EnergoTeam2007. július 27.

A balin a közép-európai térségben terjedt el leginkább, ezért nem csoda, hogy horgászatában is az itt elterülő országok alkottak maradandót. Köztudott, hogy a balinólmos-műlegyes horgászat egy szegedi sporttársunk „újítása", igazi magyar módszer. Később a wobbleres balinhorgászat is komoly tábort toborozott magának - különösen folyóvizeinkben.

A lengyel Salmo cég most e két módszer mellé hozott létre egy speciálisan balinra szánt műcsalit, a Thrill-t. A bemutatáson túl érdemes körbejárni, milyen körülmények között, hogyan használhatjuk ki az előnyeit.

Külalak

Nem véletlen, hogy a Thrill a balin legfontosabb táplálékának, a szélhajtó küsznek a pontos mása. A hasonlóság elképesztő, a wobbler megszólalásig hasonlít az eredeti halacskára. Kapható többféle színárnyalatban, van belőle feketés, kicsit kékesebb, vagy zöldebb hátú is, de alapvetően mindegyik „sneci". Már első kézbevételkor érezni, hogy egy hasonló, átlagos wobblerhez képest komoly súlya van, s szembeötlő a 90 fokban lefelé álló terelőlemez is. Már a parton elméletben is lekövethető, hogy ez a terelőlemez-állás nem fogja bevontatáskor sem süllyeszteni, sem emelni a Thrill-t. Szerepe a vibráció létrehozásában, a halszerű mozgás generálásában merül ki. A 7 centis testen 2 darab 5-ös mérető drilling található.

Miért jó?

Míg egy hasonló hosszúságú (7 cm) Salmo Minnow csupán 6 g, a Thrill nem kevesebb, mint 14! A differencia dobástávolságban már óriási. Ez a súly már igen hosszú dobásokra is alkalmas, ami a legfőbb előnye egy hagyományos, balinnak szánt felszíni műcsalival szemben. A balin köztudottan rafinált ragadozó, a rendszeresen pergetett vizeken nem engedi maga közelébe a horgászt, vagy ha mégis, csak rabol, de a gyanús műcsalira nem vág rá. Gyakran épp elég, ha a jobbára a felszínen monitorozó balin észleli a bottal hadonászó (dobó) ember sziluettjét, hogy a „gyanakvási mutatója" a küszöbérték fölé kússzon, s kellő távolságtartással fogadjon minden műcsalit. A Thrill egyébként ezért is profi, mert a küszre külalakban maximálisan hasonlító csali.

Bár akkora dobások nem érhetők el vele, mint egy balinólommal, de vele szemben számos egyéb előnnyel bír. Talán a legfontosabb, hogy nem csobban olyan drasztikusan a vízbe, mint egy ólom. Szintén utalni kell az ismert balinos pályákra, ahol a jellegzetes balinólmos csobbanás eleinte vonzotta a halat, majd épp az ellenkező hatást váltotta ki. Ahol már sok-sok balin elesett, a hal megtanulja, hogy a csobbanás, és rávágás után kellemetlen dolgok következnek, ezért már az éles csobbanás is riasztani fogja egy idő után. (Jellemző a túlhorgászott helyekre, hogy az első dobásokból még akad 1-1 hal, de azt követően ignorálják a műcsalit és rá sem hederítenek.) A Thrill sokkal kisebb zajjal ér vizet, a figyelemfelkeltésre még tökéletes, de nem természetellenes a becsapódás.

Összefoglalva elmondható, hogy a Thrill egyesíti a balinólom és a hagyományos wobbler előnyeit. Viszonylag nagy dobótávolság érhető el vele, de nem csavarja a zsinórt, mint az excentrikus balinólom. Ráadásul érvényesül a wobblerek egyik hatalmas előnye, az igazi csalihoz megtévesztésig hasonló színezés, hisz a Thrill gyönyörűen áll a vízben, tehát az oldala, a mintázata mindig jól látható a ragadozók számára.

Horgászat

A Salmo cég honlapja kiemeli, hogy a komoly súly ellenére igazi felszíni csalit kívánt létrehozni. Azt javasolják, hogy a beesést követően haladéktalanul indítsuk el a bevontatást, hogy a balinok által leginkább kedvelt fölső 30-50 centiben jöjjön el a műcsali. Azonos bevontatási sebesség mellett sokat számít, hogy a botot magasan, vagy a spiccet a vízfelszínhez közel tartjuk. Egészen magas bottal gyorsan behúzva szinte borzolja a felszínt, míg kissé lejjebb engedve a nyelet valamivel mélyebben vezetve is nagy sebességgel abszolválható a visszatekerés. Kifejezetten a gyors orsók javasoltak, akár a 6,0:1 áttételnél nagyobbak is alkalmazhatók.

Ennek ellenére saját tapasztalatból állítom, hogy a beesést követően várva néhány ütemet, azaz mélyebbről indítva a bevontatást is rendkívül fogós. A balin időnként mélyebben is bandázik – hűvös, téli vizeken kifejezetten ez a helyzet - , s ilyenkor is számíthatunk a Thrill-re, hisz hagyva süllyedni, akár a fenékről is indulhat a horgászat, s a mélyen járó ragadozót is alaposan átveri. Eddig a balinokon kívül néhány termetesebb jászt is fogtam vele. Csukára és harcsára valószínűleg lassabb wobbler a megfelelő, süllőre pedig, a nagyobb frekvencia. Ez egy tipikusan balinos „fegyver"!

A Thrill nem fogja kiváltani sem a balinólmot, sem a pillekönnyű, de nagyobb frekvenciával verető hagyományos, apró wobblereket. Ezek mellé zárkózik fel egy rendkívül hatékony alternatívaként. Ráadásul ez egy olyan lehetőség, mellyel még csak most ismerkednek a halak, így az újdonság erejével hathat. Igaz, a nyár eleji első szállítmányt egy hét alatt „lefosztották" a kiskereskedők, a kereslet folyamatos és élénk, ami egyrészt azt mutatja, hogy fogós a műcsali, másrészt pedig, hogy kezd foszladozni az ismeretlenség homálya.


Kora nyári method

Kora nyári method

2020-08-31 | Forrás: Szabó Bence

Végre elmúltak azok a napok, amikor a thermo ruha volt az első bekészítendő dolog a vízpartra indulás előtt. Végre nem kell fagyoskodva beülni a jéghideg autóba korahajnalban, hiszen a levegő már a reggeli órákban is kifejezetten kellemes. Röviden, végre itt a nyár! Bár szívesen horgászom késő ősszel és télen is, lényegesen kellemesebb a vízparti lét akkor, amikor a hőmérő higanyszála már átlépi a 20-25 Celsius fokot. Még nincs az a nagy kánikula, de...


Különleges method csalik – III. rész

Különleges method csalik – III. rész

2020-08-08 | Forrás: Szabó Bence

E mini, az év elején elkezdett cikksorozat harmadik részében egy olyan csali bemutatása következik, amely garantáltan fel fogja kelteni minden olvasó figyelmét! Hogy miért? Mert olyan jellemzőkkel bír, amelyek alapjaiban különböznek a korábban ismertetett csalik tulajdonságaitól. Ez persze nem véletlen, hiszen folyamatosan azon dolgozunk, hogy lehetőség szerint minden szituáció megoldásához kínáljunk megfelelő horogravalót, melyet használva bárki sikeres lehet...


Magvakkal Marcalban

Magvakkal Marcalban

2020-08-06 | Forrás: Kubuk Dániel

Nincs az a horgász akit ne ejtene rabul ez a látvány. Eljött a hétvége és útnak indultunk egy számomra kedves, festői szépségű tó partjára. A mai horgászatra menyasszonyom és öcsém is elkísértek így együtt vesszük üldözőbe a tó nagytestű lakóit egy ígéretes éjszakai horgászat keretein belül! Nem is olyan régen ellátogattunk erre a tóra, de akkor talán az időjárás, vagy a pontyok kezdődő ívása, esetleg ezek együttes hatása miatt nem...


Pergetőbottal érintetlen vizeken

Pergetőbottal érintetlen vizeken

2020-08-04 | Forrás: Halmos Mihály

Megőrjített a napok óta tomboló szél. A csak pár órás dobálás után is zúgó-zakatoló aggyal tértem haza, s nem mellesleg eléggé bosszantott, hogy folyamatosan leülték már jó korán a sporik a helyeket, alig hagyva a tóból falatnyi kis szeletet a pergetéshez. Eljött a változtatások ideje, és hogy halat fogjak, nem is kellett nagyon kilépnem a komfortzónámból. Jelen írást tehát kedvcsinálóként tárom elétek, biztatva mindenkit arra, hogy induljunk el...


Rezgőspicces megvilágosodás

Rezgőspicces megvilágosodás

2020-07-31 | Forrás: Újszászi Dániel

Az esetek többségében, amikor éjszakai horgászatra terelődik a szó, az elsőnek felötlő élmények, emlékképek távoli halugrásokhoz, felpezsdülő természethez, és nem ritkán a kapásokat hatékonyan közvetítő megoldások nehézségeihez kapcsolódnak. Ez utóbbi témakör tekintetében szerencsére mára már rendelkezésre állnak olyan konstrukciók, melyek segítségével alapjaiban növelhető meg a sötétedés után vízparton töltött órák komfortérzete, és...


Salmo tesztes pergetések – Villámportya Sliderekkel

Salmo tesztes pergetések – Villámportya Sliderekkel

2020-07-29 | Forrás: Bokor Károly

Napi feladataim része, hogy a különféle horgászcikkeket használhatóságuk, eredményességük miatt tesztelnem kell. Ez a „munka” legtöbbször örömteli, mert mi van jobb, mint azt csinálni, amit nagyon szívesen teszünk. Ezekhez a feladatokhoz az elmúlt években leginkább a Bokor Spin, a Pro Spin botjai, orsója, fonott és monofil zsinórja tartozott. Az eredeti, immár öt éves pergető botok után, már kaphatóak a Pro Spin széria újdonságai is. A megszületett...