokra szeretnénk horgászni és minden más halfajt „kizárni”, nincs könnyű dolgunk, pláne akkor, ha több nehezítő tényező is van a pakliban. Akik ismernek tudják, szeretem a kihívásokat, ezért a Maty-ér felé vettem az irányt és elhatároztam, hogy ezen a horgászaton csak pontyot szeretnék fogni. Nehéz belekezdeni egy ilyen témába, de sikerrel jártam; csak és kizárólag bajszosok akadtak a horgomra. Na de lássuk, hogyan is állt össze ez...
Az utóbbi hónapokban újra erősödő érdeklődés mutatkozik a horgászok részéről a spiccbotok felé. Ennek nagyon örülök, hiszen egy végtelenül egyszerű, könnyen tanulható és eredményes módszerről van szó a kis és közepes halak horgászatához, de egyre többen feszegetik a határokat… Nem is olyan régen, a 20. században még egyértelmű volt, hogy a gyerekek spiccbottal a kezükben válnak horgásszá. Ez nagyon megváltozott az elmúlt húsz évben, ezért...