A spiccbotról mindenkinek a snecizés, vagy a keszegezés jut először eszébe. Gyerekkorában szinte mindenki ezzel kezdi a horgászatot. Ez a legegyszerűbb módja a halfogásnak, nem utolsó sorban a legolcsóbb is. Jómagam is éveken keresztül üldöztem a kárászokat a Desedán. Azóta is szeretem ennek a pecának az egyszerűségét és a semmivel sem összehasonlítható érzést, amit a direkt kontaktus jelent a hallal. Régóta szerettem volna kipróbálni, vajon milyen nagy halat fogni vele, ezért tavaly ősszel begumiztam egy spiccbotot. Március elején az enyhe tél utóján megjött a jó idő, ideje volt elővenni. De milyen szereléket kössek hozzá?
Nos, a professzionális rakós botos horgászok adtak választ, mivel és hogyan érdemes pontyra horgászni. A Hajnal tóban - ahova pecázni készültem - élnek megtermett példányok, ezért a szerelék sem lehet könnyed.
![]() Kevés holmi kell ehhez a fajta szerelékhez. |
![]() Többféle jaftájó és méretű úszó közül választhatunk a körülményektől függően. |
A főzsinór
Mivel ez a zsinórszakasz rövid - a begumizott bot 4.6 méter hosszú - ezért a nyúlása elenyésző, ami azt jelenti, hogy minden erőhatást a gumi és a bot fog elnyelni. A damil rugalmasságára tehát ne építsünk, válasszunk vastagabbat, erőset! Amúgy is nehezebben gubancolódik a merevsége miatt. Ugyanakkor tavasszal istenkísértés úszós pecához a vastag főzsinór és előke. A halak óvatosan, körültekintően csipegetnek és a világgá szaladnak bármilyen komolyabb cájg láttán. Az óriásokra való tekintettel mégis erős cuccot választottam, bízva csalimban és a szerencsémben. Summa-summárum, a főzsinórt 0.22-es ET Power Feederből kötöttem. Végül is közvetlenül úgyis az előkével találkoznak, nem igaz?
Az előke
Jó lett volna vékonyat választani, de a beugró nagyhal miatt inkább vastagabbat használtam. A 0.18-as Bream Specialist jónak tűnt, erre kötöttem a 12-es Excalibur Carp Classic horgot. A kukorica és csonti csali miatt aranyszínűt választottam. Vastag húsú, masszív horog. A hideg vízben még lassú pontyokat könnyedén meg lehet fogni vele, de valószínűleg nyáron sem cserélem majd le. Amelyik potyka szájába nem tud a mérete miatt belefordulni, azt nem is szeretném spiccbottal fárasztani!
Visszakanyarodva az előkéhez, a hossza 20 centiméter lett. Nem használtam forgót, nincs az a csonti, ami egy-két métert vontatva be tudná pödörni ezt a szereléket. Egyszerű nyolcas csomóval kötöttem az előkét a főzsinórhoz. Ennek a csomónak 95 százalék körül van a szakítószilárdsága az eredetihez képest. Egyszerű és nagyszerű!
![]() Előkezsinór és horog. |
![]() Az egyik nagy kedvencem. |
![]() 8-a csomóval kötöttem össze az előkét és a főzsinórt. |
Az ólom
A főólmozást öt darab 0.4 grammos sörétből alakítottam ki, míg a jelzőólom szerepét egy darab 0.5 grammos töltötte be. Nem tűnik túl érzékenynek, de kénytelen voltam kompromisszumot kötni. Gyakran szeles az idő, ami beindítja a vizet valamelyik irányba, ezért kell a súly, hogy meg lehessen állítani a csalit a fenéken. Ha csali nem áll, a pontyok nem veszik fel.
![]() Az ET mini ólomkészletét használtam. |
![]() A jelzőólom 0.5 gramm. |
![]() A főólmozás 5 x 0.4 gramm. |
Az úszó
Az ET Calina tökéletes megoldás a pontyos pecára. A 2.5 grammos úszó antennája megfelelően nagy felhajtóerővel bír, nem meríti el a két szem kukorica, de szerintem a kisebb pellet sem. Ennél kisebb úszót ehhez a szerelékhez nem ésszerű választani. Ne felejtsük el, hogy míg rakós botnál vissza beleengedjük a vízbe a szereléket, addig a spiccbotnál kilendítjük azt, ezért kell némi súly a zsinór végére. Szeles időben ez fokozottan igaz.
![]() 2-4 gramm közötti úszók még elég érzékenyek, de már könnyen kilendíthetőek kis szélben is. |
![]() Végül egy 2.5 és egy 3 grammost használtam. |
![]() Többféle vastagságú szilikoncsövet is érdemes beszerezni. |
![]() Az úszó szárára hármat húzzunk fel, így fixálhatjuk biztosan a főzsinóron. |
![]() A főzsinórt húzzuk át az úszó vezetőfülén. |
Igyekeztem a szerelék készítésekor mindenben a lehető legegyszerűbb megoldást választani, ami nemcsak a megspórolt időben, de tapasztalatból tudom, hogy a gubancok számában is meglátszik majd. Legközelebb bevetjük a szereléket, meglátjuk, mit sikerül horogra keríteni vele. Tartsanak akkor is velem!
![]() Létrára tekerve szerelékünk kész a pecára. |
Forrás: Talabér Gegely
Egész éves dunai ténykedésemet meghatározta a szelektív horgászat. Minden általam űzött módszernél a nagyok megfogására helyeztem a hangsúlyt, bolós és feederes pecáim mindegyikénél a mennyiségre való törekvés csak másodlagos volt. Kezdődött ez azzal, hogy az etetőanyagot fokozatosan durvább szemcsésre cseréltem, jött több angolmorzsa és mikropellet a mag-mixekkel együtt, aztán októbertől a márnaszezon legjavára már ott tartottam, hogy a kosaraimba a...
A kedvenc vizeim közé tartoznak a tőzegbánya tavak. A haleltartó képességük átlagon felüli, kiváló életteret nyújtanak a vízivilág számára. 2019. tavasza óta én és Czimmermann Gábor (Csoszi)-val egy verseny csapatot alkotunk, a neve: Koós Catfish Team. Tőzeges környezet. Ebben a tőzeges környezetben sikeresebbek az ívások, gyorsabban növekszenek az ivadékok és rengeteg búvóhely biztosítja a magas megmaradási arányukat is. Az...
Azt mondják, hogy a jó alváshoz három dolog kell: a hűvös, a csend és a sötét. Ezzel tökéletesen egyetértek, azonban nekem nyáridőtájt szükségem van egy negyedikre is. Ez pedig nem más, mint az, hogy az esti ragadozós portyáimon ne maradjak kapás nélkül. Az éjszakai pergetés bizony fárasztó tud lenni, de engem annyira felvillanyoz egy-egy süllős, harcsás akció, hogy utána hazatérve mosollyal az arcomon szédülök ágyba. Az augusztus forró napjait...
Az iBite úszók fejlesztése újabb mérföldkőhöz érkezett. Idén megjelentek a finomszerelékes horgászathoz készült típusok. Ezzel a naplemente és az éjszakai órák bolognai, match és spiccbotos horgászathoz kaptunk tökéletes megoldást, de természetesen a hajnali derengésben vagy a nappali órákban sem fogunk csalódni ezekben az úszókban! Balról jobbra, Carrot, Allround, River. Az úszók három típusban, Carrot, Allround és River, széles...
Számtalan alkalommal futottam bele a már sok-sok fülnek ismerősen csengő kérdésbe: létezik-e jó pergető bot húszezer forint alatt? A választ, ami csak elsőre tűnhet egyszerűnek, biztosan sokan fújnák csípőből egyszerre, ha nem lennénk éppen túl a mögöttünk lévő időszak drasztikus áremelkedése okozta agyvérzésen. Nekem is volt belőle néhány higgyétek el, amikor sokkot kaptam a termékek árcímkéiről ordító számjegyektől. Viszont azt kell mondanom a...
Egy jól összehangolt felszerelés olyan fontossággal bírhat, mint a kellően megválasztott csali. Hiszen hiába a legfurfangosabban felkínált ínyenc falat, ha a szettünk nem alkalmas a célhalat szákba terelni. Véget értek a családi nyaralások, és megrögzött pecásként a szép közös élményeket természetesen részben vízparton, horgászbottal a kezünkben szereztük, de azért nem ugyan az a nyüzsgésben eltöltött tengerparti pergetés, mint a jól megszokott...