Tavaszi balinok
Megjelent: 2018. április 27. | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

A balintilalom végén, sokan elkezdik a hazai vizeink fognélküli ragadozóját kergetni. Persze erről a balinok is tehetnek, ugyanis gyakran hívják fel magukra a figyelmet, harsány messziről csábító rablásaikkal, így nem véletlen, hogy sokan ragadnak ennek hatására pergető botot.

Vannak akik az éppen kezükben lévő bottal próbálják megoldani a feladatot, vagyis megfogni a közelben portyázó balinokat. Ehhez elég, ha a táska aljában rejlik néhány tipikus megfelelő csali. Ezeknek általában a gyorsaság az egyik jellemzője, vagyis gyors vezetés mellett a legfogósabbak, ilyen például a Salmo Thrill amely talán az egyik legnépszerűbb és legmegosztóbb műcsali. Népszerűségét leginkább egyszerűségének és fogósságának köszönheti, mivel jól használva valóban nagyon sok élményben lehet részünk. De mitől is lesz egy csali balinos, vagy még inkább fogós balinos? Fontos szempont a jó dobhatóság, mivel a felszínen tomboló balinok esetében megvan az a távolság, amiről még nem zavarjuk őket, illetve természetesen a parti pergetőknek is kiemelten fontos lehet ez. A Thrill ebből a szempontból ideális, mivel egy jól összeállított felszereléssel, a legtávolibbnak tűnő balinok is elérhetőek, vagy éppen akár túl is dobhatóak.

Az átlagméretű balinokból ha rájuk találunk többet is elcsíphetünk

A sneci utánzatú Thrill nem véletlenül annyira népszerű

A Salmo Thrill-nek sok a méret és színvariációja, így könnyebben tudjuk a csalinkat igazítani a meghorgászott vízben élő snecik méretéhez, és színéhez

Vannak a Thrill mellett természetesen egyéb egyszerűnek tűnő, de fogós csalik, mint például egy hagyományos körfogó villantó, amellyel könnyen meghorgászhatjuk szinte az egész vízmélységet. Nagy előnye még, hogy a zavarosabb vízben is igen eredményes, ugyanis intenzív rezgéssel hívja fel magára a figyelmet, így messziről kiszemelik maguknak a balinok. A körforgó villantóknak több típusa is van, melyeket érdemes kettéválasztani. Általánosságban a gyorsabb vezetésre azok alkalmasak, melyek hosszabb levéllel rendelkeznek, vagyis a rajtuk található lemeznek hosszúkás a formája. A kerekebb, szélesebb levelű villantók, ellenben lassabban vezethetőek köszönhetően nagyobb ellenállásuknak. Ha tudjuk, hogy pontosan hol vannak a balinok akkor érdemes a szélesebb, lassabban vezethető körforgókkal horgászni. Azonban ha nagyobb a balinok által vadászott terület, akkor viszont jöhet a gyorsabban vezethető csali.

A felszínen tomboló balinok látványa sokszor késztet bennünket arra, hogy ott is fogjuk meg őket. Őszintén megvallva a felszíni kapások látványa sokszor elcsábítja a pergetőket, és ekkor kerülnek elő azok a csalik, amelyekre érkező kapások adrenalin bombaként hatnak mindenkire. Ilyen csalik a popperek, mint például a Salmo Pop vagy a Salmo Rover. Ezek használatakor azonban számítanunk kell arra, hogy kevesebb lesz a megakasztott balin, azonban nem kell bánkódni, mert a kapások látványa mindenért kárpótol bennünket.

Ne feledkezzünk el az apróbb csalikról sem főleg az ívások utáni időszakban

Még kettő csalit említenék meg, melyek közös tulajdonsága, hogy rendelkeznek egy apró körforgólevéllel, illetve mindkettőnek hal alakú teste van. A különbség a kettő között, elsősorban a felhasználhatóságában rejlik. Míg a Wizard Chub Spinner a felszín közelében vezethető, addig a Wizard Asp Spinner a mélyebb vizek vallatására való. Az utóbbit egyébként a késő őszi illetve téli időszakban használhatjuk inkább eredményesen.

Balincsali arzenál, ezekkel a csalikkal, a balinpergetés során, kevés olyan helyzet adódik, amit ne lehetne megoldani

Említettük már a nagy távolságot, és a gyors vezetést korábban, mint fő szempontot a balinozás során. Ennek a két elvárásnak azonban nem minden pergető felszerelés felel meg. A balin pergetéséhez szerencsére már manapság lehet direkt erre a célra gyártott felszerelést is kapni így sokkal egyszerűbb a horgászok dolga. Ilyen például a Wizard Asp család, amelyből a bot három méretben létezik 240, 270 centiméteres és 3 méteres. Mindhárom egyébként azonos dobósúlyú vagyis 14-60 grammos, mely tökéletesen megfelel a legtöbb balinos csalinak. Fontos megjegyezni, hogy a balinok fárasztása során kell, hogy legyen a botnak kellő lágysága, melynek köszönhetően a megakasztott halak fárasztása is élményszámba mehet. Ezt a Wizard Asp botok nagyon szépen hozzák. A hosszabb verziókat inkább a parti horgászok kedvelik, míg a 240 centiméteres változatot a csónakos balinozás során részesítik előnyben.

Balinra termett

Nem véletlenül van az orsón a High Speed Asp felirat, mivel a 7,1:1-es áttétel adat egy kiemelkedően nagy áttételnek számít. Érdemes még megemlíteni, hogy az orsó sekély dobbal rendelkezik így a vékony zsinórok alá sem kell alátétzsinór

A hat plusz egy csapágy könnyed futást biztosít az orsó számára

Egy fontos kérdés marad még: milyen zsinórt használjunk? Ez is bizony sarkalatos pont a balin pergetés során. Általánosságban elmondható, hogy a lehető legvékonyabb zsinórt használjuk, mert a dobástávolságot a vékonyabb zsinórral jelentősen meg tudjuk növelni. Éppen ezért érdemes fonott zsinórt használnunk, illetve azért is, mert a nagy távolságban vezetett műcsalira rárabló balint kevésbé fogjuk érzékelni egy monofil zsinórral annak nyúlás miatt, illetve bevágás sem lesz annyira hatékony. Azért, hogy a csalinkat jobban tudjuk kontrolálni, érdemes jól látható zsinórt használni. Ezzel azonban azért csínján kell bánni, az egészen tiszta vízben mellőzzük a rikító színű zsinórt! Érdemes fluorocarbon előkét használni, melyet a balinok sem vesznek észre annyira, így a kapásunk is több és vehemensebb lesz a pergetés során.

Minden lényeges adat ott virít a boton, egy ilyen erejű bot tökéletesen alkalmas a balinok megfogására

Nem kell félni az élénk fonottól sem, használata segít a pergetés során, ami az eredményességben is megmutatkozik

Forrás: Lukácsi Béla

Kis csali, nagy hal – avagy tévhitek eloszlatása a csaliválasztásról
Megjelent: 2024. április 20. | Forrás: Sudár Gergő | Írások

Az utóbbi hetekben a természet elkezdett éledezni és a tavaszi időjárás is már megmutatta magát. Ennek köszönhetően a körülmények ideálissá váltak ahhoz, hogy elkezdjem a 2024-es horgász szezont. A Törökbálinti Horgászparkot vettem célba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nagy testű halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kisméretű csalikkal.  A Törökbálinti Horgászparkot methodos körökben azt gondolom...

A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....