Sárberki tó - Lenti
Megjelent: 2009. április 22. | Forrás: Bagi Gyula | Írások
Húsvét hétfőjén - kihasználva a ragyogó tavaszi időt -, látogatást tettünk Lentiben a Sárberki horgásztavon. Mindezt azért, hogy bemutassuk Önöknek – sorozatunk első részében - az egyik legelső horgásztavat, mely elfogadta az Energofish Kupa horgászverseny sorozat selejtezőinek megrendezését.


Halakkal díszített székelykapun át
léphetünk be a parkolóból


Kultúrált környezet várja horgászokat

A Sárberki horgásztavon idén már negyedik alkalommal küzdhetnek meg az Energofish Kupa résztvevői az országos döntőbe kerülésért.


Markóczy József az Energofish Kft
tulajdonosa és Máté István tógazda

Szép kilátás a recepció elől


Díszhelyen az Energofish Kupa plakátja


Szent Péter a horgászok védőszentje

Lengyelországból jött a harang


Még a szemetes is igényesen
van megoldva

Utunk során megcsodálhattuk a tavaszi pompába öltözött dimbes-dombos zalai tájat, ahol az út melletti falvakban a különböző színekben virágzó tulipánfák csodálatos látványt nyújtottak.


Nagy halairól híres a Rekord-tó


Mindenfelé szobrok, függőpadok


Jól felszerelt büfé várja az enni-inni vágyókat

A tó bejáratánál szépen kiépített parkoló várja a vendégeket. Kocsival csak a faházak bérlői mehetnek be, nekik a házak mellett külön parkolóhelyek vannak fenntartva.


Szinte mindenki a stégekről horgászik


Kedves kiszolgálás


Néhány szép trófea a büfé falán

A horgásztavakat a régi időkből megmaradt kavicsbánya-tavakból alakították ki. A munkálatokat és a telepítést majd tíz éve kezdték el, de a víz évekig érintetlen maradt. Horgászni nem lehetett rajta, viszont a halállomány egyre szaporodott. Mikor megnyitották, már saját halállománnyal rendelkezett.


Halfogást is láttunk, egy másfeles ponty akadt horogra


Kilenc jól felszerelt faház áll a nyaralni kívánók rendelkezésére

Vízellátásukat természetes források látják el, melyek között meleg vizű is található, így a tó egyes részei a legnagyobb téli hidegben sem fagynak be.


Az 1-es és a 2-es tavat elválasztó híd


Kis kézikocsikat lehet bérelni, hogy a nehéz felszerelést a távolabbi horgászhelyekre is könnyen el lehessen juttatni.

Érdekes, hogy nem a tó mellett csörgedező patak táplálja a tavakat, hanem éppen fordítva, a tóból egy túlfolyó zsilipen keresztül a patakba ömlik a víz. A hat hektáros tórendszer két kapcsolódó és egy különálló, úgynevezett Rekord tóból áll. Mint neve is mutatja, ebben a tóban a kapitális pontyok, csukák, süllők és amurok kaptak helyet.


Sokan horgásztak a tó alsó részén


A játszótér egy része

A másik két tóban egész évben intenzív haltelepítés folyik, leginkább ponty, keszegfélék és kárász fogható. A ragadozók közül szép csukákra és süllőkre van remény.


Egy szlovén csapat is eljött szerencsét próbálni


Már ilyen korán is voltak külföldi sátrazók

Kilenc faház kínál kényelmes két-, négy-, vagy hatszemélyes szálláslehetőséget. A házakhoz parkoló és kinti főzőhely tartozik.


Nagyapó és unokája


Minden házhoz tartozik egy tűzrakó hely, bográcsállvánnyal

Lehetőség van kempingezésre is, a sátorhelyeken víz és villanyvételi lehetőség is van, mellette kis játszótér szolgálja a gyerek kikapcsolódását.


Egy kétszemélyes emeleti szoba


Komplett konyha várja a vendégeket.

A tó körül kényelmes hinták és kiülős étkezőhelyek vannak elhelyezve, emellett néhány szobrot is találhatunk. A kulturált környezet még inkább barátságossá teszi a látványt.


Komoly felszereléssel is találkoztunk


Mégiscsak Húsvét volt

Foglaláskor 50% előleget kell fizetni. Az üdülési csekkeket elfogadják, úgy szállásbérlésre, mint a napijegyek megvásárlására.

GPS KOORDINÁTA
LON szélesség LAN hosszúság
46° 37' 51" 16° 32' 45"


Elérhetőség: http://www.sarberkito.hu/

Cím :

Rezidencia 96 Kft.
8960, Lenti Sárberkitó 1.

Telefon :
(00 36) 30/640-77-28 - Horgászat
(00 36) 30/641-05-02 - Étkezés
(00 36) 30/640-76-21 - Szállás

Fax :
(00 36) 92/510-658

E-mail :
info@sarberkito.hu


Napi-, és hetijegy vásárlására, valamint éves engedély kiváltására is lehetőség van. Az elvitelre szánt halakat meg kell vásárolni, az árakat az alábbi táblázatban tekinthetik meg:

Napijegyek és bérletek árai:

Felnőtt napijegy:
Felnőtt hetijegy:
Felnőtt éves bérlet:
Felnőtt I. féléves bérlet:
Felnőtt II. féléves bérlet:
Gyermek napijegy:
Gyermek hetijegy:
Gyermek éves bérlet:
Gyermek I. féléves bérlet:
Gyermek II. féléves bérlet:
Rekrd tó + 1-es és 2-es tó napijegy:
Rekrd tó + 1-es és 2-es tó 24 órás
napijegy:
Rekrd tó + 1-es és 2-es tó hetijegy:
Rekrd tó + 1-es és 2-es tó éves bérlet:
Rekrd tó + 1-es és 2-es tó I. féléves bérlet:
Rekrd tó + 1-es és 2-es tó II. féléves bérlet:
Kocsibérlés:

Hal árak:

Süllő:
Csuka:
Ponty, amur 5kg/db alatt:
Ponty, amur 5kg/db felett:
Keszeg, kárász:
Törpeharcsa:

Szállás:
Nagy faház 4 főig
4 fő felett +
(Max. 8 fő/ház)
A házban található két szoba 2-2 ággyal, egy szoba kétszemélyes franciaággyal és egy nappali 2 ággyal - ágyneművel.
TV, felszerelt konyha, edényekkel, étkészlettel, mikrosütővel, hűtőszekrénnyel.
WC, fürdőszoba zuhanyozóval (törölközőt vinni kell).
Terasz, stég, grillező, parking minden házhoz.
Fűtés hősugárzóval 2000Ft/nap.

4 fős apartman:
1 szoba 2 ággyal + nappali 2 ággyal

2 fős apartman:
1 szoba 2 ággyal + közös stég
Egyéjszakás felár + 30%

Camping árak:
Sátor:
Személygépkocsi:
Lakókocsi:
Lakóautó:
Villanyhasználat: sátor - lakókocs


- 1500Ft

- 7500Ft
- 27000Ft
- 15 000Ft
- 18000Ft
- 750Ft
- 3750Ft
- 13500Ft
- 7500Ft
- 9000Ft
- 3500Ft
- 5300Ft
- 17500Ft
- 63000Ft
- 30000Ft
- 40000Ft
- 250Ft



- 2000Ft/kg
- 2000Ft/kg
- 790Ft/kg
- 2000Ft/kg
- 480Ft/kg
- ingyenes


- 17500Ft/nap

- 2500Ft/fő/nap











- 15000Ft/nap


- 7500Ft/nap




- 800Ft/nap/db
- 800Ft/nap/db
- 800Ft/nap/db
- 1200Ft/nap
- 1200Ft
/nap
- 1200Ft/sátor - lakókocsi






Feederezés Max2 botokkal
Megjelent: 2023. szeptember 23. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A pergető horgászat talán legínségesebb időszaka április közepén köszönt be, ugyanis ekkortól két hétig gyakorlatilag csak csukára és harcsára lehet dobálni. Bár egyes keszegfélék tavaszi étvágyát is ki lehet használni és meg lehet próbálni őket becsapni műcsalikkal én mégis egy közeli kis horgásztó partján töltöttem az időt főként azzal a céllal, hogy kipróbáljam a télen hozzám került új CARP EXPERT MAX2 PICKER horgászbotokat... Nem...

Betekintés a Berekben
Megjelent: 2023. szeptember 16. | Forrás: Heincz András | Írások

Nem új keletű dolog, hogy ismeretlen vízre tévedve körbe szimatol a rutinos horgász. Jó esetben Google már a barátod, illetve tagja is vagy egy applikációs horgász közösségnek. Így a túra előtt rá lehet keresni a kiszemelt hely adottságaira, hogyan, mikor, milyen fajta csalikkal lehet egy-egy halfajt jellemzően elcsábítani. E mellett vagy ennek híján véletlenül se érezze magát senki feszélyezve mert megpróbálja a legtöbb információt begyűjteni a parton. A...

Nagyponty horgászat method módszerrel!
Megjelent: 2023. szeptember 09. | Forrás: Raffer Kristóf | Írások

Amikor a pörgős, sűrített tempóban zajló versenyszezonból ki szeretnék egy kicsit szakadni, akkor általában a Dunára vagy pedig egy nagyhalas tóra megyek. Jelen esetben a Fehérvárcsurgói víztározóra látogattam el, hiszen a tározóban nagy számban megtalálhatóak, akár 15-20kg feletti pontyok is, és bíztam benne, hogy sikerül majd ezekből is egyet partra segíteni. A felszerelésemet, illetve a csalogatóanyagokat is a nagyhalak ízléséhez igazítottam,...

Fókuszban a sajtos íz!
Megjelent: 2023. szeptember 02. | Forrás: Csala Viktor | Írások

A vadvízi horgászat szerelmeseként, már alig vártam, hogy a nyárfa pihe lehetővé tegye a horgászatot. Kicsit túlzás, hogy lehetővé tette jól ismerve a szőke folyót van egy két hely, ahol kevésbé rakja ezt az „áldást” a zsinórra, de ez is a természet része. Ahhoz nem fér kétség, hogy a Tisza a kedvenc horgász vizem megannyi kihívást, de legalább ugyanannyi lehetőséget rejt magában. Azt gondolom az igazi horgászatok ezeken a vizeken zajlanak és az ehhez...

Alapkészségek
Megjelent: 2023. augusztus 26. | Forrás: Koós Ferenc | Írások

Az idei télen több időt szántam a felszerelésem meg újítására, mint általában szoktam. A sokéve halogatott zsinór cseréken túl a régebbi, ritkán használt botjaimat is lecseréltem Koósra. A húszévesnél idősebb Banax orsóimmal nem kellett sokat babrálnom. A mély dobra ráfér a 76-os. Kaptak egy mélydobot a zsinór kapacitás miatt és már mehettek is fel az új Shadowokra. A strapabíró Shadow. A még 2000-ben vásárólt...

Feszes, karakteres, gyors - megérkezett a Wizard Edge Spin!
Megjelent: 2023. augusztus 22. | Forrás: Őze Dániel | Írások

A pergetés és a pergetőhorgászok eszköztára mára rendkívül szerteágazó lett, ez igaz a botok terén is. A botokat karakter és halfaj szerint, specifikusan ki lehet választani, hogy az adott módszerhez legjobb pálcával tudjunk horgászni. A legújabb Edge Spin szériánk az igazán feszes, karakteres, gyors botokat kedvelő horgászoknak kedvez, legyen szó süllő vagy harcsahorgászatról. 3 féle méret változatban és 3 különböző dobósúlyban elérhető az...